Ivás helyett füvezz! – javasolja a német rendőrség

  • narancs.hu
  • 2024. június 16.

Külpol

Kérés az angol szurkolókhoz.

A vasárnap esti Szerbia–Anglia labdarúgó-mérkőzésre készülve a német rendőrség azt közölte, szemet fognak hunyni, ha azt látják, hogy a szurkolók közterületen füveznek. Inkább ezt tegyék, minthogy igyanak és berúgjanak, ami agresszív viselkedéshez vezethet – írja a 24.hu.

A német rendőrség úgy készült a vasárnap 21 órai kezdettel Gelsenkirchenben zajló mérkőzésre, hogy arra kötelezte a stadion vendéglátóhelyeit, csak alacsony alkoholtartalmú sört szolgáljanak fel a meccs idején. 

A gelsenkircheni rendőrség szóvivője ezt nyilatkozta: „Ha látunk egy csoportot, amelynek tagjai alkoholt isznak és kissé agresszívnek tűnnek, egy másik csoport pedig kannabiszt szív, természetesen az alkoholt fogyasztó csoportot fogjuk megnézni. Az alkoholfogyasztás agresszívabbá tehet valakit, a kannabisz-szívás pedig lenyugtatja az embereket. Meg akarjuk előzni az erőszakot és biztonságban akarjuk tartani az embereket. A hangsúlyt azokra a szurkolókra fogjuk helyezni, akik isznak és potenciálisan erőszakossá válhatnak – ezért is vannak biztonsági óvintézkedéseink az alkohollal kapcsolatban.”

A német szövetségi parlament áprilisban legalizálta a kannabisz rekreációs célú használatát, termesztését, szabályozott keretek között. 

Benn, a stadionban azonban már tilos lesz kannabiszt szívni.

A rendezők negyevenezer angol és 5-8 ezer szerb szurkolót vártak az eseményre. 

Összecsapás már volt – igaz, mint a 444 írja, a szerbek nem angolokkal, hanem albán szurkolókkal verekedtek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.