Katonai műveletet jelentett be Izrael a libanoni határon

Külpol

Amihez csapatokat vonnak ki a Gázai övezetből, hogy megerősítsék északi csapataikat.

Hamarosan kezdődő katonai műveletet jelentett be a libanoni határon Joáv Galant izraeli védelmi miniszter

hétfőn a Gázai övezet peremén állomásozó csapatoknál tett látogatása során. Mint mondta, ehhez csapatokat vonnak ki a Gázai övezetből a zsidó állam északi részére, ahol "nagyon hamar akcióba fognak lépni az északi csapatok megerősítése végett".

Galant közölte azt is, hogy a tartalékosokat fokozatosan leszerelik, hogy "készen legyenek és felkészüljenek jövőbeli bevetésekre". A miniszter a Gázai övezetben zajló harcok kapcsán megjegyezte, hogy

a Hamász terrorszervezet elleni háború "még hónapokig eltarthat".

A tárcavezető nemrég arról számolt be, hogy Izrael szorosan nyomon követi a helyzetet a libanoni határon, ahol a Hezbollah síita milícia provokációkat folytat. "Nem akarunk háborút, de készek vagyunk megbirkózni bármely helyzettel, amely északon kibontakozhat" – tette hozzá.

Szinte naponta jelentenek összecsapásokat az izraeli hadsereg és az iráni támogatást élvező, valamint a Hamásszal is szövetséges síita milícia között a libanoni-izraeli határon. Libanonban a Hamász is jelen van és az arab ország területéről gyakran indít rakétákat Izrael északi területei ellen.

A Hezbollah hétfőn közölte, hogy tíz támadást hajtott végre izraeli állások ellen a határ mentén, amelyek során iráni gyártmányú Falak-1 rakétákat is felhasznált.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.