Megismétlik a választásokat Bolíviában

  • narancs.hu
  • 2019. november 10.

Külpol

Miután kormányellenes tüntetők ezt követelve, két állami médium épületét is elfoglalták.

A választások megismétlését és új választási bizottság felállítását jelentette be vasárnap Evo Morales bolíviai államfő nem sokkal az után, hogy kormányellenes tüntetők elfoglalták két állami médium épületét Bolíviában, és munkahelyük elhagyására kényszerítették az alkalmazottakat.

A döntést Morales az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) szintén vasárnap közzétett közleményével indokolta, amely szerint az október 20-i elnökválasztáson "nyilvánvaló szabálytalanságok" történtek.

A dél-amerikai országban három hete zajlanak tüntetések és összecsapások, ellenzéki csoportok szerint Morales csalással nyerte meg az elnökválasztást, és ezért a lemondását követelik.

A Morales-ellenes tüntetők a hét végén megszállták a Bolivia TV és a Radio Patria Nueva közös épületét is.

"Megfenyegettek, majd erőszakosan kizavartak bennünket az épület elé" - mondta Ivan Maldonado, a Patria Nueva rádió igazgatója. Az AFP francia hírügynökség szerint a tüntetők mintegy 300-an voltak, az épületből kiűzött alkalmazottak pedig néhány tucatnyian. Mindkét médium csak zenét játszik azóta.

Az elnök szombaton elítélte a rádió- és tévészékház megszállóit. "Azt mondják, a demokráciát védik, de úgy viselkednek, mint egy diktatúrában" - jelentette ki a Twitteren.

Az államfő szombat esti sajtóértekezletén arra kérte a négy legnagyobb politikai pártot, hogy kötetlenül tárgyaljanak az ország megbékítéséről. A tárgyalásokra meghívta Ferenc pápát és több nemzetközi jogvédő szervezetet is.

Carlos Mesa, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője azonban visszautasította a meghívást. "Nincs miről tárgyalnunk Evo Moralesszel, mert elvesztette minden realitásérzékét" - mondta.

Elemzők szerint egy új veszély Morales hatalmára nézve a rendőrség megosztottsága. Sok rendőr az ellenzékiekkel szimpatizál. Követelik munkakörülményeik javítását, a rendőrfőkapitány lemondását, és azt, hogy a kormány ne használja őket politikai célokra. Már pénteken fellázadtak készenléti rendőrök három városban. Szombaton az elnöki palotánál posztoló rendőrök szabotálták a szolgálatot, elhagyták őrhelyüket. Csak a hadsereg elnöki gárdája maradt az épületben.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.