A Covid évei, az ukrajnai háború és az izraeli konfliktus óta talán úgy tűnhetett, mintha az iszlamista terrorcsoportok kevésbé lennének aktívak Európában. A kontinensen legutóbb 2017. augusztus 17-18-án történt nagyobb szabású, a radikális iszlámhoz kötődő terrorakció, amikor Barcelonában és más katalóniai településeken támadtak az Iszlám Állam merénylői, 24 ember halálát okozva. Azóta egy-egy „magányos farkas” által elkövetett terrortámadás történt európai városokban: az ismertebb esetek közé tartozik a négy ember halálával végződő, 2020. november 2-i bécsi terrortámadás, vagy az, amikor tavaly október 16-án egy fegyveres Brüsszelben lelőtt két svéd szurkolót, akik a Belgium-Svédország meccsre érkeztek a belga fővárosba. Az Iszlám Államhoz köthető terroristákat mindkét esetben likvidálta a rendőrség.
Ezért is érte a világot váratlanul a Moszkvai Crocus City Hall elleni támadás: a koncertteremben az Iszlám Állam terroristái 151 embert gyilkoltak meg. A terrorszervezet azonnal magára vállalta a történteket, az elkövetőket gyorsan elfogták. A tisztánlátást finoman szólva sem segíti, hogy az orosz vezetés természetesen az egészet Ukrajnára akarja kenni, sugallván, hogy ők bízták meg az Iszlám Államot a merénylettel, de a világ gyakorlatiasabb részét inkább az foglalkoztatta, hogy az elkövetők tádzsikok voltak.
A terrortámadást nemcsak a meglepetés ereje miatt volt nehéz hova tenni, hanem azért is, mert Oroszország olyan állam, amelynek vezetése kemény kézzel csap oda mindenhova, ezért senki nem is nagyon mer ugrálni. Az ország lakosságának ugyanakkor 9 százaléka muzulmán vallású, ami mintegy 14 millió embert jelent csak a föderáció területén belül. Jelentős részük a Kaukázus és Közép-Ázsia környékén él, tömbben. Már ez mintegy másfél magyarországnyi ember; ráadásul ott vannak a különféle egykori szovjet tagköztársaságból érkezett vendégmunkások, akik nem orosz állampolgárok, velük együtt közel húszmillió lehet ez a szám.
Bár a Crocus City Hall elleni terrortámadást nem csecsenek követték el – mint a moszkvai Dubrovka Színház 2002-es lerohanását és a tragikus kimenetelű túszdrámához vezető 2004-es beszláni iskolai támadást; a két terrorakcióban összesen több százan veszítették életüket –, Csecsenföld megértése fontos ahhoz, hogy tisztán lássuk az oroszországi viszonyokat. Az egykor elszakadni kívánt, azóta minidiktatúrává változott állam lakossága a 2000-es évektől kezdve radikalizálódott folyamatosan, aminek eredményeképp a 2010-es évek közepén nagyjából ötezer orosz állampolgár harcolt az Iszlám Állam oldalán a Közel-Keleten. A csecsen radikalizmus szép lassan a teljes térségre, főleg Ingusföldre, Dagesztánra és Balkárföldre is kiterjedt, és nem lett vége a második csecsen háború 2009-es lezárásával.
Magyarországon jellemző módon erről akkor lehetett sokat hallani, amikor Dzsudzsák Balázs labdarúgó a dagesztáni Anzsi Mahacskala focicsapatához igazolt annak ellenére, hogy a városban 2011-ben mindennaposak voltak a fegyveres leszámolások, az emberrablások. Emiatt a focicsapat is csak meccsnapon utazott Moszkvából repülővel Mahacskalába.
A fegyveres összecsapások állandóak voltak az orosz erőkkel, és azt is nehéz volt szétszálazni, hogy szeparatizmusról, vallási fanatizmusól vagy csak sima bűnözésről van épp szó ezek mögött. Arról is csak kevesen beszéltek, hogy az orosz hatóságok tisztán csak erőszakra épített válasza a legkevésbé sem a megoldást szolgálja. A Norwegian Institute of International Affairs 2015-ös cikke szerint Oroszország úgy küzdött a terrorszervezetekkel, hogy a hatóságok sokszor csak azért tartóztattak le férfiakat, mert nagy szakállt viseltek, ha pedig azt gyanították, hogy valaki kapcsolatban áll a szélsőségesekkel, még a családjuk házát is felgyújtották. Mindeközben Oroszország természetesen semmilyen figyelmet nem fordított különféle emberi jogokra, vagy az áldozatok jogi védelmére, ami csak erősítette a térségben a maguk módján védelmet és szabadságot kínáló radikálisok iránti szimpátiát. E mellett erősítette rasszista attitűdöt az orosz társadalomban, aminek köszönhetően a Kaukázos környékéről érkezett emberek a mai napig állandó célpontjai az erőszaknak.
Mióta Csecsenföld vezetését a Putyin-hívő Ramzan Kadirov vette át (akinek értelmi képességeiről talán akkor kaphatjuk a legpontosabb képet, ha elolvassuk magyarul az Anna Politkovszkaja által készített interjút az újságíró Orosz napló című könyvében), a Csecsen Köztársaság lényegében viccköztársaság lett, ahol a lakosság elleni állandó erőszakot olyan fontos döntésekkel egészítik ki, mint a gyors zenék betiltása, az orosz állam pedig annyira erős terrorban, hogy különféle terrorszervezeteknek már nincs sok keresnivalójuk. Az itteni szeparatisták egy része elment például Szíriába. Vagy Közép-Ázsiába, ahol az orosz helyzethez képest végül is megfelelő a helyzet: bár Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán eltérő mértékben diktatórikus rendszerek, abban megegyeznek, hogy rendkívül nagy a szegénység, hagyományosan az iszlám kultúrához tartoznak, és mellesleg olyan nagyon az állam sem erős, legalább is biztos nem annyira, mint Oroszországban. És persze közel van Afganisztán, ahol az Iszlám Állam Horaszán Tartomány névre hallgató központja található, és aminek jelentősége megnőtt, mióta a főleg Szíriában és Irakban összehozott kalifátust felszámolták. A Horaszán (ami egyébként a környék történelmi tartományneve, nemzetköziesen ISIS-K, esetleg ISKP a rövidítése) már a 2023-as jelentések és tanulmányok szerint is komoly fenyegetést jelentett, miután elődje, az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom felmondta szövetségét a tálibokkal. A Horaszán megalakulását még 2015-ben jelentették be több különféle dzsihadista frakció egyesüléseként. A csoport kezdetben főleg a tálibokra és az afgán síita lakosságra támadt, aztán a tálibok afganisztáni hatalomátvétele után kiterjesztették a hatáskörüket.
Úgy tűnik, közép-ázsiai propagandájuk hatásos: 2022-ben rakétával lőttek tádzsik és üzbég határmenti városokra afgán oldalról, a Hurasán Hangja névre hallgató Telegram-csatorna pedig folyamatosan öntötte a harcosokról szóló bemutatókat, miközben fenyegetett mindenkit a környéken Tükmenisztántól kezdve Tádzsikisztánon és Afganisztánon (vagyis a tálibokon) át egészen Kínáig.
2023 januárjában az Iszlám Állam öngyilkos merénylőkkel támadta meg a tálib külügyminisztérium létesítményét, nagyjából akkor, amikor egy kínai delegáció tálib tisztviselőkkel találkozott.
Európa tehát viszonylag csendes, de ez nem azt jelenti, hogy a Nyugat nem ellenség: 2020 áprilisában a német rendőrség letartóztatott négy tádzsik állampolgárt, akik támadást terveztek németországi célpontok, köztük az Egyesült Államok légierejének támaszpontja ellen. 2023 júliusában kilenc tádzsik, türkmén és kirgiz állampolgárságú személyt tartóztattak le Németországban és Hollandiában, mert támadásokat terveztek és pénzt gyűjtöttek az Iszlám Államnak. A hálózat kapcsolatban állt az ISKP afganisztáni tagjaival, és Oroszország inváziója után Ukrajnán keresztül jutott el Nyugat-Európába. Amerikában egyelőre csak üzbégek elfogásáról hallani, akik az Iszlám Államhoz köthető embercsempészek segítségével akartak bejutni az országba. Egy 2023 júliusában közzétett török médiajelentés feltárta, hogy a török hírszerzés letartóztatta az ISKP fegyvereseit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy támadást terveztek svéd és holland diplomáciai és vallási létesítmények ellen Isztambulban. Azóta egyre aggasztóbb fenyegetések jelzik, hogy a terrorszervezet és közép-ázsiai ága aktív: a nyári németországi foci Európai-bajnokság és a párizsi olimpia is a célkeresztjükben van. Az elmúlt hetekben német bajnoki, illetve Bajnokok Ligája-focimeccsek kaptak fenyegetést. Április elején az egyik római repülőtéren kapcsoltak le egy tádzsik dzsihádistát, aki az Iszlám Állam tagja volt. Hogy ténylegesen hányan lehetnek, arról csak becslések érhetők el, de 2000-6000 közé teszi a harcosok számát.
Attól, hogy Vlagyimir Putyin háborúját vívja a Nyugat ellen, a dzsihádistáknak még nem változik szövetségesévé: 2022-es ünnepi üzenettében az al-Azaim névre hallgató szervezet arra szólította fel a muszlimokat Tádzsikisztánban, Üzbegisztánban, Oroszországban, Afganisztánban, Pakisztánban, Indiában, és Iránban, csapjanak le kormányaikra, majd külön felhívta a figyelmet, hogy „véssenek félelmet Putyin és Oroszország fiainak szívébe”. Az ellenségeskedés nem véletlen: az orosz részvétel a szír diktátor Bassár el-Aszad oldalán alapjaiban változtatta meg a kalifátus helyzetét a Közel-Keleten, miközben több csoportnak már korábbról is súlyos sérelmei vannak az orosz elnök rendszerével kapcsolatban.
Közép-Ázsiában tehát minden adott a terrorállam újjászületéséhez: épphogy működő államok, instabil politikai helyzet és kilátástalanság.
Hogy meddig nőhet ez, azt azért is nehéz megmondani, mert a Szovjetunió hagyományait tartva elég vallásellenes „isztáni” kormányok sokszor nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy elnyomjanak minden hívő szerveződést. Például hogy Tádzsikisztánnak milyen eszközei vannak ennek a folyamatnak a megállítására a választerroron kívül, azt jól mutatja Emomali Rahmon államfő március végi beszéde, amiben a moszkvai tragédiára reagált: arra kérte hazája lakóit, szenteljenek több figyelmet a gyermekek nevelésére annak érdekében, hogy elejét vegyék a hasonló cselekedetek elkövetésének, valamint a tádzsik nép jó hírneve beszennyezésének.
Visszatérve Moszkvára: Vlagyimir Putyinnak természetesen nagyon fontos ukrán megrendelést látni a terrortámadás mögött, hiszen minden más esetben be kellene ismernie, hogy miközben egy szomszédos ország leigázásával van elfoglalva, Oroszország fővárosát egy különösebben modern eszközökkel még csak el sem látott terrorsejt támadta meg a nyugati és iráni figyelmeztetés és a hagyományosan mindenhatónak leírt FSZB munkája ellenére. Bár Kirill pátriárka és a Kreml megmondóemberei a migrációra kenték az egészet, maga Putyin mintha visszafogottabb lenne a szokásosnál: április 11-én az íd al-adhá ünnep alkalmából az ország muszlim közösségének küldött üzenetben jelezte, hogy mennyire fontos résztvevői ők az orosz mindennapoknak, és jó egészséget kíván mindannyiuknak. Korábban úgy fogalmazott, a terrotámadást az iszlamisták kezével követték el, utalva a vélt ukrán megrendelésre. Arról egyáltalán nem beszélt, amit viszonylag könnyű látni: az Egyesült Államok és Kína aktuális vezetése mellett épp ő tette a legtöbbet azért , hogy rendre előbújjanak valahonnan a föld alól ezek a csoportok akár megrendelés nélkül is.
