Kitüntette Macron a magyar Transparency elnökét

  • narancs.hu
  • 2025. január 23.

Külpol

A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát vehette át Martin József Péter.

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend lovagi fokozata kitüntetést adományozta a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójának, Martin József Péternek. 

A közlemény szerint ez a Becsületrend után a második legrangosabb állami kitüntetés, 1963-ban alapította Charles de Gaulle, az akkori köztársasági elnök, egyedi elbírálás alapján adják, külföldieknek is, társadalmi szerepvállalásukért. Csütörtökön a francia nagyköveti rezidencián Jonathan Lacôte, Franciaország budapesti nagykövete adta át a kitüntetést. A köszöntő beszéd szerint az elismerés a demokratikus értékek melletti kiállásért jár.

Martin József Péter azt mondta, az elismerés nemcsak neki szól, hanem a Transparency International magyarországi tagozatának, maostani és korábbi kollégáknak, akikkel „ellenszélben” tárják fel „a korrupció mind mélyebb rétegeit”, a jogállamiság, az átláthatóság és az elszámoltathatóság elvének védelmében.

Martin József Péter 2013 óta vezeti a TI Magyarországot. Előtte másfél évtizeden keresztül gazdasági lapoknál dolgozott újságíróként, 2003 és 2009 között a Figyelő hetilap főszerkesztője volt. Diplomáját és PhD-fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) szerezte, ahol jelenleg a Közpolitika és Gazdálkodás tanszéken oktat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.