Hiába az ENSZ BT-határozatai, Észak-Korea továbbra is fegyvereket fejleszt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. február 6.

Külpol

Észak-Korea egyértelműen felgyorsította a rakétakísérlet-sorozatát.

Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását – állapították meg ENSZ-szakértők egy új jelentésükben, amelyről az AP amerikai hírügynökség számolt be vasárnap.

A szakértői csoport szerint "egyértelműen felgyorsította" Észak-Korea a rakétakísérlet-sorozatát, amely a rövid- és feltehetőleg közepes hatótávolságú rakéták januári tesztsorozatából is nyilvánvaló. Ezeknél a rakétáknál "mind a ballisztikus, mind a manőverező technológiát, a szilárd és a folyékony üzemanyagot is kipróbálták".

Az újonnan kipróbált technológia része volt feltehetőleg a hiperszonikus sebességű rakéta és az úgynevezett manőverezhető visszatérő jármű. Észak-Koreának sikerült fejlesztenie az eszközök gyors bevethetőségének, mozgathatóságának képességét (a tengerről is indíthatók), és a rakétaerők nagyobb rugalmasságát.

"E programjaihoz továbbra is külföldön próbál beszerezni anyagot, alkatrészeket és technológiát, részben kalóz módszerekkel, részben más országokkal – például Iránnal – közös tudományos kutatásai keretében. Ezekhez az anyagi forrásokat is kalóz módon – kibertámadásokkal – próbálja megszerezni" – olvasható a jelentés összefoglalójában.

A kibertámadások útján szerzett pénzek , különösen a kriptovaluták egyébként is jelentős részét teszik ki annak a bevételnek, amelyet Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormánya külföldről szerez meg – tették hozzá.

Az AP emlékeztetett arra, hogy Phenjan a legutóbbi, múlt vasárnapi kísérlettel megszegte a közepes és nagy hatótávolságú rakéták tesztelésére vonatkozó, 2018-ban általa önként vállalt moratóriumot. Igaz, Kim Dzsong Un álláspontja szerint ez már nem kötelezi semmire, mert 2019-ben megszakadtak vele a tárgyalások, és az Egyesült Államok továbbra sem hagy fel a szerinte ellenséges politikájával vele szemben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.