Még azt sem tudni biztosan, öngyilkosság volt-e, vagy öngyilkosságnak álcázott merénylet - a londoni halottkémi szemle eredménye csak május végére várható. Az orosz elnök sajtótitkára, Dmitrij Peszkov mindenesetre március 23-án, alig másfél órával a halálhír után bejelentette, hogy "Berezovszkij kézzel írott magánlevelet küldött Putyinnak", és békét akart kötni vele. Peszkov visszavonta az addig kötelező hivatalos formulát - "Berezovszkij Oroszország fő ellensége" -, és kiadta az új hivatalos értékelést: "A politikai paletta nagyon jelentős figurája volt..." Az orosz média nagy része azonnal értett a szóból - ha békét akart kötni, akkor békén lehet hagyni -, s a nekrológok már a "megtért ellenzéki" mítoszát építették.
Harmadik elnöki ciklusának első évét Vlagyimir Putyin a teljes belpolitikai rendcsinálással zárja. Az április 25-i Egyenes adásban a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt jelentette be: háromfrontos harcát sikerrel megvívta, leszámolt mindazokkal, akik akadályozták az "egységes Oroszország" megteremtésében. Ellenzék nincs, és nem is lehetséges - sem a rendszeren belül, sem a rendszeren kívül, sem Oroszországon belül, sem Oroszországon kívül. E három frontot három, közellenségnek nyilvánított személy testesíti meg. Az első Anatolij Szergyjukov volt honvédelmi miniszter, s vele a négymilliárd rubelnyi közvagyon elherdálásával vádolt beosztottai. A második Alekszej Navalnij, a Putyin által "magányos ellenzékinek" titulált népszerű jogász-blogger, aki ellen épp most zajlik a per a Kirov-erdőgazdaságnak okozott 1,3 millió rubeles kár miatt. A harmadik pedig Borisz Berezovszkij, a Putyin-rezsimet külföldről megdönteni akaró oligarcha, akitől holtában is meg kell védeni a hátországot; s akivel konfliktusuk 2000-ig, a Jelcin-rendszer végére nyúlik vissza. A kérdésre, hogy látott-e lehetőséget Berezovszkij visszatérésére, az elnök kitérő választ adott.
A kegyvesztett
"Én csináltalak meg, én csinállak ki" - hirdette nagybetűs plakáton Berezovszkij 2010. augusztus 31-én a londoni orosz nagykövetségnél tartott tüntetésen, arra utalva, amit interjúiban sokszor el is mondott: Putyin neki köszönheti, hogy elnök lett belőle. Valójában ez nem egészen így történt. Számos visszaemlékező - köztük Jelcin lánya, Tatjana Gyjacsenko és Berezovszkij egykori magán-titkosszolgálatának vezetője - pontosítja, hogy Putyin miniszterelnöki kinevezéséről, majd elnökjelöltségéről Jelcin maga döntött (Berezovszkij Rusajlo belügyminisztert akarta elnöknek). Az viszont tény, hogy Jelcin utasítására mindent megtett az elnökválasztás sikeréért, az egész kampány az ő stratégiáján és médiabirodalmán alapult. Az is tény, hogy az elnök és az államhatalmi apparátus pártja, a mai "Egységes Oroszország" is Berezovszkij ötletéből született, még ha ők ma nem is vállalják ezt.
Egy ideig fönn is maradt az elnökváltást kísérő alku során kialakított egyensúly. "", micsoda unalom jön most!" - panaszolta Berezovszkij Putyin elnök megválasztásakor 2000-ben Borisz Nyemcovnak, aki akkor a Duma jobboldali erőinek frakcióvezetője volt. - Mindent megszereztünk, Vologyát megtettük elnöknek, nem is tudom, mihez kezdjek. Építsek mecsetet Karacsajevo-Cserkesziában?" "Ugyan, Bórja - felelte Nyemcov -, ne félj, nem fogsz unatkozni. Putyin sosem bocsátja meg, hogy támogattad!" S a kegyvesztettség jóval hamarabb bekövetkezett, mint bárki számíthatott volna rá.
"Egyszer csak Vlagyimir Vlagyimirovicsnak is végképp elege lett belőle - írja blogjában Tatjana Gyjacsenko. - 2000-ben, néhány nappal az elnökválasztás előtt lepedőnyi interjút adott a Vedomosztyinak, telekürtölte a világot, hogy milyen kiváló viszonyban van Vlagyimir Vlagyimiroviccsal, milyen régi barátok még a pétervári időkből, milyen karakán ember Putyin, talpig becsületes, kemény, határozott. Locsogott összevissza, hogy is volt, amikor Putyin vendégségben járt nála a feleségével... Ha akkor Guszinszkij és Luzskov médiabirodalma nem lett volna már teljesen szétzilálódva, darabokra szedték volna: egyszer s mindenkorra ráégették volna Putyinra Berezovszkijt." Gyjacsenko elismeri, hogy Berezovszkij volt a legelső a környezetükben, aki a média és a televízió óriási befolyásoló erejét átlátta, és legnagyobb tette épp médiabirodalmának kiépítése volt. De a vesztét is ez okozta. Putyinnál akkor szakadt el a cérna, amikor Berezovszkij tévécsatornája, az ORT-1 2000 augusztusában kendőzetlenül bemutatta a felrobbant "Kurszk" atom-tengeralattjáró legénységének pusztulását, és élesen bírálta az elnököt amiatt, hogy még csak meg sem szakította Szocsiban töltött szabadságát.
Ez a lépés szöges ellentétben állt azzal a hallgatólagos egyezséggel, ami a Jelcin és Putyin közötti hatalomváltáskor született: a "család" minden tagja menlevelet kap, büntetőjogi felelősség nem terheli, cserébe csendben meghúzza magát. Berezovszkij erre képtelen volt. Egyszer, amikor külföldön nyaralt az ügyeletes modellbarátnőkkel, Putyin épp Roman Abramovicsot, házi oligarcháját, Berezovszkij egykori felfedezettjét, "fogadott fiát" és üzleteinek pénztárosát küldte utána, hogy átadja neki a "család" üzenetét: "Egy darabig ne mutatkozzon az országban." 2001-ben Oroszországban körözést adtak ki ellene szélhámosság, pénzmosás és erőszakos hatalomátvételi kísérlet vádjával. Aztán jött az újabb üzenet Putyintól - megint Abramovics közvetítette -, hogy vagy önként átadja tulajdonrészét a Szibnyeftyben és az ORT-ben, vagy elkobozzák.
2007-ben Berezovszkijt távollétében hat év börtönbüntetésre ítélték az Aeroflot légitársaság kárára elkövetett sikkasztásért, 2009-ben pedig az AvtoVAZ-nál történt sikkasztásért kapott tizenhárom évet. Kiadatását Nagy-Britannia - ahol 2003-ban kapott politikai menedékjogot Platon Jelenyin néven - megtagadta. Egy 2013. április elején végzett oroszországi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 42 százaléka bűnözőnek tartja, aki "rejtőzködik az igazságszolgáltatás elől", s mindössze 11 százalék tekinti politikai menekültnek. Minden ötödik válaszadó úgy vélte, hogy egyszerre volt bűnöző és menekült, s egészen a közelmúltig jelentős befolyást gyakorolt az orosz helyzetre: "valami forradalmat akart kirobbantani". Ám Berezovszkij, aki a 2000-es években az emigrációból valóban aktívan szervezkedett Putyin ellen, ekkorra már nemcsak végzetesen elszigetelődött, de tönkre is ment. Tavaly novemberben elvesztette a Roman Abramovics ellen indított több százmillió dolláros kártérítési perét, és kénytelen volt a 35 millió fontos perköltséget is megtéríteni. Csődjét pontosan jelzi, hogy halála előtt két nappal Andy Warhol Vörös Leninjétől is meg kellett válnia - potom 202 ezer dollárért a Christie's aukcióján.
Sokszor elmondta: annak idején azért nem vették fel a moszkvai egyetemre fizikushallgatónak, mert a személyi igazolványa hírhedt, nemzetiségi hovatartozást jelölő ötödik rubrikájában az állt: "zsidó". Kénytelen volt ezért beérni az erdőmérnöki főiskolával, ahol elektronikát és számítástechnikát tanult.
Kikeresztelkedve
Később mégis elvégezte a Lomonoszov Egyetemen a nagy presztízsű mechanika-matematika szakot. Már 1970-től az akadémia irányítástudományi intézetében kutat, csakhamar az egész döntéselmélet a kisujjában van. Megszerzi hozzá a gyakorlatot is, mégpedig a legszovjetebb iparirányítási terepen: 1973-tól a volgai autógyár, az AvtoVAZ automatizált tervezési rendszereinek programozását irányítja. 37 évesen már nagydoktor (információelmélet és kibernetika területen), 45 évesen pedig akadémiai levelező tag. A brezsnyevi "pangás" éveiben pontosan átlát-ja a gazdasági és társadalmi leépülés egész folyamatát. A szovjet mintagyár a peresztrojka idejére igencsak lepusztul, de Berezovszkij belülről ismeri az összes lehetőséget: 1989-ben, a megfelelő pillanatban az AvtoVAZ bázisán hozza létre első orosz-svájci cégét, a LogoVAZ-t.
A zsidó családi háttér ellenére (a mérnök apa egy időben rabbi is volt) 1991-re elér mindent, amit a szovjet tudományos szakértelmiségi pálya kínál, s ehhez nincs szükség ideológiai-politikai elköteleződésre sem. Később, 1994-ben, amikor bennfentes tagja lesz Jelcin közvetlen környezetének, azaz bekerül a "családba", mégis kikeresztelkedik; ettől kezdve pravoszláv kereszténynek tekinti magát, holott orosz-izraeli kettős állampolgár. Izraeli állampolgárságát akkor kényszerül visszaadni, amikor Jelcin második elnöki ciklusában állami funkciót kap a Nemzetbiztonsági Tanács élén.
Karrierje tehát nem Komszomol- és nem nómenklatúra-háttérből indul, ahogyan például Mihail Hodorkovszkijé (róla lásd cikkünket: Az acélt még edzik, 2012. január 26.), vagy Vlagyimir Potanyiné, aki a késő szovjet nómenklatúrához tartozó magas beosztású diplomata apa nyomdokain lép a külkereskedelmi minisztérium kötelékébe, s Komszomol-aktivistaként tesz szert kapcsolatokra. Ő speciális szakértelme és képességei révén integrálódik a gazdasági szférába, ami ideális alap arra, hogy az legyen, aminek megmaradt halála pillanatáig: ideológia nélküli döntéstechnológus.
Berezovszkij üzleteivel négy nagy területet igyekezett behálózni: az autókereskedelem, a légi közlekedés, a média és az olajüzlet szféráit. Egyikben sem indított új üzletágat vagy tevékenységet, hanem - sokszor hangoztatott alapelvének megfelelően - arra törekedett, hogy "a profitot privatizálja". Mindig valamely nagy állami monstrumra csatlakozott rá: az AvtoVAZ-ra, az egyes közszolgálati tévécsatornára, az ORT-re, a legnagyobb légiközlekedési cégre, az Aeroflotra és a Rosznyefty olajvállalatra, amelyből Roman Abramoviccsal partnerségben a Szibnyeftyet választják le.
Az 1995 végére fölépített négy mostrum tulajdoni és működési szerkezete igencsak különböző, de egyazon célt szolgálnak: azt, hogy Berezovszkij a lehető legkisebb befektetéssel a legnagyobb hasznot vehesse ki belőlük, lehetőleg készpénzben és valutában. Az Aeroflotnál a külföldön befolyó jegyeladásokból 80 százalékot át kellett utalni az erre a célra létrehozott svájci cég svájci számlájára. Az Osztankino közszolgálati televíziós társaságnál a hirdetési bevételek profitja volt az "aranybánya": ez az ügylet a 90-es évek újságíróidolja, Vlad Lisztyev életébe került. Lisztyev, az Osztankino akkori vezérigazgatója meg akarta szüntetni a Berezovszkij védelme alatt álló cég monopóliumát, és igazi versenyt akart a produkciós irodák között. Gyilkos merénylet áldozata lett, s az elkövető személyére máig nem derült fény.
Berezovszkij hasonló módszerrel "privatizálta" az állami intézményeket, és ékelődött be a rendszerükbe, hogy az így kiszipkázott "hasznot" (kapcsolatot, engedélyt, tiltást, kinevezést, előnyt és privilégiumot) saját üzleti tevékenysége érdekébe állítsa. Jelcin 1997 áprilisában I. osztályú valóságos államtanácsosi rangot ad neki, és kinevezi az orosz Nemzetbiztonsági Tanács főtitkárhelyettesének. Ő felügyeli a föderáció és a Csecsen Köztársaság közötti kompetencia- és vagyonmegosztást. Miután hatásköri túllépés címén Jelcin - a rá nehezedő egyre nagyobb nyomásra - elmozdítja, Berezovszkij új pozíciót céloz meg: a volt szovjet tagköztársaságokat egybefogó Független Államok Közösségének Végrehajtó Titkárságát akarja vezetni. Mire Jelcin felneszel, már körbe is repüli az összes FÁK-országot, és kijárja, hogy a legerősebbek is, beleértve Nazarbajev kazah elnököt, őt akarják; jelölését maga Kucsma ukrán elnök terjeszti elő a csúcstalálkozón, Jelcin legnagyobb meglepetésére. Egészen 1999 márciusáig tartja magát ezen a poszton. Ekkorra már óriási klientúra-hálózata van mindegyik köztársaságban, az egész poszt-szovjet térségben, és Oroszország régióiban.
Szlávok és csecsenek
Mindemellett Borisz Berezovszkij üzleti vállalkozásainak legelső, 1989-1994 közötti időszaka fordulatosabb alvilági sorozat, mint a legprofibb orosz szerzők ponyvaregényei. Berezovszkij nem belekeveredett, nem kényszerűségből kezdte ebben a környezetben építeni a birodalmát, hanem tudatos elhatározásból. A moszkvai alvilág nem egyszerűen törvényen kívül, hanem saját szabályai szerint működött, saját struktúrákkal, hierarchiákkal, adókkal: Berezovszkij ebbe integrálta a LogoVAZ autókereskedési hálózatot, a Moszkvában működő csecsen bandák egyikével kötve üzletet. Közvetlenül a Szovjetunió felbomlása után közel négyezer köztörvényes bűnözőt engedtek ki a csecsenföldi börtönökből, akik az orosz városokban kiterjedt hálózatot alakítottak ki; Moszkvát hét nagyobb csoport osztotta fel egymás között. Erős egységet alkottak az "anyaországgal is" - Berezovszkijnak épp ez kellett. Hasonló egységet Moszkva nem csecsen alvilági tekintélyei csak egyszer tudtak elérni, amikor 1994-ben elhatározták, hogy megtorolják társuk, a grúz Otar Kvantrisvili elleni merényletet. Erre feltételezésük szerint Berezovszkij adott megbízást.
A megtorlásra 1994. június 7-én került sor. Berezovszkij épp beszállt a Mercedesébe a LogoVAZ vadonatúj moszkvai székháza előtt, amikor egy szomszéd autót távirányítású bombával felrobbantottak. Berezovszkij sofőrje azonnal szörnyethalt, fejét letépte a robbanás, testőre súlyosan megsebesült, ő maga erős sokkal megúszta. Amikor később megkérdezték, nem fél-e egy újabb merénylettől, csak annyit válaszolt: "Nem, mert a merénylők már tudják, hogy én tudom, kik ők." Az elkövető személyére nem derült fény, annyit tudni csak, hogy ugyanilyen autós robbantás áldozata lett a Kremltől nem messze Szilveszter, a "szláv" alvilág erős embere.
A csecsen kapcsolat nemcsak az erős moszkvai hátország megteremtésére kellett Berezovszkijnak, hanem a terjeszkedéshez is - ahhoz, hogy jelen legyen, és ő diktálja a szabályokat az egyre erősödő csecsenföldi szeparatista törekvések körül.
1994. december 11-én kirobbant az első csecsen háború, amelyet afféle Blietzkriegnek terveztek, de hónapokig elhúzódó véres polgárháborúba torkollott. Berezovszkij épp ebben ismerte fel az új, korábbinál nagyobb távlatokat. Részt vett az első háborút lezáró békeszerződés kidolgozásában. Végigjárta az összes csecsenföldi erős embert, s a formálódó Moszkva-párti kormányzat és a szakadár vezérek körében egyaránt nagy befolyásra tett szert. A szakadárok fő harci eszköze és bevételi forrása az emberrablás és túszejtés lett, amelyek "megoldásában" Berezovszkij volt a fő tárgyalópartnerük. Első, máig emlegetett nagy akciója az orosz különleges osztag, az OMON 22 tagjának kiszabadítása volt, cserébe az orosz börtönökből 11 csecsen köztörvényes bűnözőt engedtek ki és részesítettek amnesztiában. Ő szabadította ki az NTV tudósítóját, az elnök meghatalmazott képviselőjét; egy belügyi tábornokot azonban épp akkor öltek meg, amikor Berezovszkij bekapcsolódott a tárgyalásokba.
1999-ben, a parlamenti választások küszöbén még jobban ki akarta terjeszteni "befolyási övezetét": az Észak-Kaukázus elnöki különmegbízottjává akarta kineveztetni magát. Ezt már a teljesen szétzilált Kreml sem engedhette meg magának. Berezovszkij megtalálta a kiskaput: Duma-képviselőnek jelöltette magát egy másik kaukázusi térségben, Karacsajevo-Cserkesziában, és az egymás ellen tüntető két nemzetiség közötti béketeremtő szerepében tetszelegve, a két ellenséges etnikum vezérének támogató szónoklatai mellett el is nyerte a mandátumot, a vele járó mentelmi joggal együtt. Ezzel egy időben indított hadjáratot Samil Baszajev a szomszédos Dagesztán ellen, és kezdődtek a súlyos áldozatokat követelő terrortámadások az orosz nagyvárosokban, köztük Volgodonszkban és Moszkvában. E két robbantás elkövetéséért 2004-ben Karacsajevo-Cserkeszia két lakosát életfogytiglani büntetésre ítélték. Harmadik társuk elrejtőzött, majd rövid idő múltán Berezovszkij londoni irodájában bukkant fel, és kulcsszerepet kapott az oligarcha Putyin-ellenes információs háborújában. Az oknyomozó újságírók nem győzték gyűjteni az adatokat a különös egybeesésekről, köztük a terrorelhárításra létrehozott "Berezovszkij Alap" pénzmozgásairól.
Berezovszkij 2000 júliusában visszaadja a képviselői mandátumát az Állami Dumának. Szónoklata az első jelentős Putyin-ellenes akciója, és egyben az utolsó Oroszországon belüli nyilvános politikai megmozdulása. Döntését egyrészt azzal indokolja, hogy az Állami Duma az elnöki törvénytervezetek folytán a végrehajtó hatalom "jogi ügyosztályává" degradálódott, s ehhez nem akar asszisztálni, másrészt azzal, hogy célirányos kampány készül az orosz nagyvállalkozások képviselői ellen, s ő maga mint nagyvállalkozó - a képviselői mentelmi jog letételével - ennek "a kampány többi célpontjával egyenrangú szereplője akar lenni". Néhány hét múlva bekövetkezik a "Kurszk" tengeralattjáró tragédiája, ekkor szakít véglegesen Putyin elnökkel.
*
"Berezovszkij halála szimbolikus: most zárultak le a 90-es évek" - jegyzi meg a közelmúltig legmegbízhatóbb elemző hírportál, a gazeta.ru. Berezovszkij volt az, aki nemcsak generálta, hanem szóban és képben meg is jelenítette a vad kilencvenes éveket, vagány, hetyke, merész, kihívó személyével alakította a kort, s ő volt a bajok forrása is. Vagy legalább az egyik forrása. Ezzel az eszeveszett, kaotikus időszakkal szemben fog igazán látszani a Putyin-korszak stabilitása - s mit számít az, hogy politikai értelemben Berezovszkij sokkal inkább volt elődje Putyinnak, mint ellenfele, s hogy a hatalom megszerzésének, megtartásának és kiterjesztésének technikája terén sokkal inkább folytonosság, mint ellentét van közöttük.
A rendszernek most a "megtérő-megbékélő ellenzék" imázsára van szüksége abban a többfrontos harcban, amit a békés hátország megvédéséért vív. Lám, előbb-utóbb úgyis minden ellenzéki megtér az akolba, a "jó pásztorhoz", kezes báránynak - ahogyan Berezovszkij is békét akart kötni halála előtt Putyinnal. Hisz az ellenzéki egyedüllétre és otthontalanságra van ítélve. Az orosz ellenzéki - örök zsidó, bolygó zsidó.
A Keresztapa2003 őszén Moszkvában a Száztagú cigányzenekar koncertje után - ahová, kezdő kulturális tanácsosként, elhívtam az összes elérhető moszkvai cigányszervezetet - egy halk szavú, oldalra fésült hajú férfi keresett meg. Átadott egy orosz nyelvű könyvet Jogi önvédelem címmel: "Az oroszországi cigányoknak írtam, de hátha érdekli a magyarokat is" - mondta, és hamar elsodródott a tömeggel. 2004. június végén láttam viszont újra az orosz sajtóban a szerző, Jan Resetnyikov nevét és fényképét: ismeretlen fegyveres meggyilkolta egy moszkvai étterem előtt. Kiderült, hogy az orosz cigánycsaládból származó férfi Jan Szergunyin néven jelentős belügyi karriert futott be, 2001-ben altábornagyként a legitim csecsen kormány miniszterelnök-helyettesévé nevezték ki, ahonnan azonban egy év múltán a kormányfővel esett konfliktusai miatt távoznia kellett; igaz, Putyin "Barátság" érdemrenddel tüntette ki. Moszkvába visszatérve "Tolerancia" néven szervezetet alapított az oroszországi kis népek, köztük a cigányok érdekeinek védelmére, közben viszont gyűjtötte az anyagot arról is, hová tűntek a csecsen kormány pénztárából az újjáépítésre átutalt központi költségvetési pénzek. Az adatokat tartalmazó vaskos dossziét átadta Pavel Hlebnyikovnak, a Forbes Russia magazin főszerkesztőjének, akit korábbi, Forbes-beli cikke miatt Berezovszkij már beperelt, s a róla írt könyv (magyarul: Keresztapa a Kremlben) miatt nyilatkozatháborút indított ellene. 2004-ben a második csecsen háborúról és a mögötte húzódó pénzügyi visszaélésről készült könyvet írni. Hlebnyikovot a dosszié átvétele után néhány nappal, 2004. július 9-én lelőtték. A két gyilkosság valódi elkövetője és megrendelője máig felderítetlen. A fő gyanúsított jó ideig a nemzetközi körözés alatt álló szélsőséges csecsen gerillavezér, Hozs-Ahmed Nuhajev volt (1996-97-ben a szeparatista csecsen köztársaság kormányfőhelyettese), akiről Hlebnyikov 2003-ban adott ki könyvet Beszélgetés egy barbárral címen. Miután ezt a verziót ejtették, az orosz sajtóban számos találgatás jelent meg arról, hogy a szálak Borisz Berezovszkijhoz vagy közvetlen környezetéhez vezetnek. |
