Izraelben nagyon bíznak a járvány megfékezésében

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. szeptember 5.

Külpol

A közelgő zsidó ünnepek és az iskolakezdés azonban még tartogathat meglepetéseket.

Izraelben a koronavírusjárvány megfékezését jelzik az adatok, jóllehet a fertőzöttek száma továbbra is magas. A koronavírus delta mutációja által dominált járványhullám csúcsán, augusztusban 750 körül volt a súlyos Covid-betegek száma. Erről a csúcsról a múlt héten 670 körülire csökkent számuk a gazdaság és a kereskedelem, valamint az oktatási rendszer szinte teljes nyitottsága mellett, és csökkenni kezdett az új fertőzöttek száma is, noha ezt a mutatót az előző napokban megemelte, hogy a tanévkezdet előtt sok diákot teszteltek.

A következő hetekben a csökkenő tendenciát megállíthatja, sőt átmenetileg meg is fordíthatja az iskolák megnyitása és az őszi zsidó ünnepeken szokásos tömeges családi összejövetelek, de a statisztikus-biológus professzor a hosszabb távot illetően bizakodó.

"Védettségi fal épült a közeljövő zsidó ünnepeivel és az iskolakezdés veszélyeivel szemben, máris 2,6 millióan vették fel a harmadik, megerősítő oltást, és a negyedik hullámban, - vagyis július óta - újabb félmillióan először oltatták be magukat. Számításaink szerint ez elég lehet a járvány megfékezéséhez" - mondta a szakember.

A hatóságok az őszi ünnepek, a hétfőn kezdődő zsidó újév előtt felhívták a lakosság figyelmét a megelőző óvintézkedésekre és a korlátozásokra. Arra kérték az izraelieket, hogy nyitott, szellőztetett helyeken rendezzék meg az ünnepi vacsorákat, és zárt helyen legfeljebb 50-en, nyitott terekben pedig maximum százan ünnepeljenek együtt.

A szombati ünnepnapon viszonylag kevés, közel 90 ezer teszttel 4975 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, 5,76 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 91 346 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1126-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 679-re csökkent, és 143-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.

 A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el Izraelben, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága.

Az augusztus elején kezdődött újabb oltási kampányban 2 581 893 izraeli keresett fel harmadszor is oltópontot, ami az ország lakosságának 27,76 százaléka. A különösen veszélyeztetett, hatvan év fölöttieket már mintegy 70 százalékban újraoltották.

 Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.