Súlyos károkat szenvedett az oroszok zászlóshajója

  • narancs.hu
  • 2022. április 14.

Külpol

Az ukránok szerint ők lőtték ki, az oroszok szerint kigyulladt. Mindeközben már több ezer háborús bűncselekményt vizsgálnak Ukrajnában.

Az ukrán főügyészség Twitteren közzétett hivatalos közleménye szerint  összesen közel 6500 háborús bűncselekmény miatt indított vizsgálatokat Ukrajnában az ország főügyészsége.

A közleményben azt írják, 570 orosz katonát tartanak számon, akik részt vehettek ezekben. Azt is közlik, hogy a háborúban mindeddig 197 ukrán gyerek halt meg, 351 pedig megsebesült.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy a háborúban mindeddig 197 ukrán gyerek halt meg, 351 pedig megsebesült. Ezek a számok a már visszafoglalt területekről származnak.

Mindeközben súlyos károkat szenvedett az orosz Fekete-tengeri Flotta Moszkva nevű cirkálója, a legénységet evakuálták. Ezt csütörtökre virradóra az orosz védelmi minisztérium közölte. Hivatalos álláspontjuk szerint lőszerrobbanás következtében kigyulladt és súlyos károkat szenvedett a hajó, a tűz okait azonban még vizsgálják.

Makszim Marcsenko, Odessza ukrán megye kormányzója ezzel szemben azt közötle, hogy a Moszkvát két Neptun típusú, ukrán gyártmányú, hajó elleni cirkálórakéta találta el. A Reuters hírügynökség szerint az állítást az ukrán védelmi minisztérium nem erősítette meg.

A TASZSZ hírügynökség szerint a Moszkva a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajója, az 1164 Atlant projekt vezető hajója. 1983-ban helyezték hadrendbe Szlava néven, jelenlegi  nevét 1996-ban kapta. A hajó fő csapásmérő fegyverzete 16 rakétaindító a P-1000 Vulkan típusú rakéták számára. 2015 második felében ez a cirkáló vezette a Földközi-tengeren az orosz haditengerészet állandó műveleti erőit, és légvédelmi eszközeivel védte a szíriai hmejmími orosz légibázist. Egy évre rá, 2016-ban a hajót Nahimov-renddel tüntették ki.

Ez egyébként ugyanaz a hajó, amit a háború első napjaiban a Kígyó-sziget legendássá vált ukrán védői „Orosz hadihajó, húzz a faszba!” szöveggel küldtek melegebb éghajlatra, amikor az oroszok megadásra szólították fel őket.

A nap eddigi, Ukrajnát érintő hírei közé tartozik, hogyAndrzej Duda lengyel elnök csütörtökön, miután visszatért Lengyelországba a három balti ország elnökével tett közös kijevi útjáról, úgy nyilatkozott: Oroszország "totális háborút" folytat Ukrajnában, a Moszkvával szembeni szankciók teljes nemzetközi elszigeteléssel kell, hogy járjanak. "Az oroszok totális háborút folytatnak Ukrajnában, nemcsak az ukrán hadsereggel, az ukrán önkéntesekkel harcolnak, hanem a nőkkel, gyerekekkel is" - mondta Duda, hozzátéve, hogy "a bűntetteket meg kell vizsgálni, a bűnözőket el kell ítélni."

Mindeközben Oroszország "tükörszankciókat" vetett ki amerikai tisztviselőkre. Miután az amerikai pénzügyminisztérium március 24-én a Duma 328 képviselőjét szankcionálta, az oroszok ugyanígy járnak el az Egyesült Államok kongresszusának 398 tagjával.

 (BBC, MTI, 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.