Megtörtént a hatalomátvétel Szudánban

  • narancs.hu
  • 2019. április 13.

Külpol

A tervek szerint az átmeneti időszak után polgári kormányt hoznak majd létre.

Távozott posztjáról a szudáni hírszerzés (NIIS) nagy hatalmú főnöke, Szalah Gos, aki az elmúlt hónapok tüntetéseinek leverését célzó műveleteket irányította – jelentette be szombaton a hatalmat Omar al-Besír elnök elmozdítása után átvevő katonai tanács. Az átmeneti katonai tanács vezetője, Abdel Fattah Burhani elfogadta a hírszerzés vezetőjének lemondását – közölte a testület.

A Szudánt 30 éven át vezető, 75 éves Omar al-Besír elnököt a hadsereg csütörtökön letartóztatta, és a hatalmat átvevő katonai tanács kétéves átmeneti időszakot hirdetett meg a polgári kormányzás bevezetéséig. A Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) vezette tüntetők elutasítják ezt, és mozgalmuk folytatását hirdették meg, a tiltakozások résztvevői közül azonban két nap alatt legalább 16 embert öltek meg "a rezsim erői és árnyékmilíciái" – állította az SPA-hoz tartozó Szudáni Orvosok Bizottsága.

Később megtartotta első televíziós beszédét a szudáni átmeneti katonai tanács vezetője, miután találkozott az ellenzék képviselőivel. Abdel Fattah al-Burhani altábornagy bejelentette, hogy minden olyan rabot szabadon bocsátanak, akit az Omar al-Besír megbuktatott elnök idejében bevezetett kivételes törvények értelmében vettek őrizetbe. A tábornok megerősítette, hogy kétéves átmeneti időszakot követően polgári kormányt hoznak létre.

Burhani közölte, hogy a katonai tanács jogkörei a béke és biztonság megteremtésére korlátozódnak majd. Tudatta azt is, hogy feloldják az elődje által bevezetett éjszakai kijárási tilalmat.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.