Hatalmas haderőfejlesztésről döntött Németország

Külpol

A hidegháború vége óta nem növelték ekkora mértékben a német fegyverkezési programot.

Százmilliárd eurós pénzügyi alapot hoz létre a német szövetségi kormány az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezentúl minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordít erre a célra - jelentette be Olaf Scholz kancellár vasárnap a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A német kormányfő aláhúzta, hogy az Ukrajna elleni orosz háború korszakforduló az európai történelemben, és ebben az új korszakban "sokkal többen kell befektetnünk országunk biztonságába, hogy megvédjük szabadságunkat és demokráciánkat".

Vlagyimir Putyin orosz elnök - aki Ukrajna lerohanásával "kiírta magát a nemzetközi közösségből" - fel akar építeni egy "orosz birodalmat". Ezért az a fő kérdés, hogy milyen katonai képességekkel rendelkezik, "és milyen képességek szükségesek, hogy ellensúlyozzuk ezt a fenyegetést" - mondta.

Arról is szólt, hogy az új korszak új energiapolitikát is igényel, ezért a többi között gyorsan fel kell építeni két új terminált, amely cseppfolyósított földgáz (LNG), később pedig egy környezetbarát energiahordozó, a zöldhidrogén fogadására is alkalmas lesz.

A 444.hu hozzáteszi: a hidegháború vége óta nem volt példa a német fegyverkezési program ilyen mértékű növelésére. A mostani döntés teljes szakítást jelent az eddigi pacifista német politikával.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.