Merkel: Segélykéréseket hallunk az orvosoktól és ápolóktól

  • narancs.hu
  • 2021. április 24.

Külpol

Nincs alternatívája a Németországban szombattól hatályba lépett szigorú, koronavírus elleni intézkedéseknek, az úgynevezett vészfékrendszernek, mondta a német kancellár.

"Egyetlen országnak sem sikerült a járvány harmadik hullámának megtörése után lazításokat bevezetnie anélkül, hogy előtte kemény intézkedéseket hozott volna, mint az éjszakai kijárási tilalmak" – jelentette ki Angela Merkel német kancellár heti videóüzenetében. Mint mondta, ezért Németország sem kerülheti el ezeket az intézkedéseket. Hangsúlyozta, hogy csakis a héten elfogadott korlátozásokkal lehetséges belátható időn belül apasztani a fertőzöttek számát.

Merkel kiemelte, hogy a pandémia leküzdésében kulcsszerepet játszó oltási kampány kezd lendületbe jönni. Németországban eddig a lakosság 7 százalékát immunizálták teljes körűen. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerint a lakosság 22,8 százaléka kapta meg eddig valamelyik vakcina legalább első adagját.

A kereszténydemokrata politikus rávilágított a kórházak intenzív osztályaira nehezdik rendkívüli nyomásra. "Igazi segélykéréseket hallunk az orvosoktól és az ápoló személyzettől" – mondta.

Christine Lambrecht német igazságügyi miniszter közölte, hogy a teljesen beoltott emberek esetében bizonyos korlátozásokat feloldhatnak. "Amennyiben megállapítást nyer, hogy az oltás nemcsak a betegség kialakulása, de a vírus terjedése ellen is véd, úgy azt figyelembe kell venni az intézkedések meghozatalánál" – mondta Lambrecht a Handelsblatt című német lapnak nyilatkozva. Hozzátette, ez nem valamiféle előjog az immunizált emberek számára, hanem alkotmányos követelmény.

A tárcavezető szerint hétfőn vitathatják meg az erre vonatkozó felvetéseket.

A szövetségi parlament (Bundestag) szerdán fogadta el a fertőző betegségek és járványok elleni védekezésről szóló törvény módosításával kialakított rendszert, amely a szövetségi kormánytól és a tartományi kormányoktól függetlenül, automatikusan beindul minden közigazgatási egységben, ahol tartósan – egymás után három napon keresztül – száz fölött van az előző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma, azaz a hétnapi fertőzésgyakoriság.

A legfőbb szigorítás, hogy száz feletti hétnapi fertőzésgyakoriság esetén részleges kijárási korlátozást kell elrendelni este tíz és reggel öt óra között. A részlegesség azt jelenti, hogy a kutyasétáltatás, az egészségügyi séta és a kocogás éjfélig még engedélyezett, és halaszthatatlan ügy, például munkavégzés céljával bármikor el lehet menni hazulról. (MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.