Lavrov szánalmas kiáltozásnak nevezte a gyermekkórház bombázását övező felháborodást

  • narancs.hu
  • 2022. március 10.

Külpol

Az orosz külügyminiszter azt állította, hogy a támadás előtt az összes beteget és ápolót elszállították a kórházból.

Miután véget ért az első magasabb szintű tárgyalás az ukrán és az orosz fél között, ahol Dmitro Kuleba és Szergej Lavrov végül nem nagyon jutott megegyezésre semmiben, Lavrov a sajtónak nyilatkozva egészen döbbenetes kijelentést tett.

Mint ismert, a tárgyalásokra azután került sor, hogy Oroszország bombázott egy mariupoli gyermekkórházat, amit Ukrajna háborús bűncselekménynek minősített. A hatóságok szerint három ember, köztük egy gyermek halt meg a kórház ellen elkövetett támadásban, számos várandós nő sérült meg a bombázás miatt. Mindezt független hírforrások is megerősítették.

Az AP tudósítása szerint az orosz külügyminiszter, 

Szergej Lavrov szánalmas kiáltozásként aposztrofálta a civilek, köztük a szülészeti és gyerekkórház elleni orosz katonai támadásokkal kapcsolatos aggodalmakat, miközben nem tagadta a támadások felelősségét.

Szerinte a helyszínt korábban ukrán szélsőjobboldali radikális harcosok foglalták el, akik bázisként használták a területet, és Lavrov azt állította, hogy a támadás előtt az összes beteget és ápolót elszállították a kórházból.

Az orosz külügyminiszternek nem ez volt az egyetlen megdöbbentő kijelentése, a tárgyalás után azt is mondta, hogy Oroszország nem támadta meg Ukrajnát. Erről itt olvashatnak bővebben:

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.