Kulturális hírek

születésnapja elõtt leukémia következtében elhunyt Susan Sontag amerikai író, esszéista, az utóbbi négy évtized egyik legjelesebb gondolkodója. New Yorkban született, tucsoni gyermekévei, Los Angeles-i középiskolai, majd chicagói, harvardi és oxfordi egyetemi tanulmányai után ide is tért vissza, s éppoly elválaszthatatlan része lett a N. Y.-i intellektuális színtérnek, mint Andy Warhol vagy Woody Allen (akinek Zeligjében önmagát alakította), ám eközben mûvei és utazásai révén személyesen is folyamatosan jelen volt Európában is. Magyarországon elsõként az Against Interpretation és a Styles of Radical Will címû köteteibõl válogatott esszégyûjteménnyel, A pusztulás képeivel (1971, Európa) jelezte, hogy a tömegkultúráról is éppoly okosan lehet írni, mint a magas mûvészetrõl - témái Bergmantól és Godard-tól a sci-fiig, a pornótól a happeningen át Brook és Artaud színházáig terjedtek, s tõle tanulhattuk meg, mi fán terem a camp. Tíz év szünet után jött A fényképezésrõl (1981), majd a saját rákbetegsége tapasztalataival telített A betegség mint metafora (1983), amit Az AIDS és metaforái (1990) elemzésével "folytatott". Regényíróként elsõ itteni "hivatalos" konferenciális fellépése évében, 1989-ben mutatkozott be magyarul, 22 év késéssel (Halálkészlet), két újabb regénye viszont gyorsan követte az eredeti megjelenéseket: A vulkán szerelmese (1994), Amerikában (2002). Elsõ regénye egyelõre csak angolul olvasható: The Benefactor (1963). Legutóbbi magyarul megjelent munkái: A Szaturnusz jegyében (2002), A szenvedés képei (2004), de messze még tõlünk a teljes életmû: I, etcetera; The Way We Live Now (elbeszélések), Conversations with Susan Sontag; The Other Within Us: Feminist Perspectives on Women and Aging; Women; Where the Stress Falls (esszék). Rendezett filmeket (Duet for Cannibals; Brother Carl; Promised Lands; Unguided Tour), írt drámákat (Alice in Bed; Lady from the Sea) és rendezett színházban is: 1993-ban például Becket Godot-ját vitte színre az ostromlott Szarajevóban, ahol most utcát neveznek el róla. Több mint húszévi emberjogi aktivitását elhomályosítva, sajátos radikalizmusával nyilvánított vitára ingerlõ véleményt a szeptember 11-i terrorakciókról, majd a tõle megszokott alapossággal elemezte az Abu Graib-börtönbõl kikerült kegyetlen fotók hatását.

VITA VELENCE ELÕTT "Kicsiny Balázs velencei kiállítása modell értékû szituáció, amelyben a már kész és korábban nemzetközileg is sikert aratott mûvek szerepelnek, illetve a lokális kontextust figyelembe vevõ, kibõvítõ új mûvek által a tér, tájékozódás, az idõ kerül a kiállítás koncepciójába. A városra való finom utalásként értelmezhetõek a horgonyok, matrózruhák, reverendák s akár a mélytengeri búváröltözékek is" - olvasható a Mûcsarnok honlapján közzétett közleményben, miszerint az 1958-ban született, '95 óta London és Budapest között ingázó mûvész Navigációs kísérlet címû mûegyüttese lesz látható a Magyar Pavilonban az idei képzõmûvészeti biennálén, Velencében. Kicsiny Balázs tervével Fitz Péter pályázott a kurátori posztra. A Mûcsarnok igazgatója, Fabényi Júlia által vezetett zsûri döntését megóvta Kováts Lajos, aki a Svédországban élõ, SI-LA-GI néven alkotó Szilágyi Szabolcs A tudat kertje / Rejtett önzetlenség címû, víztisztításra épülõ projektjét mutatta volna be kurátorként, de mûvészettörténészi végzettség híján kizárták a pályázatból. "vásának alapja az, hogy éppen Fabényi bátorította Szilágyit, nyugodtan társuljon vele, aki "csak" mûkereskedõ és a MEO alapítója. A másik három pályázó - Nemes Attila (Gil Nader, Moti Porat, Maurice Bogaert, Németh Hajnal, Uglár Csaba, Szabó Benke Róbert: Budapest neurózis), Timár Katalin (Azorro group), Prosek Zoltán (Nemes Csaba, Horváth Balázs: Csillés effekt) - nem tiltakozott.

Az 51. biennálét június 12. és november 6. között rendezik meg, a hagyománnyal szakítva ezúttal központi témát nem adtak meg, a két fõ kiállítást a spanyol María de Corral (The Experience of Art) és Rosa Martínez (Always a Little Further) rendezi. Korábban mindketten voltak már a velencei spanyol pavilon kurátorai.

BÚCSÚ BESSENYEIT'L 86 éves korában elhunyt Bessenyei Ferenc. A Kossuth-díjas mûvész szegedi, miskolci és pécsi évek után 1950-ben mutatkozott be a Nemzeti Színházban, melynek haláláig örökös tagja maradt, miközben emlékezetes alakításokat nyújtott más színpadokon, a tévében és a filmvásznon is. Volt Kossuth és Dózsa, Zorba és Tevje, Pósalaky bácsi és Kárpáthy János, Dúvad és Széles tenyerû fejenagy, nótaénekes és kisgazda képviselõjelölt - és megannyi más. Életérõl felesége, B. Élthes Eszter írt könyvet (Férjem, a komédiás, 2004), elõtte Bóta Gábor szerkesztésében jelent meg róla kötet (Bessenyei, 2001). (Nekrológunk a 34. oldalon olvasható.)

ELHUNYT ARTIE SHAW A 94 éves korában elhunyt dzsesszklarinétos játékát olyan standardek õrzik, mint a Begin the Beguine vagy az Oh, Lady Be Good, míg a hollywoodi társasági krónikákba két filmsztár, Lana Turner és Ava Gardner férjeként vonult be (összesen nyolcszor nõsült). Arnold Jacob Arshawsky néven született New Yorkban, klarinétosként és zenekarvezetõként Benny Goodman fõ riválisa volt a szvingkorszakban. Zenekaraiban olyan egyéniségek szerepeltek, mint Billie Holiday, Buddy Rich vagy Roy Eldridge. 1954-ben, 44 éves korában visszavonult - saját állítása szerint a tökély keresésébe fáradt bele.

VILÁGZENE, MAGYAROK Az európai rádiós szerkesztõk 2004-es, összesített listáján két magyar album szerepel az elsõ száz között: Miczura Mónika, azaz Mitsou lemeze, a Mitsoura az 52., az Ando Drom Ande Lindrije a 61. Három magyar produkció fért be a második százba: 107. Parno Graszt: Járom az utam, 139. Makám: Anzix, 164. az osztrák-magyar DelaDelap: Cigani Ruzsa & Angelo. David Yengibarjan és Frank London Pandoukht címû, Budapesten készült CD-je a 231. Az élcsoport: 1. Tinariwen: Amassakoul (Mali), 2. Lhasa: The Living Road (Kanada), 3. Youssou N'Dour: Egypt (Szenegál). (Lásd világzenei albumokról szóló cikkünket a 44-45. oldalon.)