Kim Dzsong Un: Mégsem vonulnak be a fegyvermentes övezetbe

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 24.

Külpol

Észak-Korea egyelőre felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását.

Kim Dzsong Un elnökölt a kormányzó Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának videókonferenciával tartott ülésén, és ott jelentette be, hogy elhalasztotta a hadsereg vezérkara által bemutatott cselekvési terv végrehajtását – jelentette a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség.

Észak-Korea az elmúlt hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen. Múlt kedden jelentette a KCNA, hogy a hadsereg fontolóra vette a bevonulást a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, és a vezérkar vizsgálja az arra vonatkozó cselekvési terveket, hogy "erődítménnyé" változtassák a határvonalat, és tovább fokozzák a hadrafoghatóságot a Déllel szemben.

Észak-Korea még aznap felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát, és katonákat vezényelt a korábban kiürített őrhelyekre a demilitarizált övezetben.

A vezérkar fenyegető közleménye négy nappal azt követően jelent meg, hogy Kim Dzsong Un húga katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát, amiért szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.