Az izraeli rendőrség tömegesen figyelt meg embereket törvénytelenül a Pegasussal

  • narancs.hu
  • 2022. február 7.

Külpol

Többek között a volt miniszterelnök, Netanjahu fiának a telefonján is ott volt a kémprogram.

Az izraeli rendőrség tömegesen figyelt meg embereket és gyűjtött róluk információkat okostelefonokra törvénytelen módon telepített kémprogrammal – jelentette a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság hétfőn az MTI beszámolója szerint.

A hatóság megfigyelt etióp zsidók és a mozgássérültek jogaiért küzdő civil tüntetőket, újságírókat, helyhatósági vezetőket, magas rangú minisztériumi tisztviselőket, üzletembereket. A volt miniszterelnök tanácsadóinak, valamint fiának, Avner Netanjahunak az okostelefonjára is telepítették a kémprogramot. Továbbá a törvénytelen telepek felszámolása előtt kémprogramot telepítettek a ciszjordániai telepesek készülékeire is.

 

A rendőrségen „technológia és adatorientált rendészeti tevékenység” címen tartották számon az Ajelet Saked belügyminiszter hétfő reggeli nyilatkozata szerint „földindulást” jelentő tömeges kémszoftver-használatot.

A rendőri vezetők és a körzeti parancsnokok azzal érveltek, hogy korai tájékoztatásra van szükségük a tervezés érdekében, hogy meg tudják akadályozni például a nagyobb kereszteződések lezárását csúcsforgalomban, vagy a tüntetések erőszakossá válását. De felhasználták a kémprogramot korrupciós, fehérgalléros bűncselekmények vagy értékpapírral elkövetett csalások elleni nyomozásoknál, magas rangú köztisztviselők megfigyelésére, ha sajtónak kiszivárogtatásokkal vádoltak valakit, vagy titkosszolgálati „adathalászatra” gyanakodtak.

Hétfőn Jichák Hercog államelnök, Jakov Sabtaj rendőrfőkapitány, és számos politikus és miniszter – a közbizalom visszaszerzése érdekében – állami vizsgálóbizottság életre hívását követelte.

Mint közismert, az izraeli kémprogram felhasználása itthon is botrányt okozott. Az azóta korrupciós ügyekbe belebukott Völner Pál és felettese, Varga Judit igazságügyminiszter sem tudott egyértelmű magyarázatot adni a leleplezett megfigyelési esetekre. Magyarországon újságírókat, ellenzéki politikusokat, de korábban a Fideszhez közel álló politikai szereplőket is megfigyeltek a Pegasussal. Többek között a Magyar Narancsnak is dolgozó fotós újságíró, Németh Dániel telefonját is feltörték a kémszoftverrel.

 

Tavaly év végén kiderült, hogy Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták a Pegasusszal, még 2019-ben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.