Kaczynski: hibrid háború zajlik, de fegyveres konfliktus nem valószínű

  • narancs.hu
  • 2021. november 16.

Külpol

Lukasenka szerint ugyanakkor sor került olyan provokációkra, melyek „erőszakos konfliktushoz vezethetnek”.

A lengyel-fehérorosz határon hibrid háború zajlik, „fegyverhasználattal járó háború azonban jelenleg inkább nincs a láthatáron” – fogalmazott a fehérorosz határon kialakult helyzet kapcsán feltett újságírói kérdésre Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke egy keddi rádióinterjúban az MTI beszámolója szerint.

A nemzetvédelmi és belügyi tárcák felügyeletéért kormányfőhelyettesként felelős Kaczynski a közszolgálati rádió hírcsatornáján hozzátetette, az „inkább” kifejezést szándékosan használta. „Egy kiszámíthatatlan ellenféllel van dolgunk Lukasenka személyében, de nem úgy tűnik, hogy az eddigieknél többet merészelne” – fejtette ki a politikus.

„Abban bízom, és azt hiszem, a rádióhallgatók is, hogy háború azért nem lesz” – jelentette ki Kaczynski.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. A fehérorosz-lengyel határon a múlt hét elején éleződött ki a feszültség, azóta a lengyel becslések szerint 3-4 ezer migráns tartózkodik a határvonal mentén. A külföldi állampolgárok az utóbbi napokban többször próbáltak tömegesen átjutni a határon, miközben a közelben lévő fehérorosz fegyveresek részéről egy sor provokáció is történt a lengyel határőrség jelentései szerint.

Hétfőn a múlt hét óta bezárt Kuznica Bialostocka határátkelő fehérorosz oldalára a fehérorosz fegyveresek kíséretében jelentős migránstömeg érkezett, a határátkelő lengyel oldalán megerősítették a rendvédelmi alakulatokat. Kedd reggeli rendőrségi közlemény szerint az éjszaka nyugodtan telt a helyszínen. A közös határ más szakaszait illetően a határőrség szóvivője, Ewelina Szczepanska a PAP hírügynökséggel azt közölte: két helyen erőszakos, sikertelen határsértési kísérlet történt, összesen mintegy 150 migráns részvételével. Az incidensek során zöld lézersugarakkal vakították el a lengyel határőröket, a migránsok köveket, fadarabokat dobáltak, egy rendőr fejsérülést szenvedett.

Kedd reggel a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Irodában (BBN) újabb tanácskozás kezdődött Andrzej Duda elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő, valamint az illetékes miniszterek részvételével. Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint napirenden szerepel az észak-atlanti szerződés 4. cikkelye esetleges alkalmazásának kérése is. Morawiecki szombaton tárgyalt két további érintett balti EU-tagország, Lettország és Litvánia miniszterelnökével.

A 4. cikkely szerint a NATO tagállamai tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti. A 4. cikkely alkalmazása nemzetközi viszonylatban is hivatalos szintre emelné a témát.

Mindeközben Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden kijelentette: el akarja kerülni, hogy a fehérorosz-lengyel határon kialakult migránsválság konfrontációhoz vezessen. Lukasenka a kormány ülésén úgy fogalmazott: „Nem hagyhatjuk, hogy ez az úgynevezett probléma heves konfrontációhoz vezessen. Most az a legfontosabb, hogy megvédjük országunkat és népünket, és ne engedjük meg, hogy összecsapásokra kerüljön sor.”

Hozzátette ugyanakkor, hogy a határon „olyan provokációk is voltak, amelyek erőszakos konfliktushoz vezethetnek”, hiszen állítása szerint kísérlet történt lengyel oldalról a migránsok felfegyverzésére.

A fehérorosz elnök elmondta, újabb telefonbeszélgetésre készül Angela Merkel leköszönő német kancellárral annak érdekében, hogy véget vessenek a migránsválságnak az Európai Unióval közös határon. Hétfői első telefonbeszélgetésük során Lukasenka állítása szerint Merkel időt kért arra, hogy más európai uniós országokkal megvitassa a válság megoldására tett minszki javaslatot.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.