Izrael: Netanjahu ellenzői nyertek a választáson

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. március 25.

Külpol

De nem tudni, képes lesz-e bármelyik tömb kormányt alakítani.

A szavazatok 100 százalékának összeszámlálása után, a még nem hivatalos eredmény szerint 61-59 arányban győztek a Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását követelő pártok az izraeli parlamenti választásokon - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Délután befejeződött a nem állandó lakhelyen leadott mintegy 428 ezer dupla boríték feldolgozása is Jeruzsálemben.

A hivatalos eredményt a voksok újbóli ellenőrzése után, csütörtök este vagy péntek reggel teszik közzé, azonban a lap szerint a csütörtökön megszámlált szavazatok nem hoztak lényegi változást a már szerdán kialakult arányokban a két egymással szemben álló tömb, a Netanjahu-ellenes, illetve az őt kormányfőnek választó jobboldali-vallásos blokk között.

A 97 százalékos feldolgozottságnál közzétett - és a lap szerint várhatóan már nem változó - választási összesítés szerint Netanjahu kormányzó Likud pártja 30 mandátumot szerzett meg a 120-ból, és ezzel a legnagyobb párt lett, noha a tavalyi választásokhoz képest elveszített hat képviselői helyet.

A második legnagyobb az ellenzéki centrista Van Jövő (Jes Atíd) nevű párt lett Jaír Lapid vezetésével, akik 17 képviselőt küldhetnek a kneszetbe. Kilenc helye lesz a szefárd ultraortodoxok Sasz nevű, Netanjahut támogató pártjának.

Erős, a hangsúlyt a politikusi tisztességre és egyenességre helyező kampánnyal nyolc politikust delegálhat a törvényhozásba Beni Ganz centrista Kék-Fehér pártja, amely sokáig a kiesés szélén táncolt.

Hét képviselője lesz az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tórapártjának, Naftali Bennet Jobbra nevű jobboldali nacionalista tömörülésének, Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű pártjának, illetve Meráv Michaeli vezetésével a szociáldemokrata Munkapártnak, amelyet a politikusnő keltett életre, ugyanis a kampány kezdetén egy mandátumot sem jósoltak neki a közvélemény-kutatók.

Hat helyet szerzett a Vallásos Cionisták nevű pártszövetség. Szintén hatan lesznek az arab pártok közös listájáról bejutott törvényhozók, akik az előző kneszetben még tizenöten lehettek.

Csak hat mandátumot tudott szerezni, és ezzel csalódást okozott a Likudból kivált Gideon Szaár vezette Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali liberális párt, amelynek a kampány kezdetén még húsz helyet jósoltak. Ugyancsak hat politikust delegálhat a kneszetbe a baloldali liberális Merec párt is, amelyet az utóbbi hetekben a 3,25 százalékos választási küszöb közelében mértek, és így a kiesés fenyegetett.

A Raam nevű muzulmán hagyományőrző arab pártnak négy törvényhozója lesz, és ők jelentik a kormányalakításnál a mérleg nyelvét, mert Naftali Bennethez hasonlóan nem kötelezték el magukat sem a Netanjahu melletti, sem az ellene fellépő tömb mellett.

Két éven belül negyedszer tartottak parlamenti választásokat Izraelben. A korábbi választások után Netanjanu nem tudott létrehozni többségi koalíciót, de az ellenzék sem volt képes kormányt alakítani. Tavaly márciusban, a harmadik választás után a centrista Kék-Fehér párt élén álló Beni Ganz feladta legfőbb választási ígéretét, és koalíciós megállapodást írt alá Netanjahuval, azonban közös kormányzásuk válságba került, és ez újra választásokhoz vezetett.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.