Joe Biden: „Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket”

  • narancs.hu
  • 2020. november 8.

Külpol

Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.

„Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak” – jelentette ki, és közölte, hogy már hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsen megbirkózni a feladattal.

Beszédében hangsúlyozta: büszke arra, hogy demokrata párti politikus, de nem demokrata párti elnök lesz, hanem valamennyi amerikai elnöke. Felidézte, hogy 74 millió amerikai szavazott rá, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során.

„E nemzet tagjai hallatták hangjukat. Egyértelmű győzelemhez juttattak bennünket, meggyőző győzelemhez” – fogalmazott. Hozzátette, hogy megérti azoknak a kiábrándultságát, akik vetélytársára, Donald Trump jelenlegi elnökre voksoltak, de – mint mondta – „adjunk egymásnak egy esélyt. Itt az ideje, hogy félretegyük az éles retorikát, lehűtsük a kedélyeket és ismét egymásra nézzünk, beszéljünk egymással. Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket Amerikában. Olyan elnök leszek, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket” – hangoztatta. Kifejtette: azt szeretné, ha kormányzata összetétele tükrözné Amerikát, az amerikai társadalmat. Feladata fontos részének nevezte az Egyesült Államokban meglévő rendszerszerű fajgyűlölet elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozás visszaszorítását.

2020. november 3-án, az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások napján a Delaware állambeli Des Moinesben készített kép Joe B

2020. november 3-án, az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások napján a Delaware állambeli Des Moinesben készített kép Joe Bidenről

MTI/EPA/Jim Lo Scalzo


„Új nap virradt”

Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet.  „Új nap virradt Amerikára” – hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy „Amerika a lehetőségek földje”, ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges. „Én lehetek az első női alelnök, de nem az utolsó” – mondta. Felidézte, hogy amikor anyja 19 évesen Indiából Amerikába érkezett, el sem tudta volna képzelni ezt a pillanatot, ám erősen hitt egy olyan Amerikában, melyben ez a pillanat eljöhet.

A leendő alelnök beszédében külön méltatta a nőket, asszonyokat - különösen a feketéket -, akik támogatták, és felemlegette a nők előtt még mindig tornyosuló társadalmi akadályokat. Egyúttal bátor férfiként beszélt Joe Bidenről, mert volt mersze áttörni az egyik legerősebb gátat: nőt választani alelnökének. Kamala Harris – aki nemcsak az első női, de az első fekete és az első dél-ázsiai származású alelnök is lesz – kitért az afroamerikaiakra, akik – szavai szerint – „nem túl régen szabadultak fel a rabszolgaságból és a rasszizmus rémségéből”, amelynek hatásai még mindig érződnek. Beszédében a kigyerekekhez is szólt, nekik címezve azt mondta, hogy merjenek álmodni, legyen bennük eltökéltség. A beszédek elhangzása után a pódiumon megjelentek Biden családtagjai és Harris férje is, Wilmingtonban tűzijátékkal ünnepeltek Joe Biden és Kamala Harris hívei. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.