Hiába készülnek a Brexitre, addig a briteknek is küldeniük kell valakit az új Európai Bizottságba

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. november 6.

Külpol

Ursula von der Leyen azt szeretné, ha nő is lenne a jelöltek között.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke hivatalos felkérést küldött a brit miniszterelnöknek, amelyben arra kérte Boris Johnsont, delegáljon egy vagy több brit uniós biztosjelöltet a munkáját hamarosan megkezdő új bizottságba - közölte Dana Spinant, az új Európai Bizottság szóvivője szerdán.

Elmondta: Ursula von der Leyen levelében arra kérte Johnsont, lehetőleg női nevek is szerepeljenek a javasolni kívánt biztosjelöltek között. A megválasztott elnöknek továbbra is az a célja, hogy az újonnan alakuló bizottságban fele-fele arányban legyenek jelen a férfiak és a nők.

Von der Leyen arra kérte a brit miniszterelnököt, hogy a lehető leghamarabb reagáljon a kérésre, ugyanis az új bizottság munkájának megkezdéséhez szükség van arra, hogy az Európai Parlament novemberben esedékes plenáris ülésén meg tudják tartani a szavazást.

Dana Spinant elmondta azt is, hogy a megválasztott Európai Bizottság ez idáig nem kapott hivatalos értesítést az új román biztosjelölt megnevezéséről, azonban az uniós bizottság szoros kapcsolatban áll a román kormánnyal.

Ludovic Orban román kormányfő szerdán közölte, hogy Adina Valean és Siegfried Muresan európai parlamenti képviselők személyében Bukarest két lehetséges jelöltet is javasol a Romániának járó európai biztosi posztra.

Október végén Ursula von der Leyen hivatalosan is biztosnak jelölte a magyar Várhelyi Olivért és a francia Thierry Bretont, miután mindkét jelöltet alkalmasnak találta a pozíció betöltésére.

A megválasztott elnök korábban új jelölteket kért Franciaországtól, Magyarországtól és Romániától is, miután az EP illetékes szakbizottságaiban különböző okok miatt elutasították ezen három ország első jelöltjét.

Az új összetételű Európai Bizottság az eredeti tervek szerint november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, noha egyesek szerint ez sem lesz tartható. A csúszás alatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.