Ferenc pápa szerint világháború zajlik

  • narancs.hu
  • 2023. március 10.

Külpol

A katolikus egyházfő egy interjúban arról beszélt, birodalmi érdekek húzódnak a háttérben.

Többek között lehetséges lemondásáról is beszélt Ferenc pápa egy interjúban, amelyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken. A kivonatot az MTI szemlézte.

Ferenc pápa nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről, ami abban az esetben következhetne be, ha „túl fáradt” lenne és elveszítené „tisztán látását”. Hangsúlyozta, néhány bölcs bíborost már megkért arra, figyelmeztessék őt időben, ha a fáradtság miatt már nem képes világosan értékelni a helyzeteket. 

„Idős vagyok, gyengült a fizikai erőm, a térdemmel kapcsolatos egészségi problémákat megalázónak éreztem, bár jól gyógyulok” – mondta a 86 éves pápa. A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az RSI olasz nyelvű svájci televíziócsatornának nyilatkozott vatikáni szolgálata tíz évéről. A teljes interjút vasárnap sugározzák. 

Ferenc pápa úgy vélte, harmadik világháború zajlik, és annak fő csatatere jelenleg Ukrajna.

Kifejtette, világháborúról van szó, mivel az összes nagyhatalom részt vesz benne. Vlagyimir Putyin orosz elnök „tudja, hogy rendelkezésre állok, tudja, hogy szeretnék vele találkozni” – jelentette ki Ferenc pápa, aki Oroszország Ukrajna ellni háborújának kirobbanása óta közvetítő szerepre törekszik, és többször hangoztatta, hogy kész elutazni Kijivbe és Moszkvába is. A katolikus egyházfő azt MTI összefoglalója szerint arról is beszélt, a háttérben „birodalmi érdekek húzódnak, és nem csak oroszok, hanem más nagyhatalmaké is”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.