Vírustagadók akarták elrabolni a német egészségügyi minisztert

  • narancs.hu
  • 2022. április 14.

Külpol

Gépfegyverük, pisztolyuk, aranyuk, ezüstjük és hamis oltási igazolványuk is volt.

El akarták rabolni Karl Lauterbach egészségügyi minisztert, és áramszolgáltató létesítményekre akartak támadni, hogy áramkimaradást okozzanak: ezzel gyanúsít a német rendőrség négy embert – a Telex híre szerint.

 

„A két fő gyanúsított a gyanú szerint másokkal megállapodott az egészségügyi miniszter elleni támadásról” – ezt mondta csütörtökön a koblenzi ügyészség szóvivője.

A közlemény szerint az őrizetbe vett emberek kapcsolatban állnak olyan csoportokkal, amelyek a járványügyi korlátozások ellen tiltakoznak, és a „Reichsbürger” mozgalommal is, amely a modern német állam létét tagadja. A Vereinte Patrioten (Egyesült Hazafiak) nevű Telegram-csetcsoportban beszéltek, és „polgárháborúhoz hasonló állapotok kialakítását, végső soron pedig a németországi demokratikus rendszer megdöntését tűzték ki célul” – állítja a német vádhatóság.

A rendőrök a nyomozás során mintegy húsz ingatlanban tartott házkutatást, pisztolyokat, lőszereket és egy gépfegyvert találtak, illetve készpénzt, aranyrudakat és ezüstérméket, továbbá hamis oltási igazolványokat és koronavírusteszteket foglaltak le. 

A miniszter megdöbbent azon, hogy őt el akarták rabolni. Beszélt a „koronavírus-tüntetéseken” részt vevőkről, akik között vannak, akik az állam és a demokrácia stabilitását veszélyeztethetik, de azt is mondta, hogy ami történt, őt nem befolyásolja a munkájában.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.