Izraelből jövőre már érkezhet gáz Európába

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. szeptember 12.

Külpol

Az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát fedeznék. 

Izrael valószínűleg már 2023-ban beindíthatja Európába irányuló földgázexportját, pótolva az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát – mondta Jair Lapid izraeli miniszterelnök hétfőn Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.

A két kormányfő közös tájékoztatóján Jair Lapid kiemelte, hogy

Izrael bekapcsolódik az orosz földgáz kiváltását célzó európai erőfeszítésekbe.

Hozzátette, hogy hazájában számos feltörekvő technológiai vállalkozás – startup cég – tevékenykedik a megújuló energiaforrások hasznosításának területén, és Izrael itt is együttműködne Németországgal, amely "szuperhatalom az innovációban".

Olaf Scholz a többi között arról szólt, hogy Németország az izraeli fejlesztésű Nyíl-3 rakétarendszerrel korszerűsítené légvédelmét. Ezzel kapcsolatban Jair Lapid elmondta, hogy egyelőre csak egy "lehetséges üzletről" van szó, de mindenképpen azzal számolnak, hogy Izraelnek lesz szerepe a német védelmi képességek fejlesztésében, méghozzá főleg a légvédelem területén, és erről napi szinten egyeztetnek német partnereikkel.

Azzal kapcsolatban, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök augusztusban Berlinben a német kancellárral tartott tájékoztatóján a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját, Jair Lapid kiemelte, hogy Olaf Scholz – aki csak a közös tájékoztató után utasította el a palesztin elnök kijelentését – egyértelműen elhatárolódott Mahmúd Abbász "egyszerűen szörnyű" mondataitól, amiért köszöntetet érdemel. Jair Lapid és Olaf Scholz egyaránt hangsúlyozta, hogy a nácik törekvése a zsidó nép kiirtására példa nélküli az emberiség történetében és nem hasonlítható semmihez.

Olaf Scholz és Jair Lapid tájékoztatóján az is megmutatkozott, hogy a német és az izraeli vezetés továbbra sem ért egyet az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodás (JCPOA) felújításának ügyében.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.