Korrupcióért hat év szabadságvesztésre ítélték Romániában a volt pénzügyminisztert

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 2.

Külpol

Picasso és Andy Warhol alkotásai is előkerültek a házkutatások során.

Hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság kedden Darius Valcov volt pénzügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori gazdasági stratégáját, akit egy korábbi tisztségében elkövetett befolyással való üzérkedésben és pénzmosásban találtak vétkesnek.

A román média által a Festmények aktája néven emlegetett bűnvádi eljárás nyolc éve indult, amikor a hatóságok három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le a politikustól. A Valcovnál, illetve közeli ismerőseinél végzett házkutatások során a festmények között

Pablo Picassónak két metszete és egy szénrajza, August Renoir egy alkotása és Andy Warhol több műve került elő, amelyeket az ügyészek feltételezése szerint kenőpénzből vásárolt a korrupcióval vádolt politikus.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal vádolta a szociáldemokrata politikust, hogy miniszteri kinevezése előtt, 2010 és 2013 között, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe. A sajtónak kiszivárogtatott lehallgatási jegyzőkönyvekből az is kiderült, hogy Valcov – éppen a lehallgatástól tartva – olykor temetőkben találkozott megvesztegetőivel, és bevásárlószatyrokban vette át a részletekben kifizetett kenőpénzt.

Az ügyészek azzal is megvádolták, hogy később szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott. A jogerős ítélet által megszabott halmazati büntetésben azonban ez a vádpont már nem szerepel, mert a bűncselekmény időközben elévült. A Festmények aktájában első fokon még nyolcéves börtönbüntetést szabott ki Valcovra 2018-ban a bíróság.

Valcovot 2020-ban egy másik korrupciós ügyben a Dolj megyei törvényszék első fokon hat és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte megvesztegetés elfogadásáért. A vádirat szerint 2012-ben Slatina polgármestereként Valcov tízszázalékos részesedést kért és kapott egy üzletembertől, cserébe azért, hogy annak cége időben és hiánytalanul megkapja a leszerződött és elvégzett munkálatok ellenértékét a városházától.

A keddi jogerős ítéletet ismertető G4Media.ro hírportál úgy tudja, hogy a volt PSD-elnök Liviu Dragnea egyik közelebbi bizalmasának számító, a Victor Ponta kormányában pénzügyminiszteri tisztséget betöltő, később Viorica Dancila miniszterelnök mellett tanácsadóként tevékenykedő Valcov már hónapokkal korábban Olaszországba távozott, a jogerős ítéletet távollétében hirdették ki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.