Izraeli harci gépek megtámadtak egy katonai támaszpontot Szíriában

  • narancs.hu
  • 2019. április 13.

Külpol

A szíriai légvédelem lelőtte a támadó rakéták egy részét, de több épület romba dőlt, és hat katona megsebesült.

A hajnali légitámadásban részt vevő izraeli gépek a libanoni légtéren keresztül jutottak be Szíriába. Egy szíriai kormányzati forrás azt mondta a dpa hírügynökségnek, hogy egy katonai iskolát és kiképzőtábort ért találat.

Szíriai civil aktivisták szerint – idézte a dpa – az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat erői állomásoznak a megtámadott támaszponton.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű hálózat azt állítja az AP hírügynökség szerint, hogy három épületet ért találat, és 17 szíriai katona sebesült meg. Halálos áldozat is van, de azt nem tudta megmondani az OSDH, hogy hány és vannak-e közöttük esetleg iráni katonák.

Irán szövetségese Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának, a Forradalmi Gárda a szíriai háború 2011-es kezdete óta jelen van az országban.

Szíriában az utóbbi hónapokban gyakran érte olyan támadás a kormányerőket vagy az iráni egységeket, amelyeket Izrael számlájára írnak. Izrael általában nem kommentálja az ilyen jelentéseket.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.