Manfred Weber ellenzi a Fidesz visszatérését az Európai Néppártba

  • narancs.hu
  • 2019. december 14.

Külpol

Nem kertelt, kimondta.

Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője, Manfred Weber egyértelműen arról beszélt, hogy ellenzi a Fidesz visszafogadását a pártcsaládba. Weber a Spiegelnek nyilatkozva a lap megfogalmazása szerint világos véleményt mondott az ügyről – írja a 444.hu.

„A Fidesz és Orbán Viktor nem használták ki az lehetőséget arra, hogy tisztázzák magukat azokban az ügyekben, amik a párt tagságának felfüggesztéséhez vezettek” – hangsúlyozta a német politikus.

A felfüggesztés óta ráadásul újabb problémás törvényeket hozott a Fidesz Weber szerint, és a CEU sorsa sem rendeződött. Mint ismert, Weber korábban egyértelműen a CEU Budapesten maradása mellett foglalt állást.

A Fidesz néppárti tagságát márciusban függesztették fel, miután a Soros-Juncker plakátkampány tovább mélyítette az egyébként is meglévő konfliktust a pártcsaládon belül. A magyar kormány akkor ezt úgy kommunikálta, hogy maga a Fidesz kérte a felfüggesztését a vita rendezéséig.

A felfüggesztés mellett a Néppárt egy háromfős, „bölcsek tanácsa” nevű testületet küldött Magyarországra, hogy közelebbről vizsgálják a Fideszt ért kritikákat.

A bölcsek jelentése a következő hetekben készül majd el, a Fidesz sorsáról hivatalosan a következő néppárti kongresszuson döntenek, február elején.

A Néppárt új elnöke novemberben Donald Tusk lett, aki a zágrábi kongresszuson (amin a Fidesz nem vehetett részt) arról beszélt – emlékeztet a lap –, hogy semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét a populistáknak és autokratáknak.

A Spiegel cikke szerint Tusk a következő kongresszus előtt még beszélni akar Orbánnal. Orbán november végén úgy fogalmazott: „A Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban, meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.