Snowden foglalkozását tekintve IT-szakértő, életkora 29 év. Idén tavaszig a National Security Agency (Nemzetbiztonsági Ügynökség, NSA) jól fizetett szerződéses alvállalkozója volt; előbb a CIA, majd az NSA számítógépes rendszerein dolgozott. A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor a Guardian, majd a Washington Post segítségével június elején - ügyesen megtervezett menekülése után - perdöntő, jobbára bírósági dokumentumokat hozott nyilvánosságra arról, hogy az amerikai kormányzat különböző szervein (NSA, FBI) keresztül sok millió állampolgárának adatait rögzítette. Telefonhívások, cellainformációk, e-mailek, IP-címek, egyéb online kommunikációs tevékenységek tömkelegének a lenyomatait - s ehhez szinte a teljes amerikai kommunikációs és IT-ipar segítségét élvezte. A megfigyelésekre a FISA, a kifejezetten erre a célra létrehozott bíróság anélkül adta meg a felhatalmazásokat a hatóságoknak, hogy érdemben vizsgálta volna az adatigénylések megalapozottságát.
E gyakorlatot a Bush-kormányzat kezdte, s noha megválasztása előtt még kritikusan nyilatkozott róla, az Obama-kormány sem hagyta abba. Ezt igazolja például az a Guardian által közreadott 2013. áprilisi FISA-döntés is, mely a Verizon amerikai mobiltársaságot kötelezi arra, hogy adatait átadja az NSA-nak, vagy az a 2007-es titkos belső dokumentum, amely az amerikai és nem állampolgárokra vonatkozó adatgyűjtési eljárásokról szól. A kiszivárogtató azt is állította, hogy az NSA és az FBI adatgyűjtési technikáinak jóvoltából például ő, aki hozzáfért ezekhez a rendszerekhez, bárkiről bármit megtudhatott volna. Fontos megjegyezni, hogy a WikiLeaksre kipakolt, sokezernyi szűretlen dokumentummal ellentétben a Snowden által kiadott iratok egyike sem tartalmaz személyes információt, vagy olyan konkrétumot, ami veszélybe sodorhatott volna amerikai diplomatákat, katonákat, nemzetbiztonsági alkalmazottakat.
A kormányzat természetesen tagadott és tagad azóta is: azt állítja, hogy ezek a megfigyelések törvényesek, a terrorizmus elleni küzdelem miatt fontosak, megelőző célokat szolgálnak, és nagy részük nem az amerikai állampolgárokra irányul. Aggodalomra már csak azért sincs semmi ok - győzködi a kormányzat a nyilvánosságot -, mert ezek nem tartalmak, csak metaadatok - vagyis nem azt rögzítik, hogy X. mit mondott Y.-nak, amikor felhívta őt a Verizon hálózatán keresztül, csak annyit, hogy felhívta. Ez persze még mindig nem magyarázza, hogy a kifejezetten külföldi információszerzésre vonatkozó - részben titkos jogszabályi felhatalmazásokra épülő - tevékenységet miért is terjesztették ki szinte az egész amerikai társadalomra. Ahogyan az Európai Unió is sürgős választ vár, vajon az ő állampolgárai után miért szaglászott legfőbb szövetségese, és miért hallgatták le még a brüsszeli uniós tisztségviselőket is. Snowden maga sem azt állította, hogy az egész akció teljesen törvénytelen - csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a FISA bólogató Jánossá züllésével az állampolgárt nem védi semmi. Ráadásul a jogi szabályozás is rossz, mert a Bush-kormányzat kezdeti jogellenes gyakorlatából csinált törvényes rendszert.
Snowdenről és motivációiról azonnal megjelentek a találgatások, meg a heroizálására és a hiteltelenítésére tett kísérletek is. Bizonyára a kínaiak (az oroszok) ügynöke - aligha véletlen, hogy Hongkongból lépett a nyilvánosság elé. Ha valóban az állampolgári jogok védelméért vállal ilyen kockázatot (10 és 30 év közötti börtönt), miért egy diktatúrában keres menedéket? Távozását még azok a lapok is helytelenítik, amelyek egyébként hősként, de legalábbis a közérdeket szolgáló személyként írnak róla.
Kapjátok el!
Az amerikai társadalom megosztott a cselekmény és a felelősség megítélésében, de annyi bizonyos, hogy az elnök szavahihetőségén komoly csorba esett. Obama pontosan azt a Bush-féle politikát folytatja (vagy hagyta a nemzetbiztonsági hivataloknak folytatni), ami ellen még szenátor korában saját maga is fellépett, és ami a demokrata szavazókat is olyannyira irritálta. (A közvélemény alakulásáról lásd keretes anyagunkat.) Kommunikációs és politikai szempontból az elnök a talán legjobb megoldást választotta: ne hazudj, és ne tagadd a nyilvánvalót, de oszd meg a felelősséget. Azt hangoztatta, hogy a törvényhozás folyamatosan felügyelte a nemzetbiztonsági szolgálatokat, ami önmagában is garanciát jelent arra, hogy az állam nem kémkedhet állampolgárai után. A botrány kirobbanása után adott interjújában nagy társadalmi vitát javasolt a nemzetbiztonság és a magánszféra védelmének összefüggéseiről - alkalmasabb személy talán nincs is egy ilyen javaslat megtételére, elvégre az elnök alkotmányjogász és egykor volt jogvédő is. Obama ügyel arra is, hogy ne minősítse Snowden tettét: nevezte már hackernek, gyanúsítottnak is, de a súlyosabb jelzőket (például az "árulót") kerüli. Az adatgyűjtést nem tagadja, de rendre a nemzetbiztonsági szolgálatok álláspontját ismétli: az amerikai állampolgárokról gyűjtött információk alapján nem lehet senkit "csak úgy" lenyomozni, a metaadatokat a kormányzat részletesen, személyre szabottan nem vizsgálja.
Meglepő módon a Kongresszus nagy része az elnök mögé állt: a képviselőház republikánus elnöke, John Boehner árulónak nevezte Snowdent, szenátorok egy csoportja, közöttük John McCain pedig arra kérte az elnököt, hogy mindent tegyen meg Snowden hazaszállítása és bíróság elé állítása érdekében. A Kongreszszus a biztonság oldalára állt a magánszféra ellenében: csekély azon képviselők száma, akik a teljes nemzetbiztonsági adatgyűjtési rendszer felülvizsgálatát és a FISA működésének erőteljesebb kontrollját követelik. 'k, így például Ron Wydan republikánus és Marc Udall demokrata szenátorok, a szenátus titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának tagjai az ACLU éves jelentéseire is hivatkoznak. A jogvédő szervezet már a Bush-kormányzat éveiben is felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai állampolgárok nemzetbiztonsági megfigyelése szinte napi rutinná vált.
A kongresszusi dilemma érthető. Ha a republikánusok most nem állnak a kormányzat mögé, akkor saját nyolcéves gyakorlatukat is megtagadják. A demokraták pedig aligha tehetik meg, hogy nem támogatják saját elnöküket - noha ezzel azt is kockáztatják, hogy minden politikai kár őket fogja sújtani. (S nem Obamát - hiszen az elnök többé nem választható újra.) Ez történt a republikánusokkal az 1974-es félidős választásokon, amikor Nixon elnök lemondása után a választók rajtuk verték el a Watergate-ügyet, és a demokraták kétharmados többséget szereztek maguknak.
Tranzitutas
A múlt hétre némileg elülni látszott a botrány - s ebben aligha szándékosan, de a legfelsőbb bíróság sietett az elnök segítségére. A múlt kedden az 1965-ös választójogi törvénynek a déli államokra vonatkozó előírásait, szerdán a melegházasság tilalmát találta a testület alkotmányellenesnek. Az előző döntés miatt - amely a feketék választójogi diszkriminációját megakadályozni hivatott szabályokat semmisíti meg - a liberális, az utóbbiért a konzervatívok háborodtak fel. Ám mindez csak levegővételnyi szünetre lesz elegendő: július 4-re országszerte felvonulásokat tervez a magánszféra védőjeként ismert Restore the Fourth (Védjük meg a negyedik alkotmánykiegészítést) elnevezésű szervezet. (Az 1791-ben elfogadott alkotmánykiegészítés-csomag, a Bill of Rights negyedik szakasza a magánélet védelmét garantálja, és tiltja ennek felhatalmazás és alapos indok nélküli állami megsértését.) A kongreszszusi vizsgálat eredményét sem lehet megjósolni; és mind a Guardian, mind a Washington Post további iratokat ígér...
Mindeközben Snowden még nem tudja, hogy melyik országba távozna a menedékjog reményében a moszkvai Seremetyevo tranzitjából - de úgy tűnik, senki sem akarja őt igazán. Ha valamilyen úton-módon hazakerül az Egyesült Államokba, aligha tehetik meg a hatóságok, hogy nem állítják bíróság elé. Ugyanakkor a nyilvánosság és a köz szeme láttára zajló eljárás ilyenkor inkább a gyengébbet, a kiszolgáltatottabbat védi.
közszájA Pew Research Center június 17-én közzétett felmérése szerint a lakosság, politikai hovatartozásától függetlenül, közel fele-fele arányban ítéli a közérdek szempontjából károsnak (44 százalék), illetve üdvözlendőnek (49) Snowden tettét. Ám a többség - ugyancsak politikai szimpátiájától függetlenül - azt is gondolja, hogy aki minősített információkat szivárogtat ki, az ellen büntetőeljárást kell indítani (54). A megkérdezettek többsége, úgy tűnik, elfogadja a kormányzati védekezést, és úgy gondolja, a kormányzat csak begyűjtötte az adatokat, de személyre szabott, irányított vizsgálatot senki sem végzett; sőt, még a republikánus szavazók nagyobbik fele is úgy véli, hogy az adatgyűjtés hozzájárult terrorcselekmények megelőzéséhez. (Snowden - és néhány publicista - viszont azt állítja: a bostoni maratonon történt robbantás elkövetőit a klasszikus nyomozás módszereivel a rendőrség fogta el, a nemzetbiztonsági szervek nem tudták megelőzni a támadást.) Ezek az adatok még nem lennének túl riasztóak sem Obamának, sem a Demokrata Pártnak. Ám mégis van okuk aggodalomra. Az elnök és a liberális politika egyik legelkötelezettebb szavazói tábora a 30 év alatti populáció: a 2012-es választáson 60 százalékuk választotta a hivatalban lévő elnököt. Az adatgyűjtés épp ennél a generációnál vágta ki a biztosítékot: közel kétharmaduk a közérdeket szolgáló tettnek minősítette Snowden akcióját. Az ugyancsak június 17-én nyilvánosságra hozott CNN/ORC felmérés jól mutatja e generációs eltérés politikai konzekvenciáit. Egy hónap alatt jelentősen, 53 százalékról 45-re csökkent azok aránya, akik szerint jól látja el feladatát, ám ennek dupláját, 17 százalékot romlott az elnök megítélése a 35 év alattiak körében. |
