Már 1988-ban, Salinas elnök megválasztása előtt sok szó esett arról, hogy a világ akkor még csak második legrégebben kormányzó pártja, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) dinoszauruszainak lejáróban a hatalmi bérlete. Aztán a választás estéjén a szavazatszámláló számítógépes rendszer váratlanul lefagyott, összeomlott vagy mi, elég annyi, hogy a műszaki hiba előtt meglepően, sőt túlságosan jónak mutatkoztak az ellenzéki jelölt beérkező eredményei, és amikor a rendszer újra beindult, mégis Salinast hozta ki győztesnek.
Hosszú múlt
A hatéves elnöki ciklus leteltekor, 1994-ben, amikor a Szovjetunió megszűntével a PRI a hatalomban eltöltött idő tekintetében már évek óta világelső volt, a hivatalos elnökjelöltet meggyilkolták (a hivatalban lévő államfő nem indulhat még egyszer), és az állampárt a közgazdász Ernesto Zedillót rángatta elő pótjelöltként az apparátusból. A beszámolók szerint ezt a választást már nem terhelték a korábbiakhoz hasonló mértékű csalások, de ellenzéki vélemények szerint az ország demokratikus jogállamiságát csak az bizonyíthatja meggyőzően, ha az ellenzék egyszer hatalomra kerülhet, ami azért odébb van. A mostani választások előtt annyit azért sejteni lehetett, hogy közel hetven év után az ellenzék megroppanthatja a PRI közel hetvenéves hatalmi monopóliumát, ami aztán vasárnap meg is történt. A mexikóiaknak elegük van a hosszú múltból, és lehetőségük nyílt rá, hogy ezt kifejezhessék.
Maguk a választások nem voltak teljes körűek, de az "időközi" jelző kisebbnek sugallja a jelentőségüket a ténylegesnél. A százmilliós ország 52 millió szavazópolgára a törvényhozás teljes, 500 fős alsóházára szavazhatott, a 31 tartomány közül hatban új kormányzót választhatott, és - hetven év után először - a fővárosi agglomeráció új polgármesteréről is szavazás döntött.
Ahogy ez autoriter pártok esetében már lenni szokott, a PRI egyeduralmán is saját belső demokratizálási törekvései ütötték az első réseket. Ehhez pedig a gazdasági nyomás és az erre válaszoló politikusi realizmus vezetett. A korporatisztikus, erősen államgazdasági irányba billentett Mexikó évtizedeken keresztül élen járt Latin-Amerikában a szociális problémák kezelésében, évtizedekkel ezelőtt megszülettek a munkásvédő munkaügyi törvények, bevezették a társadalombiztosítás intézményét, a minimálbéreket, a nyereségrészesedést. De az eredetileg valóban forradalmi, majd 1946-ban nevében is intézményesült állampárttal szoros szimbiózisban élő, erős szakszervezetek egyre inkább a belpolitikai stabilitás, a hivatalos gazdaságpolitika szempontjaihoz igazították az osztályharcot. Azaz az intézményesülés totálissá vált, és az utóbbi évekig a belpolitikai játéktér lényegében megszűnt.
Reformok, fékek, bajok
Ellenzéki pártok eközben is voltak, de a nyolcvanas évek végéig kellett várni, amíg az ország legrégebbi ellenzéki pártja, a jobboldali, vallásos beállítottságú és konzervatív Nemzeti Akciópárt (PNA) kormányzói pozíciókhoz jutott. A gazdasági reformok - mindenekelőtt az Egyesült Államok nyomására - Salinas elnöksége idején kezdődtek, és a piacosodás előrehaladását végül is megkönnyítette a korporatív rendszer akár diktatórikusnak is nevezhető, monolit jellege, amely megakadályozta a tömeges elégedetlenség kifejeződését. A hatalom csúcsain egyre inkább személyes érdekek körül folytak a homályban maradt egyeztetések, ami visszafogta a reformok lendületét, ugyanakkor tompította hátrányos szociális következményeiket.
Mexikó akár az idők végezetéig ellavírozhatott volna ezen a módon, de jött a nagy pénzügyi válság, a párt vezető köreit érintő korrupciós, kábítószer-kereskedési, pénzmosási botrányok, jöttek a jól mediatizált zapatista felkelők, akik annyit mindenképpen elértek, hogy a külvilág figyelme erőteljesebben odaterelődött az ország szociális feszültségeire. Alighanem komoly amerikai nyomás nehezedhetett Ernesto Zedillóra is, aki elsősorban a gazdasági szanáláshoz kapott külső segítség fejében mehetett bele azokba a politikai reformokba, amelyek most távolról sem döntő mértékben, de azért mégiscsak megrendítették a PRI helyzetét.
Fasisztázás, komcsizás
Miután a mexikói választási eredményeket hosszú idő óta a tisztátalanság kellemetlen illata lengi körül, mindenképpen jelentős lépésnek kell tekinteni, hogy a mostani választásokat első ízben nem a belügynek teljes mértékben alárendelt testület bonyolította le. A Szövetségi Választási Intézet (Mexikó államformája szövetségi köztársaság) független intézménnyé vált, és így most talán el lehet kerülni a választási csalás és megfélemlítés különféle ötletes és agyalágyult módszereit. Az utóbbiaknak talán az a legjobb példája, amikor középület nélküli falvakban a szabadban, egy nagy fa alatt helyezik el a felül nyitott szavazófülkéket, föntről, az ágak közül pedig egy rosszarcú, napszemüveges alak leselkedik. Újdonság volt az is, hogy már a választás éjszakáján nyilvánosságra kerülhettek az első eredmények.
Így is maradt tér épp elég a szabálytalanságoknak, a hivatalos demagógiának. A PRI nagyemberei a kampányban orrba-szájba fasisztázták a PNA-t, a baloldali Demokratikus Forradalmi Pártnak (PRD) pedig a komcsizásból jutott, amit a katolikusellenesség és az antiszemitizmus vádja egészített ki. Ügyesen összevágott kazetták ezreit osztogatták, amelyeken a PRD győztes mexikóvárosi polgármesterjelöltjét sikerült véresszájú demagógnak beállítani. Mindezt nagyvonalú étel- és építőanyag-osztogatás egészítette ki - természetesen állami pénzekből, amelyekből hivatalos adatok szerint is dollárban mért százmilliókat öltek bele a választásokba.
Balos, azték, áruló
Ami Cardenas baloldaliságát és az ő külön szociális demagógiáját illeti, ebben a PRI az elmúlt években valóban találhatott kivetnivalót több vonatkozásban is. A három évvel ezelőtti elnökválasztáson éppen azért szenvedett csaknem politikai halálához vezető, csúnya vereséget, mert kormánypárti és baloldali ellenfelei saját kampányviselkedése alapján minősíthették életveszélyes radikálisnak, aki ráadásul áruló is. Az 1934-ben született politikus, aki mellesleg minden idők talán legnépszerűbb mexikói elnökének, Lazaro Cardenas-nak a fia (a Cuauhtémoc keresztnevet egy azték uralkodó emlékére kapta), 1986-ig ugyanis a PRI-ben politizált, szenátor volt, majd kormányzó ugyanabban a Michoacán államban, ahol apja karrierje is indult. Csak tíz éve alapította meg a saját pártját, amelyből a mai PRD kinőtt.
A mostani kampányban a radikalizmusa visszaszelídült, és a jelek szerint azon igyekszik, hogy a PRI berkeiben egyre inkább teret hódító nyers piaci liberalizmussal szemben a brit-francia Blair-Jospin vonal mentén egyfajta balközép alternatíva ígéretével fusson neki az ezredfordulói elnökválasztásnak. Addig viszont még a világ egyik leghatalmasabb, pillanatokon belül húszmilliós metropolisa polgármestereként is bizonyítania kell.
Fellendülés, nyomor, madzag
Segítségére lehet, hogy Mexikó gazdasága a jelek szerint tartós fellendülés elé néz - főként az Egyesült Államok határa menti ezer kilométeres és egyre szélesedő sávban. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyesülés, a NAFTA ugyanis lehetővé tette Mexikó számára, hogy olcsó munkaerejének előnyeit a hatalmas felvevőpiac lehetőségeivel egészítse ki, ami délkelet-ázsiai mértékű fejlődéssel kecsegtet. Nem véletlen, hogy a határral érintkező szövetségi államok közül - ha a mostani kormányzóválasztási részeredmények véglegesnek bizonyulnak - immár háromnak lesz ellenzéki kormányzója. Igaz, nem Cardenas pártjából, hanem a PNA-ból.
Vagyis a választói rokonszenv megoszlik a két ellenzéki párt között, amit megerősítenek az alsóházi választási eredmények is. Ezek egyébként inkább a baloldal nagy előretörését jelzik, bár a PNA is növelte mandátumai számát. A PDR viszont lemaradó harmadikból a PNA-val azonos erejű párt lett, megszerezve a szavazatok több mint egynegyedét. A mexikói közvélemény ilyen irányú elmozdulásának egyik okát abban kell keresni, hogy a gerillamozgalmak a távoli, elmaradott falvak és általában véve az őslakosság nyomorára, kiszolgáltatottságára irányították a figyelmet. A választások előtti hetekben a Csendes-óceán partvidékén, Guerrero államban, nem is olyan messze Acapulcótól és más turistahelyektől hallatott magáról újra az ottani Forradalmi Néphadsereg, egy negyedszázados, csak időközben elhalni látszott, vadonatúj Kalasnyikovokkal dolgozó szegénylázadás. És közvetlenül a választások előtt is megrohantak és leromboltak őslakoscsoportok több szavazóhelyet Chiapas államban, ahol negyedik éve szervezkednek (valamint újra és újra tárgyalnak a kormány megbízottaival) Subcomandante Marcos zapatista felkelői.
Stabilitásról tehát messze nem lehet beszélni, és a kormánypártnak a sok baj közepette most meg kell tanulnia egyezkedni is az ellenzékkel, amely például az alsóház illetékességi körébe tartozó állami költségvetés kérdéseiben hamarosan hallathatja a szavát, megmutathatja igazi szándékait. Persze nem kell a PRI-t félteni, biztos kézzel himbálta a mézesmadzagot, ügyesen dolgozott eddig is az ellenzéki politikai erők megosztásán, végtére is hetven éve van benne. Eddig.
Kovácsy Tibor
