Három honvédségi repülő vitte Orbánt és delegációját Egyiptomba

  • narancs.hu
  • 2023. február 28.

Külpol

Két Airbus A319-essel és egy Falconnal repültek.

A honvédségi flottából három repülőgépet is igénybe vett a kormány Orbán Viktor egyiptomi hivatalos útjára a népes magyar delegáció szállításához. Minderről a 24.hu írt.

A lap cikke szerint Orbánt két tárcavezető is elkísérte az útra: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, továbbá egy cégvezetőkből álló csoport is kiutazott, ők egyiptomi partnereikkel találkozhatnak üzleti fórum keretében.

Hétfőn a honvédség mindkét Airbus A319-es gépe Budapestről Kairóba indult, amelyek egyenként 140 fő befogadására alkalmasak. A harmadik, 606-os jelű Falconnal pedig Szijjártó Péter érkezett Stockholmból, aki a héten már több országban is megfordult. A miniszter erről a Facebook-oldalán tett közzé rövid animációt, amely szemlélteti, hogy előszőr Törökországba utazott, ahová elkísérte a földrengések túlélőinek szánt segélycsomagokat. A hvg.hu szerint ezt az utat két géppel tette meg, az egyik a csomagokat vitte, a másikon ő ült. A két gépből az egyik visszatért Budapestre, hogy felvehesse a kairói delegációt, míg a másikkal a miniszter Stockholmba utazott. Svédországban nem töltött sok időt, onnan indult délután Egyiptomba a honvédség 606-os jelű Falconjával.

Kedden délben még mindhárom honvédségi gép Egyiptomban tartózkodott. 

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.