Indonézia: Katonadolog

  • Kovácsy Tibor
  • 1998. november 26.

Külpol

Az egy héttel korábbi politikai tüntetések után, a mostani hétvégén etnikai, vallási jellegű összecsapások voltak Dzsakartában. A reformasi mozgalom, amely május végén elérte Szuharto távozását Indonézia éléről, egyre türelmetlenebb, miközben a mérsékelt ellenzék két tűz között próbál kitartani a józan fokozatosság álláspontja mellett.
Az egy héttel korábbi politikai tüntetések után, a mostani hétvégén etnikai, vallási jellegű összecsapások voltak Dzsakartában. A reformasi mozgalom, amely május végén elérte Szuharto távozását Indonézia éléről, egyre türelmetlenebb, miközben a mérsékelt ellenzék két tűz között próbál kitartani a józan fokozatosság álláspontja mellett.

A tüntető diákok - középiskolások és egyetemisták vegyesen - világosan megmondják, mit akarnak. Három követelésük van: mondjon le Szuharto választott utóda, Habibie; vizsgálják ki tisztességesen, milyen úton-módon és mennyit lopkodott össze a közvagyonból a Szuharto-család (negyvenmilliárd dollárnál tartanak a becslések); a hadsereg pedig takarodjon vissza oda, ahol a helye van: a laktanyákba. A hadseregnek a szabad sajtó megjelenéséig meggyőződése volt, hogy a nemzeti ideológiából levezetett kettős - nemzetvédelmi és politikai - funkcióját a lakosság teljes egyetértése, sőt szeretetteljes támogatása mellett látja el. Az sem zavarta meg ennek az önképnek a harmóniáját, hogy - amint szép lassan kiderül - nemcsak Kelet-Timorban és Nyugat-Iriánban zajlott hajtóvadászat a szeparatisták ellen, hanem Szumátra északi részén is, ahol ezekben a hónapokban éppen tömegsírokat tárnak fel, volt besúgókat lincselnek meg, mert lassan kiderül, hogy a biztonsági erők itt sem a szelíd meggyőzés módszereit alkalmazták a helyi felkelőkkel szemben.

A törvényhozás, amely most fejezte be a vitát a demokratikus átállás menetrendjéről, és úgy ítélte meg, hogy kell legalább hat év, amíg a fegyveres erőket vissza lehet irányítani eredeti feladatuk keretei közé, a hónap közepén a májusi állapotokat megközelítő hőfokú tömegnyomás alá került. Dzsakartát ismét megszállta a katonaság, a diákok újra meg akarták rohamozni a - nevezzük így - parlament épületét, beindultak megint a vízágyúk, célba találtak a gumilövedékek. Ugyanakkor megjelentek ismét a fosztogatók, a gyújtogatók is, és újból rettegni kezdhettek a kínai kereskedők, akiket májusban egyszer már megtalált a csőcselék.

Eddig szinte hallani sem lehetett róluk, a mostani hétvégén viszont a zavargások főszereplőivé váltak az ország túlsó végéből, Ambon szigetéről származó katolikusok, akik közül nekivadult mohamedánok vertek agyon néhányat, állítólag azért, mert ők meg egy mecsetet dúltak fel előzőleg. Lobognak tehát a

minden irányú indulatok,

és nehéz elképzelni, mi volna, ha a katonák a laktanyák kerítése mögül figyelnék csak, ami az országban történik, és még történni fog.

A mérsékelt ellenzék Szuharto távozásakor tisztában volt azzal, hogy a túlságosan gyors demokratizálás nem jelentene mást, mint a legrövidebb utat a teljes káosz, a polgárháború felé. Az eltelt hónapok egyik legérdekesebb fejleménye, hogy a hadsereg és az állampárt egyes vezéregyéniségei, akik a korábbi évek során ezért vagy azért félreszorultak, most egyfajta középerőként azon igyekeznek, hogy a majdani Indonéziát megtartsák szekularizált állapotában, ami a világ legnépesebb mohamedán országában aligha lesz könnyű feladat. Attól tartanak, hogy Habibie elnök szorult helyzetében túl könnyedén enged utat a radikális iszlámnak. Létrehoztak egy érdekérvényesítési lobbyt Barisan Nasional - Nemzeti Front - néven, amelyről azt állítják a bírálói, hogy tudatosan be akarja hálózni az éppen hogy strukturálódó pártokat, lényegében egy új állampárt alapjait rakva le. Tény, hogy a front pár száz tagja különböző pártokba lépett be, tény az is, hogy maguk mellé próbálják csalogatni a két legbefolyásosabb muzulmán ellenzéki politikust, Abdurrahman Wahidot és Amien Raist, Megawati Szukarnoputrival, az államalapító Szukarno lányával pedig teljes egyetértésben politizálnak. Az utóbbi egyébként rendszeresen hitet tesz a hadsereg politikai szerepének fenntartása mellett.

És éppen ez az a kontextus, amelyben jelentőséget nyernek a diákmegmozdulások. Annyit lehet tudni, hogy a tüntető diákok tömege csoportok, irányzatok, frakciók tucatjaivá szerveződnek, de hogy pontosan ki mit akar, egyelőre nem látja senki. A hatalom pedig egyetlen blokként kezeli őket, ráadásul a merev elutasítás álláspontjáról. Nevezhetjük a helyzet iróniájának vagy a volt államfő kajánságának, mindenképpen tény, hogy Szuharto több hónapos visszavonultság és hallgatás után a mostani diáktüntetések kapcsán ismét megszólalt. Megjegyezte, hogy májusban éppen a vérontások elkerülése miatt mondott le, és tessék, most mégis ontatik az indonéz vér, nem is érti, miért nem fogadják a reformok sorsán vitatkozó honatyák a diákok képviselőit.

Vannak olyan feltevések is, hogy a megmozdulásokat és zavargásokat a Szuhartóhoz hű

katonai körök szítják,

mint már májusban is, hogy bebizonyítsák: csak a hadsereg vezetésével lehet megmenteni Indonéziát. A hadseregen belüli ellentétek kérdése természetesen mindeddig tabu volt, mára viszont egyre kevésbé tudja leplezni a katonai vezetés a nézeteltéréseket, amelyek ugyanúgy szólnak a jövő lehetséges irányáról, mint arról az egyszerű kérdésről, hogy kié legyen a hatalom. A zavargásokról és halálos áldozatokról szóló beszámolóknak érdekes eleme volt, hogy fraternizálásról, tüntetők és katonák ölelkezéseiről, közös himnuszénekléseiről is lehetett olvasni egyes csapategységek kapcsán. Minél előrébb halad a felbomlás a fegyveres erők kötelékein belül, annál erősebben érzik a konzervatív erők a lépéskényszert, a másik oldal pedig mozgásterének bővülését. Ez pedig a konfrontáció kényszerének fokozódását jelenti.

Az elfogadott menetrend szerint pillanatokon belül elkezdődnek a választási előkészületek, maguk a választások május közepén, legkésőbb júniusban lezajlanak. Addig viszont nincs mese: a régi rend embereinek kell lavírozniuk az indulatok között, amiért a fizetségük a legjobb esetben is az utókor hálátlansága lesz.

Kovácsy Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.