Minden vádpontban bűnösnek találták Donald Trumpot

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. május 31.

Külpol

Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban.

A New York-i bíróságon ismertetett esküdtszéki döntés hathetes tárgyalási sorozatot zárt le. A védelemnek lehetősége van fellebbezésre. A 12 tagú esküdtszék mintegy 11 órán át tartó vita után jutott egyhangú döntésre.

Juan Merchan bíró, a büntetés mértékének közzétételét július 11-re tűzte ki, ami négy nappal előzi meg a Republikánus Párt elnökjelölő konvenciójának kezdetét, amelyen hivatalossá kell tenni a párt elnökjelöltjét.

Donald Trump az esküdtszék ítéletének kihirdetése után a bíróság előtt elcsaltnak nevezte a teljes bűnvádi eljárást, amit véleménye szerint a Biden-adminisztráció indított annak érdekében, hogy politikai ellenfelének kárt okozzon. A nem hivatalos republikánus elnökjelölt a vádat kezdeményező demokrata párti kerületi ügyészt, Alkvin Bragget, "Soros-által támogatott ügyésznek" nevezte, és kijelentette, hogy az igazi ítéletet a választók mondják ki november 5-én, azaz a választás napján.

 
Donald Trump volt amerikai elnök (k) távozik a manhattani büntetőbíróságról a perében hozott ítélet kihirdetése napján, 2024. május 30-án. Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek találta Donald Trumpot az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban. Trump ellen Alvin Bragg, a demokrata párt színeiben megválasztott kerületi ügyész emelt vádat 2023-ban.
Fotó: MTI/EPA pool/Justin Lane
 

 

Joe Biden amerikai elnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampánycsapata közleményben reagált az esküdtszék döntésére, ami szerint az New York-i bírósági eljárás azt mutatta meg, hogy senki nem áll a törvények felett. "Donald Trump tévesen hitte azt, hogy soha nem szembesül majd a törvény saját hasznára való megsértésének következményeivel" - olvasható a közleményben, ami hozzáteszi, hogy "egyetlen mód van Donald Trumpot az Ovális Irodától távol tartani: a szavazóurnáknál".  

A bíróság épülete előtt csütörtökön Donald Trump támogatói és ellentüntetők is összegyűltek. A két csoport között kisebb dulakodás is kialakult, mielőtt a rendőrség szétválasztotta volna őket.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!