Ferenc pápa: „Ne higgyük, hogy a politika csak a kormányzók kiváltsága”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. január 1.

Külpol

Véleménye szerint az egyház a „múlt szép múzeumává válhat, ha az emberek elveszítik a hit élményét.”

A politika nem a kormányrúdnál állók kiváltsága, mondta Ferenc pápa kedden, idei első úrangyala áldásában - közölte az MTI.

„Ne higgyük, hogy a politika csak a kormányzók kiváltsága" - mondta a katolikus egyházfő újév napján, amely egyben a béke 52. világnapja. „Mindnyájan felelősek vagyunk a város életéért, a közös jóért és a politika akkor jó, ha mindenki kiveszi a részét a béke szolgálatában" - tette hozzá Ferenc pápa a Szent Péter téren álló pápai palota ablakából.

A pápa az idei béke világnapjának témájául „a jó politika a béke szolgálatában áll" témát választotta. A VI. Pál pápa által 1967-ben bevezetett béke világnapján a katolikus egyházfő egy adott témában üzenetet intéz a világ államfőihez.

Előzőleg a Szent Péter-bazilikában bemutatott hagyományos újévi miséjén a pápa a világ megosztottságát ostorozta, és óvott a csak keveseknek jó lelketlen profithajszától.

Beszédében az egyházfő az anyaság előtt tisztelgett, rövidlátónak nevezve azt a világot, amely „az anyai tekintetet" feledve néz a jövőbe. Az ilyen világ „lehet, hogy növeli a nyereségét, de nem látja másokban a gyermekeket. Pénzt fog keresni, de nem mindenki számára. Mindnyájan ugyanabban a házban tartózkodunk majd, de nem mint fivérek és nővérek" - figyelmeztetett.

Az újévi pápai üzenet viharos 2018-as esztendő után hangzott el, amely során az egyházat világszerte pedofil botrányok rázták meg, amelyeket a pápa nem tudott kordában tartani.
A válságérzetet erősítette, hogy a kommunikációs stratégiával kapcsolatos nézeteltérések miatt hétfőn lemondott a Vatikán szóvivője és a helyettese.

Nehéz helyzetben van Ferenc pápa: azzal vádolják, hogy tudott a szexuális ragadozó bíboros ügyeiről

Viganò érsek szerint az egyházfő még segítette is Theodore McCarrick előmenetelét. Szorult helyzetbe került Ferenc pápa az amerikai papságot érintő, nemrég kirobbant újabb szexuális bántalmazások miatt. Egészen radikális hangvételű írást jelentetett meg ugyanis Carlo Maria Viganò érsek, a Vatikán 2011 és 2016 között az Egyesül Államokba delegált követe vasárnap a National Catholic Register című katolikus lapban.

Ferenc pápa nyíltan nem utalt a problémákra, de felszólította a római katolikusokat, hogy maradjanak hűek az egyházhoz. „Az egység többet számít, mint a különbözőség" - mondta.

Arra is figyelmeztetett, hogy az egyház „a múlt szép múzeumává" válhat, ha az emberek elveszítik a „hit élményét."

Ferenc pápa a közelmúltban hajléktalanklinikát hozott létre, amiről itt olvashatnak bővebben:

Ferenc pápa hajléktalanklinikát hozott létre a Szent Péter téren

Karácsonyi ajándékként ingyenes orvosi ellátásban részesülhetnek. A Katolikus Karitász tavalyi becslése szerint több mint 16 ezer hajléktalan ember él Rómában. Az elmúlt években egyre nagyobb számban tűntek fel a Vatikán közelében, különösen éjszakánként, amikor az árkádok alatt keresnek maguknak alvóhelyet. Ferenc pápa pedig úgy gondolta, karácsonyi ajándékként hasznos lenne segíteni ezeken az embereken, ezért egy három rendelőből álló klinikát létesített.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.