Bár az antifa diákok és a Jeunesse Nationaliste Révolutionnaire (JNR, Forradalmi Nacionalista Ifjúság - a szerk.) szélsőjobb csoport holdudvarához sorolt bőrfejűek csatáját kirobbantókat a videofelvételek és a számos szemtanú vallomása ellenére is nehéz lesz azonosítani, a boncolás már kiderítette, hogy a fiatalember halálát az arcát érő ütések okozták. A csütörtök este előállított hét személy közül ketten ugyan elismerték, hogy megütötték a tétlenül álldogáló áldozatot, de az még nincs tisztázva, hogy használtak-e fegyvert (például bokszert), amint ezt a jelenlévők látni vélték.
Bal
A sajtó a szélsőjobb Nemzeti Front elleni harcot saját küldetésének tekintő Baloldali Párt (PG, Parti de gauche) képviselőinek blogbejegyzései nyomán rögvest az agresszió lehetséges politikai indítékait kezdte firtatni. A tényfeltáró munka során elég hamar kiderült, hogy az anarchista és szélsőbal mozgalmakban, illetve az egyik radikálisabb szakszervezetben aktív Clément inkább kritikusa volt a PG-nek. Az emlékére rendezett csütörtök esti megmozdulásra érkező antifasiszta csoportok egyik szlogenje figyelmeztette is a társuk halálából politikai hasznot húzni próbálókat: "Récupération!"
A PG és a Baloldali Front eminensei végül nem merészkedtek fel a Szent Mihály kútján rögtönzött emelvényre, kivéve egyetlen - blogján a "fasiszta horrorról" először hírt adó és itt egy reménybeli VI. köztársaságról szónokló - képviselőt. Ám az ő hangját hamar elnyomták a dühös "Clément, antifa!" és a "No pasarán!" kiáltások. A többi résztvevő jóval önkritikusabbnak mutatkozott, az egyik legnagyobb diákszervezet, az UNEF (L'Union Nationale des Etudiants de France) képviselője például arról beszélt, hogy a szervezete elhanyagolta a szélsőjobb elleni küzdelmet. Az NPA (Nouveau Parti Anticapitaliste, Új Antikapitalista Párt) nevében felszólaló Olivier Besancenot szerint "minden lemondásunk, és különösképpen a baloldal legkisebb árulása is" a szélsőjobb malmára hajtja a vizet. Gyors távozásra kényszerült viszont a rendezvényről a szocialisták (PS, Parti socialiste) épp kampányoló polgármesterjelöltje, lévén az egybegyűltek - s a még 40 városban rendezett megemlékezések antirasszista, antifa és kevésbé radikális, sőt, olykor a PS-hez is kötődő jogvédő aktivistái - szerint a szocialisták messze alulmúlják a beléjük vetett reményeket. A baloldali fiatalok leginkább azt vetik a szemükre, hogy a kormány folytatja a szélsőjobb eszméit gyakorlatba ültető néppárti elődök politikáját - a Sarkozy-érában felerősödött rasszista, xenofób, iszlámellenes diskurzus visszaszorult valamelyest, de továbbra is folyik az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolása, elzárása vagy a roma telepek alternatív megoldások nélküli felszámolása. Ráadásul a PS a civil mozgalmak más illúzióival is leszámolt: a rendőrség több ízben is drasztikusan lépett fel a szakszervezeti vagy zöld aktivisták megmozdulásain, a szocialista képviselők nem szavazták meg a beperelt szakszervezeti tagok amnesztiáját, a bűnüldöző szervek pedig gyakran bírságolják, olykor elzárással honorálják a militáns akcióikat. A civilek szerint erőtlen a kormánynak az utóbbi években erőre kapó szélsőjobboldal erőszakos és illegális akciói elleni fellépése is. A két-három éve újraaktivált vagy frissen alapított szélsőjobboldali csoportok nyíltan hívnak fel a bevándorlók, melegek és baloldali mozgalmárok elleni erőszakra, ám az uszítást ritkán követi felelősségre vonás, s még a konkrét tettek is büntetlenül maradnak.
Lyonban, Poitiers-ban, Nancyban, Toulouse-ban, Párizsban az utóbbi években megsokasodtak a baseballütős, vasrudas támadások, a bárok, klubok és egyetemi campusok feldúlására indított könyörtelen rohamok. Bár a helyi sajtó gyakran beszámol az olykor gyilkossági kísérleteknek is minősíthető bűncselekményekről, a vezető országos médiumok mintha csak most fedeznék fel az erőszak elharapózását. A rendőrség és az igazságszolgáltatás viselkedése több esetben is vitatható; feltételes szabadlábon van például a Bloc identitaire nevű csoportosulás volt vezetője, aki tavaly Tou-louse-ban bénára vert egy perui diákot. A fővárosban május elsején immár közel húsz éve emlékeznek meg egy marokkói fiatalember haláláról: Brahim Buarramot 1995-ben, a Nemzeti Front hagyományos felvonulása után dobták a Szajnába skinheadek. Az összegyűlteket idén szélsőségesek támadták meg, de a jelen lévő rendőrök nem védték meg őket, az agresszorok pedig elmenekültek - a sérültek között volt Clément Méric is.
Jobb
A radikális szélsőjobb egyre nagyobb teret szerez az utcán, miközben a politikai szárnya is erősödik.A Nemzeti Front (FN) élén 2011-ben történt családon belüli személycsere óta - amikor az antiszemita és revizionista megnyilvánulásai miatt némileg karanténban tartott apja elnöki székét a konszolidálódást megcélzó Marine Le Pen vette át - a média jóval nagyobb felületet ad a párt vezetőinek, mint amennyit választott képviselőik száma indokolna. Ehhez járult a néppárt (Union pour un mouvement populaire, UMP, Unió egy Népi Mozgalomért - a szerk.) szélsőjobb eszméket propagáló politikája, ami anno Nicolas Sarkozy hatalomra kerüléséhez elég volt, de az újrázáshoz már nem. Bár az FN rögvest elhatárolódott a "nyomozás eredményeit várva" a "rettenetes esettől" és a JNR-től is, de a JNR vezetője 2012-ben és az idén is az FN helyi jelöltje mellett kampányolt, aminek során személyesen is találkozott Marine Le Pennel.
A Sarkozy-féle, a jobbszél erősítésével kísérletező stratégiát folytatja az UMP új és egyelőre nem túl népszerű, főtitkári címét sokak szerint csalással és arcátlansággal elnyerő Jean-Francois Copé is, aki persze jónak látta egy sajtótájékoztatón elítélni a történteket, nagy hangsúlyt fektetvén arra, hogy a szélsőbal se jobb a Deákné vásznánál. A párt fővárosi polgármesterjelöltje még a megemlékezésre is elment, ahol azonban "Takarodj, nem akarunk itt látni!" kiáltások fogadták, melyeknek ő tétovázás nélkül eleget is tett.
A harc
Clément Méric halálának egy polemikus értelmezése az elmúlt hónapokban meglepően nagy mozgósításra képes melegházasság elleni kampány és szóvivőinek felelősségét veti fel. A számos monumentális demonstrációt szervezők között a szélsőjobb tradicionalista katolikus trendjének képviselői is feltűntek, akárcsak az FN néhány alakja és a kisebb sejtekbe tömörülő, harcos ultrák is. Ha az FN főbb vezetői időről időre el is határolódtak az ilyen tüntetéseket alkalmanként kísérő erőszakos megnyilvánulásoktól, nehezen vitatható, hogy a békés tömegek oldalán egyre nagyobb önbizalommal és vehemenciával fellépő csoportokkal legalábbis felemás viszonyt ápolnak. Ugyancsak a politikai opportunizmus terelt jó néhány néppárti politikust is (akik míg magánbeszélgetésekben nyíltan támogatják a melegházasságot) arra az útra, ahol szélsőjobb képviselők társaságában masíroztak a nagy sikerű felvonulások élén, még a törvény elfogadása után is. De az ő megjelenésük legalább az újdonsült jogegyenlőséget "illegitimnek" tekintő, és az azt megszavazó, sőt a tartózkodó képviselőkre is egyfajta fatwát kibocsátó csoportok érveihez szállított némi muníciót. Hogy a homofób megnyilvánulások immár a társadalmi diskurzus megtűrt részévé váltak, az kétségtelenül a szélsőjobb komoly győzelme, amivel szemben - két nagyobb tüntetést leszámítva - kevesen próbálták visszafoglalni az utcán és a fejekben elnyert újabb területeket. Történetesen köztük volt Clément Méric is, akiről az egyetlen ismert video egy melegházasság elleni tüntetésen készült: A homofóbia öl feliratú transzparenst tart barátaival, a rohamrendőrök elől hátrálva.
Miközben "akaratlanul halált okozó erőszak" címén szombaton vizsgálat indult a 20 éves Esteban ellen, aki négy hasonló korú társával együtt elismerte, hogy valóban a JNR és az ahhoz köthető ún. Harmadik út szimpatizánsai, a médiaharc tovább folytatódik az ügy politikai értelmezéséért. Bár az utóbbi időben terjedőben a szélsőjobbra használt kategóriák kiterjesztése az ellentétes oldalra, így a melegházasság ellenzői az LGBT ultráiról, a médiában egyre többet szereplő szélsőjobb "arcok" pedig baloldali milíciákról, jelen esetben pedig az öltözetük miatt megtámadott és védekezni kényszerülő szegény srácokról beszélnek - a tények egyelőre nincsenek segítségükre. A csoportidentitás külső jegyei között ugyan találunk párhuzamokat, de a skinheadmozgalomból leágazó balodali redskinek vagy az anarchista körök legádázabb fenegyerekeiről sem keringenek fegyveres divatbemutatókon vagy katonai felvonulásnak beillő eseményeken parádézva lekapott fotók. A vezérkultuszra építő jobboldali sejtekkel szemben az ő vezetőik nem ismertek, és néhány egyedi esetet - így például a párizsi PSG focicsapat háza táján rivalizáló szurkolói klubok harcainak áldozatait leszámítva - olyan statisztikákról sem tudunk, amelyek "civilek" vagy az ideológiai ellenfelek kárára elkövetett testi sértéseiket listáznák. Ugyanakkor jegyezzük meg, a szélsőjobb csak Lyonban negyven esetben bántalmazott embereket az utóbbi három évben.
A következő napokban Clément társai, az antifa és a szakszervezeti erők közös akciókra és gyűlésekre hívják az érdeklődőket, szimpatizánsokat. A jövőre esedékes helyhatósági választásra készülő pártok viszont az egységes fellépésnél még mindig fontosabbnak érzik a magányos pecsenyesütögetést, de a szakszervezetek, civilek és a választásokban kevésbé érintett balszélső, anarchista erők hajlanak az együttműködésre. Ám az Action antifasciste egyik tagja azt mondta szombat délután a Clément emlékére felvonuló többezres menet élén: "A baloldal lemondott a kulturális harcról."
