Macron: „Gátat szabunk a nacionalizmusnak”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. június 7.

Külpol

A francia államfő „Európa újraalapítását” tűzte ki céljául.

Emmanuel Macron francia államfő szerint az európai parlamenti választások bebizonyították, hogy az európaiak gátat tudtak szabni a nacionalizmusok erősödésének, s ezzel elkezdtek választ adni a demokráciák „hatékonysági válságára.”

„Az európai választásokra tekintve, Európában gátat tudtunk szabni ennek a hullámnak, a nacionalizmusok erősödésének" - mondta pénteken a francia köztársasági elnök Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Párizsban.

Az Európai Parlamentben hagyományosan legerősebb két nagy frakció, a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt és a szociáldemokraták a korábbiaknál kisebb csoporttal fognak rendelkezni, a jobboldali populista és szuverenista erők erősödtek, de a képviselőik három csoportban foglalnak majd helyet, míg a Zöldek és a centrista liberálisok jelentősen megerősödtek.

Franciaországban az államfő Köztársaságban lendületben nevű pártja 22,41 százalékos támogatottsággal második helyen végzett a 23,3 százalékot elért Marine Le Pen vezette Nemzeti

Tömörülés mögött, a többi párt tíz százalék alatti eredménnyel zárta a választásokat. 
Az Európa „újralapítását” célul kitűző Emmanuel Macron megítélése szerint pártja eredménye elégséges ahhoz, hogy az európai folyamatok egyik meghatározó ereje legyen a liberális frakció tagjaként.

„A kihívás mindazok számára, akik a haladás gondolatát képviselik a demokráciákban, egyrészt a hatékonyság kihívása, megmutatni, hogy a politikánk változtatni tud az emberek életén és lehetővé teszi számukra, hogy jobban éljenek” - fogalmazott Emmanuel Macron.

„Azt is be kell bizonyítani, hogy van út minden egyes témában, legyen szó a digitális forradalomról, az ökológiai változásról, a migrációs félelemről, olyan átmeneteket építenünk, amelyek mindenki számára lehetővé teszik, hogy megtalálja a helyét a társadalomban” - tette hozzá.

„Ez időnként nehezebb, mint a gyűlöletbeszéd, időnként nehezebb, mint mindenre nemet mondani, de úgy vélem, hogy ez számunkra a kihívás” - hangsúlyozta a francia elnök, aki szerint nem szabad „semmit sem engedi az értékekből és az elvekből” ezen célok megvalósításához.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök úgy vélte, hogy „konkrét akciókkal” csökkenthetők az állampolgárok aggodalmai, be kell bizonyítani, hogy „az intézményeink arra valók, hogy lehetőséget biztosítsanak sikeres módon szembe nézni azokkal a kihívásokkal, amelyek előttünk állnak.”

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.