Menedékházat nyitnak Izraelben a háborúban bántalmazott ukrán nőknek

Külpol

Remélik, hogy több ilyen segítségnyújtó hely is megvalósul majd.

Izraeli civil szervezetek menedékházat nyitnak az ukrán-lengyel határnál a háborúban szexuálisan bántalmazott ukrán nők megsegítésére - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja.

 Az ukrajnai háborúban a nők elleni szexuális támadásokra utaló bizonyítékok nyomán kezdeményezték a menedékház létrehozását izraeli civil szervezetek.

"Ez egy olyan a hely, ahol fellélegezhetnek. Reméljük, hogy az első házból több ház is lesz" - mondta Tal Hochman, a helyszínre érkező izraeli delegáció vezetője, miután az elmúlt hetekben egyre több tanúvallomást gyűjtöttek össze a háború következtében szexuálisan bántalmazott nőktől.

A ynet és számos más izraeli médium beszámolója szerint rengeteg hír érkezik Ukrajnában és az ország határainál történt nemi erőszakról, emberkereskedelem áldozatává vált nőkről és olyan nőkről, akiket erőszakkal prostitúcióra kényszerítettek. Izraeli szervezetek a beszámolók hatására kezdeményezték, hogy ezeknek a nőknek a megsegítésére létrehoznak egy "védett házat", ahová önkéntes izraeli mentálhigiénés szakemberek utaznak, hogy segítsenek a nőknek megbirkózni a háborús övezetekből való szökésük során látott és átélt szörnyűségekkel.

A nőket segélyező különleges szakmai stábot Mike Naftali, a Topaz nevű szervezet igazgatója vezeti együttműködésben a TAG nevű nemzetközi humanitárius szervezettel és annak vezetőjével, Daniel Leonnal. Remélik, hogy ez a menedékház csak az első lesz, egy sokáig fennálló, a nőket hosszú távon segítő projekt kezdete.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.