Tartalom

MaNcs, XII. évf. 19. szám, (2000.05.11.) (2000-05-11)

Publicisztika

Publicisztika

Pontyozás wagglerrel: Túlkapás

- Figyelj a botomra, amíg elmegyek! - mondta D. M., és elindult a nagyvenyimi horgászparadicsom székháza felé, ahol kukoricát számolgatott egy fürge nyugdíjas. Az én stégemről egyáltalán nem láttam a botját, de hümmögtem valamit, és tovább bűvöltem a waggleremet, amit sikerült pontosan a nádas tövébe dobni. - Az nem az én botom ott, a tó közepén? - kérdezte D. M., amikor visszajött, majd elindult csónakot keríteni.

Publicisztika

II. Feltaláló Olimpia: Agyon nyomás

1. Egyetemeink és kutatóintézeteink a szegénységük miatt képtelenek viselni a szabadalmaztatás magas költségeit. A MAFE javasolja a szabadalmaztatás illetékrendeletének (32/1999. GM rendelet) módosítását úgy, hogy a nem haszonelvű bejelentők is a független feltalálók kedvezményeit élvezzék.

Publicisztika

Kemény futam (Egy pirula, esemény után)

Az 56-os villamoson még nem volt semmi gond. Remekül utaztam, a BKV-nak hála, ezúton fogadja köszönetemet. Leszállni a Moszkva téren, azt nem kellett volna. Kilépni e barátságos, kulturált és védett környezetből, bele a vakvilágba, kitenni a hatásoknak magamat, de hát melyik halandónak lenne mersze még maradni, ha bemondják, hogy végállomás.

Publicisztika

Ez kelet nekik

Emlékszünk-e még azokra az időkre, amikor a Szovjetunió és a keleti blokk felbomlásának perspektívája megannyi színes álmot csalt elő magyar és más közép-európai buksikból arról, hogy milyen nagyszerű is lesz, ha újjászületik Közép-Európa? Ha e nagyszerű kis népek végre egymásra találnak, és újjáteremtik a század elején elvesztett paradicsomot? Emlékszünk-e a Monarchia-nosztalgiára, a Milan Kundera által inspirált kafkázásra, almás pitézésre, bécsezésre, erre a divatos illúzióra, vagy a visegrádi négyekre, a konferenciaturizmusba torkolló intellektuális zsákutcára?

Publicisztika

Vívóállásban

Vívóállásbann A múlt héten tízévi fáradságos londoni személyzeti munka után "végleg" hazatért Németh Miklós, a szocialista párt távollétében oly sokat emlegetett üdvöskéje. A repülőtéren Donald kacsa és a kis Vuk fogadta; esetleg még a Népszava küldöttségét tudjuk odaképzelni a betonra. Németh jobban nem is időzíthette volna régen várt comeback-jét, hiszen még a Köztársaság téri ruhatáros is mással volt elfoglalva. Hogy pontosan mivel, arra - érdeklődésünkre - már nem tudott pontos választ adni, de tisztán emlékszik, hogy Schmuck Andornak szerzett húsz deka abált fejhúst.

Egotrip
Belpol

Belpol

Cyber hírek

Microsoft: ellenjavaslat, lemondásokA Microsoft feldarabolása helyett a cég azt javasolja a bíróságnak, hogy elégedjen meg a cég üzleti szerződéseinek korlátozásával. A tervezet vázlata szerint a szoftvercég nagyobb mozgásteret adna a számítógépgyártóknak, hogy igényeik szerint átalakítsák a Windows háttérképernyőjét.

Belpol

Kulturális hírek

Hip-hop: musical, konferenciaHarlemben, a legendás Apollo Theatre-ben június 1-jén lesz a premierje a hip-hop történetét átfogó Echo Park című trilógia első részének: The Hip Hop Musical (1978-1981). (Maga az Echo Park Bronxban található, ezt tekintik a hip-hop egyik bölcsőjének.) Az első rész egy DJ-ről meg a hozzá csapódó, breaktáncoló, graffitifestő srácokról szól, a második az MC (ceremóniamester) szerepéről, a harmadik a műfaj világszerte érezhető hatásáról.

Belpol

Mádl Ferenc az elnökjelölt: Vissza az ablakon

Múlt szerdán véget ért az államfőválasztás körüli hosszú politikai játszma, és lényegében eldőlt, hogy a köztársaság második elnöke Mádl Ferenc lesz. Azután, hogy Torgyán József bejelentette, nem pályázik a címre, a két nagyobbik koalíciós partner minden különösebb fakszni nélkül, záros határidőn belül megállapodott a jelölt személyében. Hosszú alkudozásról, Torgyán győzködéséről, kölcsönös zsarolásról szó sem volt.

Belpol

Sajtóbotrány Szombathelyen: Cikkek, konyec!

Tréfásabb kedvű olvasók az utóbbi napokban Sa-bó névre keresztelték a Sa-fó néven közismert Savaria Fórumot, a szombathelyi önkormányzat hetilapját. A Szabó Gábor vezette közgyűlés ugyanis legutóbbi zárt ülésén leváltotta a lapot kiadó Savaria Médiacentrum Kht. igazgatóját, Barták Balázst, és helyére a korábban városi magazint kiadó és egy díszmadárújság körül serénykedő Kovács Gézát ültette. Az új felelős kiadó belépőjét letiltott írások és ellenzéki tiltakozások követték, miközben mindenki előtt világossá vált az igazi szándék: a város vezetői szeretnének mielőbb megszabadulni Prieger Zsolttól, a lap főszerkesztőjétől (aki másodállásban az Anima Sound System frontembere; lásd interjúnkat a MaNcs előző számában).

Belpol

Veszélyes hulladékok kezelése: Gumicumi

Civilizált ember - és mindenkinek van legalább egy ilyen ismerőse - gumiabroncsot nem dob a kukába, erről már a harmadikos környezetismeret-órán is szót ejtenek. A kommunális szolgáltatók lomtalanításkor szabadítanak meg bennünket a használt gumiktól, hogy aztán ugyanúgy bánjanak el velük, mint a többi szeméttel. Polgártársainkban kerékcsere után gyakorta felmerül még a gumi árokba vagy patakba dobálásának ötlete, persze csak végső elkeseredésükben, mert nem tudják, mi a francot csinálhatnának vele. Tényleg, kinek és mit kellene tennie a gumiabroncs-hulladékkal?

Belpol

A Jospin-látogatás visszhangja: Kérem a következőt

A rendszerváltás óta eltelt időszak második jobboldali-konzervatív kormányának sem erőssége a magas szintű diplomácia. A miniszterelnök önfejűsége, kemény, számon kérő hangvételű nyilatkozatai legfeljebb a polgári erők szavazótáborában találhatnak kedvező fogadtatásra. A baj csak az, hogy a miniszterelnöki überkedés következményeit mindannyian viseljük.

Belpol

újratárgyalják a körmendi gyermekgyilkosságot: Az ördög és a részletek

Édesapja talált rá 1998. április 1-jén, az esti órákban H. Zsófia tízéves körmendi kislányra, akivel gyilkosa brutális kegyetlenséggel végzett. Április 6-án a bűncselekménnyel kapcsolatban szóbeli beismerő vallomást tett T. Gábor körmendi fiatalember, akit április 20-án őrizetbe vettek. A gyanúsított később visszavonta beismerő vallomását azzal az indokkal, hogy erőszakkal kényszerítették vallomástételre. A Vas Megyei Bíróság 1999. március 12-én hirdetett ítéletet, melyben T. Gábort emberölés bűntette miatt 14 év börtönre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet ellen a vádlott és védője perorvoslattal élt. Sikerrel: a Legfelsőbb Bíróság 1999. november 17-én hozott végzésében az ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A több mint két éve húzódó ügy várhatóan csak május végén zárulhat le, mert az eredetileg nyolc napra kitűzött tárgyalássorozat során az elsőfokú bíróság nem tudta befejezni munkáját.

Külpol

Külpol

Sierra Leone: A béke feltartása

A jelenleg futó legnagyobb békefenntartó programját kezdte meg áprilisban az ENSZ a nyugat-afrikai országban. Az Unamsil nevű akcióban részt vevő kenyai, zambiai, indiai és más katonáknak heteken belül el kellene érniük a tizenegyezres létszámot. Csakhogy a végén még visszavetheti a lendületet, hogy egyelőre a tervekkel homlokegyenest ellenkezőleg alakul a helyzet: a leszerelni tervezett felkelők szórványosan gyilkolják és százszámra ejtik rabul az ENSZ-katonákat.

Képzőművészet

Képzőművészet

Kommunizmus-konferencia: Vörösök, proletárok

Értesüléseink szerint néhány héten belül nálunk is megjelenik A kommunizmus fekete könyve, amely eddig nem egy vihart kavart. Az esemény alkalmából történészkonferenciát rendezett a XX. Század Intézet: számos, feltűnően decens és informatív (sok esetben a már eddig ismert részleteket összefoglaló) előadás mellett meghallgathattuk a főigazgató asszony tárgyhoz kevéssé kapcsolódó önapológiáját is, de hát ezt már úgyis.

Film
Zene

Zene

A nép ópiuma: A bolygó neve: Budapest (A Tiszta vérvonal társai)

Láttam egy amerikai filmet vasárnap este a gagyitévén (RTL Klub), a műsorújság thrillerként aposztrofálta, tévedésből nyilván, volt már ilyen, felénk az élet szemhunyások szemtelen szériája, ebből alapíthatnánk továbbképzést, bár máshol bizonyára csak pislogásnak, biluxolásnak, tikkelésnek nevezik az ilyesmit, és el se hinnék, hogy életprogram is lehet. De legyen nekik thriller, én sem tudom, mit jelent az, csakhogy a történet sokkal régebbre nyúlik vissza.

Zene

Film: Technocassidy és sundancehouse (Doktor zsiványok)

A szóban forgó alkotás remek példa arra, hogyan lehet címadás által előítéleteket támasztani egy jó filmmel szemben. Soha többet nem hinni a fülnek. Nem a fordítók leleményességét dicséri, hogy beültem megnézni mégis, ahogy az sem, hogy a kritikus jelenetben, ahol Maclaine haldoklik, és az ő hűséges expatikus rablótársa kanállal erőlteti bele a gyógyszert come on, come on felszólításokkal, a feliraton, illetve aliraton, a menjünk, menjünk szavak jelennek meg. Persze ez csupán töredéke a rafinált, építőmunkás-angolból való fordítás szépségeinek.

Zene

A jó, a rossz és a csúf (Best of KISZ)

Hogy mi köze van a ´67-es Gerillák együttes elvibb és következetesebb kádárizmust sürgető dalainak a ´76-os Orfeo visszafelé nézve szintén nem aggálymentes, de legalább öntörvényű, poszt-68-as forradalmiságához, továbbá mindezeknek esetlegesen átvett amerikai protest songokhoz és a Bella Ciao olasz partizándalhoz, arra még csak-csak van válasz. Mindegyikben van egy adag - kisebb vagy nagyobb -, igazságtalanságot, elnyomást, ha mást nem, hát hazugságokat ostorozó baloldaliság. De hogy ennek mi a köze a KISZ-hez, erre még csak gondolni is nehéz visszamenőleges harag nélkül. A KISZ a pártállam csápja volt, később meg, ereje fogytán, a sunyi összekacsintás szaros ragacsa.

Zene

World Music: bármily

kínos, jeleznem kell: ha az alábbi lemezek nem tűnnek kellőképp vonzónak, az csupán az én hibám.

Sport

Sport

Asztalijégkorong-bajnokság: Plasztik Stanley

Huszonnyolc fokos májusi melegben jégkorongozni nem mindennapi élmény. Ha mindezt egy asztal tetején teszi valaki, az már mutatvány; az asztalijégkorong-verseny egy bevásárlóközpontban persze sem ez, sem az. Családias hangulat, nagy meccsek - csocsófüggőknek kötelező megjelenés.