Lemondott Liz Truss

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. október 20.

Külpol

Alig 45 napig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. Utódja megválasztásáig ellátja kormányfői teendőit. A kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjét - aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz - várhatóan már a jövő héten megválasztják.

Bejelentette lemondását Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról. A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de Truss a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt csütörtökön felolvasott rövid nyilatkozatában közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja miniszterelnöki teendőit.

Liz Truss elmondta: tárgyalt Sir Graham Bradyvel, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnökével, akivel abban állapodtak meg, hogy a vezetőválasztási folyamat a jövő héten befejeződik. A távozó miniszterelnök jelezte azt is, hogy beszélt III. Károly királlyal, akit hivatalosan értesített lemondási szándékáról.

Liz Truss – Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke – alig 45 napot töltött a Konzervatív Párt élén. Távozásának közvetlen előzményeként Kwasi Kwarteng volt pénzügyminiszter átfogó adócsökkentési csomagtervet jelentett be, ezt azonban példátlan – soron kívüli jegybanki intervenciót is igénylő – piaci felfordulás követte, mivel a piaci szereplők nem látták biztosítottnak a 45 milliárd font értékű program finanszírozhatóságát.

Trusst Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő nevezte ki formálisan miniszterelnökké szeptember 6-án, halála előtt alig két nappal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.