Timor csak egy az Indonéziát alkotó több mint ezerháromszáz sziget közül, afféle középkategória, mindazonáltal a Kis-Szunda-szigetek legnagyobbika. Keleti felének az a különlegessége, hogy szemben a szigetvilág nagy részével nem holland, hanem portugál gyarmat volt, és az is maradt egészen 1974-ig, amikor a független Indonézia fennállásának már a negyedszázados évfordulóját ünnepelte, és túl volt egy véres hatalomátvételen is. A portugálok akkoriban a saját demokráciájuk kialakításával voltak elfoglalva, a gyarmataiktól igyekeztek minél gyorsabban megszabadulni, úgyhogy kissé őszintétlennek is hatott, amikor a nemzetek nagy közösségébe mintegy belesimulva, ők is tiltakoztak a magára hagyott gyarmat indonéz megszállása ellen. Kelet-Timor bekebelezését az ENSZ nem, csak néhány környező ország, például Ausztrália ismerte el, jó szomszédok nem vesznek össze apróságokon.
Kétszázezer halott
Ezt az apróságot, Kelet-Timor problémáját csak azért nem szippantotta fel a kollektív feledés, mert a kelet-timori nép nem akart beletörődni az újabb gyarmatosításba, Indonéziát viszont szent haraggal töltötte el a nyakaskodás, úgyhogy a következő évek, évtizedek során körülbelül kétszázezer ember halt meg értelmetlenül a három magyar megyényi területen. A többség nem fegyverek által ugyan, de mégiscsak a megszállók és a felkelők háborúskodásai nyomán fellépő járványok és éhínség következtében. Olykor-olykor erőteljesebben is ráirányult a közfigyelem Kelet-Timorra - például pár évvel ezelőtt, amikor a függetlenség és az itteni lakosság emberi jogainak két mérsékeltebb szószólója az indonéz tiltakozás dacára Nobel-békedíjat kapott -, de komoly ember nem gondolhatta, hogy lesz a terület valaha is bármi más, mint Indonézia 27. tartománya.
Fordulat és reform
Csakhogy - történetesen éppen egy évvel ezelőtt - az indonéz féldiktatúra megroppant, Szuharto államfő lemondott, és elkezdődött a demokratikus és decentralizáló átalakulás. Ennek során idén januárban a dzsakartai kormányzat nemhogy Kelet-Timor széles körű autonómiájára tett javaslatot, de még azt is jelezte, hogy adott esetben akár mehet az egész tartomány, úgy, ahogy van, isten hírével. Ezt mondta legalábbis Habibie ideiglenes elnök, akit még maga Szuharto szemelt ki utódának egykoron, és akinek végül is sikerült elvezetnie az országot a június elején esedékes választásokig. A jelenleg kormányzó reformergárda éppen a helyi hatalom, a helyi döntések felértékelésétől várja az ország egységének megszilárdítását. Ezt korábban a mindenütt jelen lévő hadsereg biztosította, amelynek a vezetése meglehetősen idegenkedik a központosított hierarchia szándékos bomlasztásától.
Az ENSZ közvetítésével és a külvilág érdektelenségétől kísérve már vagy másfél évtizede folynak megkésett és értelmetlen tárgyalások Indonézia és Portugália között Kelet-Timor helyzetéről. A jakartai álláspont megváltozása az elmúlt hónapokban egy csapásra értelmet adott a megbeszéléseknek, és a múlt héten már egy keretmegállapodás is megszületett. Ennek értelmében Kelet-Timor lakossága augusztus elején népszavazáson választhat az autonómia és a függetlenség között. Kissé furcsának tűnik, hogy az egyezményt a volt gyarmattartó szentesítette, mintha bármiféle formális köze volna ehhez az egészhez, miközben az érintetteket nem vonták be az egyezkedésbe. Viszont ott sertepertéltek a tárgyalásokon az ausztrálok is, akik hirtelen jött fontosságuk feletti izgalmukban megígérték, hogy állják a referendum költségeinek a felét, és jó sok ellenőrt is küldenek, hiszen Kelet-Timor szinte a szomszédban van, Észak-Ausztráliától alig ötszáz kilométernyire.
Függőségi mozgalom
Ez így rendben is volna, csak a januári engedékeny bejelentések miatt a katonák kissé megorroltak. Pontosabban úgy volt, hogy a vezérkar még szeretett volna rágódni egy kicsit Habibie autonómiatervein. A fő baja az volt, hogy az egyszeri engedékenység további függetlenségi követelések láncreakcióját indíthatja el, hiszen máris vannak ilyenek, például Irian Jayán. Az államfő viszont épp most látta helyesnek megmutatni, mi tartozik a hadseregre és mi nem. Hogy most a hadvezetés keménykedik-e, vagy csak a távoli kelet-timori főváros, Dili garnizonjában morognak bőszen az elégedetlen helyi tisztek, azt nem tudni, de tény, hogy az elmúlt hónapokban függetlenségellenes fegyveres milíciák bukkantak fel a tartományban, ütnek-vernek, gyújtogatnak és gyilkolásznak. Vágó-szúró alkalmatosságaikat akár maguk is barkácsolhatták, tűzfegyvereiket azonban köztudottan a hadseregtől kapták, azzal a magyarázattal, hogy hiszen a helyi gerillamozgalom, a Fretilin is fegyverrel tör a függetlenség ellenségeire, az indonézek embereire, ami önmagában véve tagadhatatlan tény.
Hogy vannak józan és elfogulatlan gondolkodók Kelet-Timorban, ez csak feltételezés. A többség függetlenségpárti. Mindenesetre elhangzottak már olyan kijelentések helyi lakosok szájából, hogy nem sok jót hozna ez a hirtelen önállóság, hiszen a majdani országnak nem lenne semmije, eladnia nincs mit, míg most legalább részesül némi jakartai szubvencióból. Van, aki egyenesen azt mondja, hogy magát a népszavazást sem kellene most megtartani, mert csak elmérgesedne a helyzet, tovább nőne a feszültség a függetlenséget követelők és ellenfeleik, valamint a megszálló hadsereg között. Ki lehetne próbálni az autonómiát, aztán pár év múlva újra el lehet gondolkodni a függetlenség kérdésén. Az említett megállapodás szerint a referendumot szükség esetén - például ha a biztonsági helyzet nem megfelelő - valóban el is lehet halasztani, és nem biztos, hogy ez a legrosszabb megoldás. Aztán oda lehetne küldeni akár ENSZ-békefenntartókat is, legalább igazíthatna egyet a világszervezet csorbult tekintélyén.
Kovácsy Timor
