Interjú

„Így változik meg a világrend”

Ivan Krasztev politikatudós, a szófiai Liberális Stratégiai Központ elnöke

Külpol

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Magyar Narancs: A lengyel elnökválasztás óta sokan teszik fel a kérdést: meddig marad még velünk a populista jobboldal és miért olyan sikeres, hogy visszatérésre is képes?

Ivan Krasztev: Ez a fajta jobboldal mára strukturális részévé vált az európai politikának, tehát nem csak jön és megy. Az egykori radikális pártok mára átalakították a jobboldalt, és nem csak Kelet-Európában. A szereplők közben még cserélődnek is, nem lepődnék meg, ha Lengyelországban a következő választáson a Konföderáció már erősebb lenne, mint Kaczyński pártja, a Jog és Igazságosság. De nem hiszem, hogy a következő egy-két évtizedben visszatérünk a húsz évvel ezelőttiig létezett felálláshoz, amelyben egy nagy balközép és egy nagy jobbközép párt küzdött, miközben kis pártok bóklásztak a peremvidéken. És miközben a jobboldal felemelkedéséről beszélünk, más dolgok is történnek: Szerbiában, Törökországban, Izraelben vagy akár Magyarországon egyfajta autoriter konszolidáció történik. Itt a legfőbb választóvonal már nem a bal-jobb tengely, hanem egy-egy politikai vezető körül húzódik. Vučić vagy anti-Vučić, Netanjahu vagy anti-Netanjahu, Erdoğan vagy anti-Erdoğan. Ezek a személyek strukturálják a politikai rendszereket – bár kivételek vannak, és Lengyelországra épp nem teljesen igaz ez.

MN: A modern demokratikus politika egyetlen célja az lenne a jövőben, hogy a baloldaltól a liberálison át a jobbközépig minden erő összefogjon, hogy megállítsanak egy autokrata vezetőt?

IK: A demokratikus politika nagy és sokrétű változáson megy át. De ha azt firtatjuk, hogy valamely rendszer demokrácia-e vagy sem, három dologra érdemes figyelni. Először is: egy demokráciában, ha nyersz, akkor nem sokat nyersz, és ha veszítesz, nem vesztesz sokat. Nem veszted el a tulajdonod és a szabadságod. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megértsük, demokráciában élünk-e vagy sem: meg kell nézni, mi az ára az ellenzékbe kerülésnek. Ha ez túl nagy, akkor valószínűleg nem demokráciában élünk. A második a választók érzéseinek intenzitása választáskor: mennyire fogadják el, hogy mindenki szavazata ugyanannyit ér. Ha ezt széles körben el­fogadják, az egyfajta „drámátlanítást” hoz magával. A harmadik pedig a jövő kérdése. A jövő a demokrácia láthatatlan intézménye: azt üzeni, lesz holnap, és azt mi alakíthatjuk. Hogy számos problémát, amit ma nem tudunk megoldani, megoldhatunk holnap is. A demokrácia ismérve, hogy bizonyos ügyeket elhalaszthatunk, ami csökkenti a feszültséget. Most azonban a sürgősség érzésének növekedését látjuk: nincs biztos jövő, és nincs már idő sem. A baloldalon ezt az érzést a klímaváltozás erősíti: ha ma nem teszünk semmit, 10–15 év múlva már nem is tehetünk semmit. A jobboldalon a demográfiai félelmek fűtik: ha ma nem teszünk semmit, 10–15 év múlva teljesen és visszafordíthatatlanul átalakul a társadalom szerkezete. A politikai pártok egyre inkább úgy tekintenek a soron következő választásra, mint az utolsóra, a legfontosabbra. A politikusok régebben is azt szajkózták, hogy „ez a legfontosabb választás”, de most el is hiszik. És ha ez az utolsó választás, akkor nem lehet elveszíteni. Egy bolgár kommunista költő ezt írta: „Ha ez az utolsó, végső csata, akkor jobb, ha te lősz először.” Az érzés, hogy a tét túl nagy, veszélyes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)