Az EU külügyminiszterei hétfőn tárgyalnak Törökországról

  • narancs.hu
  • 2019. november 10.

Külpol

A szíriai offenzívával kapcsolatban.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei brüsszeli ülésükön egyebek mellett a migrációval, a Ciprus közelében folytatott próbafúrásokkal, valamint a szíriai offenzívával összefüggésben is tárgyalni fog Törökországról hétfőn. Kedden az uniós tagországok védelmi miniszterei egyebek mellett az EU és a NATO együttműködéséről tárgyalnak a NATO-főtitkárával.

A miniszterek az október közepén tartott EU-csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozat alapján várhatóan megvitatják Törökország északkelet-szíriai katonai fellépését is.

A tanács áttekinti majd a legsürgetőbb nemzetközi kérdéseket, egyebek mellett az afganisztáni helyzetet a szeptember végén tartott elnökválasztást követően, a béketárgyalásokkal, valamint a konfliktus tartós és tárgyalásos alapú politikai megoldására irányuló törekvésekkel kapcsolatos legutóbbi fejleményeket. A külügyminiszterek megvitatják továbbá a Perzsa-öböl és Irán térségének biztonsági helyzetét, megvizsgálják, hogy az EU hogyan járul hozzá a régió stabilizálásához.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.