Két százalékos előnnyel nyerheti Andrzej Duda a lengyel elnökválasztást

  • narancs.hu
  • 2020. július 13.

Külpol

A hivatalban lévő államfő a csekély különbség ellenére már az este győzelmet hirdetett. Trzaskowski bízik abban, hogy az eredmény meglepetést fog okozni.

A hétfőn hajnalra pontosított felmérések alapján két százalékos előnnyel nyerheti a lengyel elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje.

Duda a szavazatok 51 százalékát szerezheti meg, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester 49 százaléknyi voksra számíthat. A választói részvétel elérhette a 68,9 százalékot – közölte a felmérést végző Ipsos közvélemény-kutató.

A hivatalos eredményeket a lengyel országos választási bizottság legkorábban hétfőn este vagy keddre virradóra közli.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével 500 helyszínen végzett felmérés első változata, amelyet az esti urnazárás után nem sokkal tett közzé az Ipsos, még Duda igen csekély, kevesebb mint egy százalékos előnyét mutatta, 50,4 százalékos eredménnyel, Trzaskowski 49,6 százaléknyi támogatottságával szemben.

Az exit poll hajnalban közölt, frissített változata már az érintett szavazóhelyiségekből 450-nek a hivatalos eredményeire támaszkodik, azokat vetíti ki, a fennmaradó 50 szavazóhelyiség felmérési eredményei mellett, ezzel a korábbi mintegy felére, egy százalékra csökkentve a felmérés hibahatárát.

A hivatalban lévő államfő a csekély különbség ellenére már az este győzelmet hirdetett.
"Soká éljen Lengyelország! Hetven százalékos részvételi aránnyal győzni az elnökválasztáson valami hihetetlen. Meghatódtam. Köszönöm, honfitársaim" – hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen támogatói előtt, miután az exit pollt közzétették.

A hivatalban lévő elnök kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált eredményéhez, és azt hangoztatta, hogy elnöki hivatala továbbra is "nyitott lesz az eltérő nézeteket és meggyőződést valló emberek irányában". Trzaskowski mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy eredménye meglepetést fog okozni, és legyőzi Dudát.

"Mondtuk, hogy szoros lesz, és az is lett. Meggyőződésem azonban, hogy győzni fogunk" –jelentette ki Varsóban tartott késő esti gyűlésén Trzaskowski. "Bármi is történjék, továbbra is harcolni fogunk a bíróságok függetlenségéért, védelmezni fogjuk az alkotmányt, és továbbra is küzdeni fogunk a nők jogaiért" – tette hozzá Trzaskowski.

A június 28-i első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowski 30,5 százalékot szerzett.

Az exit poll eredményei még nem veszik figyelembe a külföldről szavazó lengyelek voksait, akik az első fordulóban egyes számítások szerint 70 százalékban Trzaskowskit részesítették előnyben Dudával szemben. A második fordulóban szavazásra jogosult mintegy 30,2 millió választópolgárból azonban csak 374 ezren regisztráltak külföldről szavazásra, illetve 185 ezren a szintén levél útján lehetővé tett lengyelországi szavazásra.

Hírmagyarázók szerint a lengyel elnökválasztás az Andrzej Dudát támogató konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányának támogatásáról vagy elutasításáról szólt. Duda győzelme megszilárdítaná a párt hatalmát a 2023-ban esedékes következő parlamenti választásokig. A jelöltségét elutasító ellenzéki erők attól tartanak, hogy Duda választási győzelme arra bátoríthatja a PiS vezette kormányt, hogy az elnök támogatásával korlátozza a média, a bíróságok és a helyi önkormányzatok szabadságát.

Frissítés

A választási bizottság hétfő reggel, a szavazatok 99,97 százalékának összeszámlálása után közölte, hogy Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje a voksok 51,21 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a szavazatok 48,79 százalékát gyűjtötte össze.

A választási bizottság vezetője szerint a maradék szavazatok érdemben már nem fognak változtatni ezeken az eredményeken.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.