Még több fegyvert szállíthat Észak-Korea Oroszországnak

  • narancs.hu
  • 2023. október 9.

Külpol

Erre utal a két ország között a Kim Dzsong Un–Vlagyimir Putyin-csúcstalálkozó után megnövekedett vasúti forgalom is.

Az orosz határon lévő tumangangi vasúti létesítményről készített és pénteken a Beyond Parallel amerikai agytröszt által nyilvánosságra hozott műholdas felvételek szerint Phenjan fegyverszállítmányokkal segítheti Moszkvát az Ukrajnával vívott háborújában írjaPolitico.

Bár a ponyvák használata miatt nem lehet biztosra venni, hogy valóban tüzérséget szállítanak-e, ám

a példátlan számú tehervagon és a vasúti forgalom intenzitása, valamint a két ország közötti közelmúltbeli tárgyalások erre utalnak

– írja a szervezet. A forgalom az utóbbi időben jóval nagyobb volt, mint amit az elmúlt 5 évben meg lehetett figyelni, beleértve a Covid–19 előtti szintet is, amikor legfeljebb 20 vasúti kocsi állt a létesítményben – tették hozzá.

Mint ismert, a múlt hónapban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető teljes támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnököt és "szent harcát" azon találkozón, ahol a két vezető megvitatta a katonai együttműködés lehetőségeit.

5 nappal Kim Dzsong Un-Vlagyimir Putyin-találkozó után a műholdas felvételek a tehervagonok fokozatos, de folyamatos növekedését mutatták, ami a Beyond Parallel szerint október 5-én tetőzött: a soha nem látott, 73 vasúti kocsit számláló mennyiségben.

Egy amerikai tisztviselő a hét elején megerősítette a CBS Newsnak, hogy Észak-Korea megkezdte a tüzérség átadását Oroszországnak.

Az ilyen katonai szállítmányok az agytröszt szerint több ENSZ BT-határozatot is megsértenének.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.