Külpol

A Schüssel-kormány első száz napja: Nem rengette meg

"Európa lecsendesítése helyett, mint egy oroszlán, foggal-körömmel védjük Ausztriát!" - adta ki a jelszót az utóbbi hetekben Wolfgang Schüssel néppárti kancellár, majd felkerekedett Budapestre, nyilván, hogy a részleteket egyeztesse magyar kollégájával, akinek nagy tapasztalata van EU-ellenes kamikazeszövegek előállításában. A mostani stílusváltás nem túl jelentékeny fordulata az osztrák belpolitikának, mindazonáltal érdemes szemügyre vennünk, hogy sáfárkodott az elmúlt három hónap nyugati közundorával és belhoni gyanakvásával a születésétől a Taigetoszra kívánt kis csapat.
  • Kovács Éva
  • 2000. május 18.

Ellenállás Szerbiában: Laza csávók

A szerbiai közbiztonság (értsd: a rendőrség) napján, szombaton, az újvidéki mezőgazdasági vásár megnyitóján a korábbi esetektől - volt vagy ötszáz - eltérően végeztek a szerbiai politikai establishment újabb jelentős figurájával, Bosko Perosevictyel, Vajdaság tartomány kormányfőjével, a régió első szocialistájával. Noha e kormányfői poszt különösebb hatalmat nem jelent, a néhai Perosevic Milosevic hű embereként nyolc éven át meg tudta őrizni e funkcióját, a szocialista pártban szokásos fluktuációnak és annak ellenére is, hogy a Vajdaságban folyamatosan teret vesztett az uralkodó párt.
  • - szerbhorvi -
  • 2000. május 18.

Sierra Leone: A béke feltartása

A jelenleg futó legnagyobb békefenntartó programját kezdte meg áprilisban az ENSZ a nyugat-afrikai országban. Az Unamsil nevű akcióban részt vevő kenyai, zambiai, indiai és más katonáknak heteken belül el kellene érniük a tizenegyezres létszámot. Csakhogy a végén még visszavetheti a lendületet, hogy egyelőre a tervekkel homlokegyenest ellenkezőleg alakul a helyzet: a leszerelni tervezett felkelők szórványosan gyilkolják és százszámra ejtik rabul az ENSZ-katonákat.
  • Khwowa Tsithiboo
  • 2000. május 11.

Törökország: Most jön a tizedik

Május elseje nem hivatalos ünnep Törökországban. Bár Isztambulban számíthatunk arra, hogy ebben az évben is megrendezik a tüntetők és a rohamrendőrség szokásos összecsapását, a nagyvilág figyelmét elsősorban a leendő török köztársasági elnök személye köti le. Úgy tűnik, hogy ezúttal sikerült konszenzusra jutni az amúgy rendkívül széttagolt török politikai életben. Ezzel szemben kérdéses, hogy ez milyen árral jár majd.
  • Dobrovits Mihály
  • 2000. május 4.

Orbán Bukarestben: üresjárat

Orbán Viktor végre eleget tett több román kollégája unszoló meghívásának, és méltóztatott Bukarestbe utazni. Ám az úton, mint minden megkésett és nem kívánt dolgon, nemigen volt áldás.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2000. április 27.

éhínség Kelet-Afrikában: Természetes csapás

Jó kormányok vagy rossz kormányok, háború vagy béke, egyre megy: az Afrika szarvának nevezett térségben úgy hét-tíz évenként aszályos esztendők jönnek, és az aszály éhínséget jelent, az éhínség pedig halottakat, rossz esetben milliószámra. A mostani becslések szerint csak Etiópiában idén mintegy nyolcmillió ember szorul külső segítségre a túléléshez, ugyanannyi, mint a környező országokban.
  • Kovácsy Tibor
  • 2000. április 27.

Szlovákia: A húsvéti fekete bárány

Az elmúlt hét kétségkívül leglátványosabb hacacáréja nagycsütörtökre esett, mikor is a szlovák rendőrség különlegesen kiképzett osztaga némi kulturált kapurobbantás után kihallgatásra vezette el az ország háromszoros exminiszterelnökét és legnagyobb ellenzéki pártjának elnökét, Vladimír Meciart. A Demokratikus Szlovákia című kalandfilmsorozat ezáltal egyszerre bővült akciós és vígjátéki elemekkel.
  • - sisso -
  • 2000. április 27.

Az utolsó vacsora: Bezárt a Háry

Van egy hely, ami nincs. Jobban mondva: van egy hely, ami volt. Ez a Háry vendéglő a Bródy Sándor utcában, csak egy köpésre a rádiótól, a Színház- és Filmművészeti Főiskola mindkét épületétől, a Pázmánytól, ezeket most csak azért sorolom fel, mert a vendégkör nagy részét az említett intézményekbe járók tették ki, ergo ne csak én érezzem pocsékul magam, hanem ha még nem vették volna észre, mindenki a környéken.
  • Szecsõ András
  • 2000. április 13.

Kubai kisfiú Amerikában: Gyermekjátékok

A hatéves Elián Gonzálezt tavaly november 25-én mentette ki a tengerből a floridai Fort Lauderdale-nél az amerikai parti őrség. Édesanyjával és tizenhárom további kubai menekülttel egy alumínium locsolócsövekből épített csónakon kelt volna át a tengeren. Rajta kívül ketten élték túl az utat. Elián szívszorító és tragikus története azóta nyálas és ízetlen sajtószenzáció lett. Rángatják jobbról, rángatják balról, politikai számítások és indulatok hullámzanak körülötte.
  • Kovácsy Tibor
  • 2000. április 6.

Elnökválasztás Oroszországban: Élve vagy Moszkva

Oroszország második elnökét Vlagyimir Putyinnak hívják, és ez ellen nekünk sem lehet kifogásunk. Közép-Európának nem kell tartania tőle: az új államfő sem fog tudni kitörni elődjének abból a vonalvezetéséből, mely belátta: e térség már nem része az orosz nagyhatalmi törekvéseknek. Még akkor sem, ha Putyin utolsó ideiglenes elnöki megnyilvánulása, miszerint Oroszország akár a NATO tagja is lehetne, nyilvánvalóan aktívabb szerepvállalást sejtet. Az igazi kérdés mindenesetre az: mi történik majd Putyin alatt magával az Orosz Föderációval?
  • Dobrovits Mihály
  • 2000. március 30.

Nigéria: Bomlásveszély

Afrika legnépesebb országa gazdasági szempontból lényegében egyetlen romhalmaz. A csődtömeget egymást váltó/buktató katonai diktatúrák két évtizede után nem egészen egy éve demokratikusan választott helyi, tartományi és országos törvényhozók gondozzák, és demokratikus módon került hatalomra az államfő is. De néhány hónap alatt nem lehet csodát tenni. Ráadásul éleződnek az etnikai, vallási feszültségek is, újra meg újra az ország széthullásának véres rémképét idézve föl.
  • Khwowa Tsithiboo
  • 2000. március 30.

Nyugat-Szahara népszavazás előtt: Homok a szélben

Türelmes nép a szaharai. Idestova tíz éve vár arra, hogy saját függetlenségéről szavazhasson. Az ENSZ által kiírt és felügyelt népszavazás 1992 óta függőben van, de talán idén nyáron, a nemzetközi elkötelezettség erősödésével és az új marokkói király, VI. Mohamed trónra léptével az utolsó jelentős afrikai terület is önállósodhat végre.
  • Udvarvölgyi Zsolt
  • 2000. március 30.

Szerbhorváth György: Az ellenállás nyomorúsága (Egy éve kezdődött Jugoszlávia bombázása)

Tavaly március 24-én este hét óra után Szerbiában fölzúgtak a hamuszín egek, és nem volt ez másképp a következő két és fél hónapban sem. Ez a hetven-egypár nap azonban nem az egész világot rengette meg, hanem csak Jugoszláviát. A világ legnagyobb és legerősebb armadájának bombáitól remegett a föld, de az agyakat is megrezegtette. Egyesekére fölöttébb káros hatást gyakorolt: bizton állítható, hogy a bombázások Szerbiában több mentális kárt okoztak, mint anyagit.
  • 2000. március 23.

Forrongó Tajvan: Szigeti veszedelem

Tiszteletre méltó karakánságról tettek tanúbizonyságot a tajvaniak, amikor a három komolyan szóba jövő elnökjelölt közül éppen arra a politikusra, Csen Sui-pienre szavaztak a legtöbben, akinek a megválasztásától a pekingi vezetők súlyos fenyegetésekkel próbálták eltántorítani őket. A fenyegetéseket azonban nem követte a kilátásba helyezett büntetés. Peking kivár és figyel.
  • Ko Vang-csi
  • 2000. március 23.