Magyar-román miniszterelnöki csúcsból nem ez volt az első 1998 óta: egyszer Budapesten, aztán meg Marosvásárhelyen találkozott a két kormányfő. Ez utóbbira az adott alkalmat, hogy Orbán a közeli Bálványosfürdőn tartózkodott, ahol a Fidesz rendes évi fejtágítóit szokta rendezni. De most először minősítették a találkát hivatalosnak; vagyis emelték államközi rangra, kifejezve ezzel azt is, hogy - a megegyezéseknek hála - a kapcsolatok esetleg új szakaszba lépnek.
Nos, a kapcsolatok nem léptek semmiféle új szakaszba. A magyar-román viszony tovább halad azon az úton, melyet Bukarestben belpolitikai kényszerből, Budapesten pedig a politikai identitás zavarától űzve próbálnak járhatatlanná tenni.
Hadd törlöm beléd
A mostani látogatás szerencsétlen ómenjei közül elég csak arra utalni, hogy heteken belül helyhatósági választások lesznek szomszédságunkban, hónapokon belül pedig (valószínűleg) parlamenti választások. Minden politikai erő fogást keres, és ott leginkább a nacionalizmus számít a legérzékenyebb pontnak. Egy magyar miniszterelnöknek most odalátogatni eleve kudarc; a román kolléga szempontjából vele mutatkozni pedig maga a rémálom.
Orbánnak egyébként is eléggé kétes híre van Romániában. E hírhedtség öregbítése érdekében hősünk egyébként is sok mindent elkövetett. Olykor látványosan megalázta partnereit, és következetesen rájátszott azokra a helyzetekre, melyekben a románok - enyhén szólva - kevéssé voltak képesek előnyös oldalaikat kidomborítani. A NATO-csatlakozás kapcsán Orbán többször is olyan kijelentéseket tett, amelyekből Bukarest minden egyébre inkább következtethetett, mint arra, hogy a segítő magyar szándék őszinte lesz. Ma pedig ugyanennek a forgatókönyvnek a jeleneteit olvashatjuk ki minden olyan megnyilatkozásból, mely az EU-csatlakozás magyar, illetve román lehetőségeit és párhuzamait értelmezi.
A Fidesz szemszögéből Románia az a hely, ahol kockázat nélkül lehet a magyar virtus minden túlkapását a világnak bemutatni. Itt ugyanis - a helyi balkáni módszerekhez képest - a legképtelenebb közép-európai pimaszság is európai életrevalóságnak tűnik. Így aligha csodálkozhatunk azon, hogy Orbánt most sem a reális lehetőségek foglalkoztatták, hanem a rá oly jellemző politikai nagyzolás.
Más szempontból sem számíthatott senki arra, hogy a két főváros közeledni fog, hisz egyik fél sem volt érdekelt ebben. Orbán a választásokra játszik. Amint leghűségesebb tanítványa, Németh Zsolt sugallta nem is oly rég: ez a román kormány amúgy is a múlté, s meg kell várni azt a visszatérő majdanit, amellyel aztán már végképp semmilyen megállapodás sem írható alá. Annál is kevésbé, mert 1996-ban éppen az a garnitúra látta el kézjegyével a magyar-román alapszerződést, melyet Várhegyi Attila, egy másik Fidesz-eminens nyilvánított nemrég illegitim paktumnak. És valóban, ha Iliescuék visszajönnek, hozzájuk képest még Orbánék is elég rendes fickóknak tűnnek majd, kész haszon egy efféle szomszéd, minek hát civilizáltabb elődjével megegyezősdit játszani?
Ne keress korán!
Orbánnak egyébként sem volt túl sok keresnivalója most Romániában. Diplomáciai források már jó előre jelezték: semmi esély az újabb főkonzulátusok megnyitására, minthogy egy efféle gesztusban a nacionalista ellenzék árulást lát, így könnyen kihasználhatja azt a választási kampányban. A másik fontos, de eleve kudarcra ítélt téma az erdélyi magyar egyetem. Orbánék itt is saját csapdájukba léptek: levették a bukaresti kormány válláról azt a terhet, hogy - az ottani magyar etnikumú adófizető polgárokkal szembeni kötelezettségeinek eleget téve - saját pénzén állítsa fel az intézményt. Igaz, az e célra Erdélynek címzett budapesti kétmilliárdot a Fidesz sem elsősorban egyetemre szánta, hanem a maga ottani gazdasági és kulturális klientúrájának kiépítésére, de a nagy garral bejelentett magánegyetemi támogatást Bukarest azonnal úgy értelmezte: teremtse csak meg a magyar egyetemet a magyar kormány. Tartsa is fenn, s alkalmazza ő azokat, akik az alig érvényes diplomával onnan majd kikerülnek.
A magyar-román államfői találkozó egyetlen valamirevaló hasznát a környezetvédelmi tanácskozások jelentették. Amint Orbán meg is fogalmazta: e téma szerencsésen "kikerült a politikusok kezéből", amit a mostani eszmecsere még inkább hangsúlyozott, hisz egyértelműen utalt a két országot összefűző kapcsolatok bonyolultságára, ugyanakkor arra is, hogy a jövőben milyen legitim formában vethető majd fel a környezetvédelmi felelősség kérdése. A ciánszennyezés tanulságai közül a legfontosabbnak bizonyult, hogy efféle fontos, de a politikai érdekek körében nem értelmezhető esetek ne gerjesszék tovább a konfrontációt.
Sokatmondóak voltak ugyanakkor azok az üresjáratok, amelyek a tárgyalásokat gazdasági szempontból jellemezték; pedig Orbán magával vitte gazdasági miniszterét, Matolcsy Györgyöt is. Bár román részről minden követ megmozgattak, hogy az együttműködés e téren is bővüljön - Mugur Isarescu miniszterelnök még RMDSZ-es kollégáit is mozgósítani igyekezett a cél érdekében - a jelek arra utalnak, hogy az erdélyi magyar beruházásokat eléggé szkeptikusan figyeli a budapesti hivatalos gazdaságpolitika, s csak a Fidesz-érdekeltségek kötik le a figyelmét.
Viszont magyar belpolitikai érdekeltsége van annak a körülménynek, hogy a magyar-román mintabarátság iskolapéldájaként emlegetett katonai együttműködés dacára a kisgazda hadügyminiszter éppúgy távollétével tüntetett, mint - a fontos környezetvédelmi megbeszélések dacára - Pepó Pál. Alighanem ez az esetlegesség jellemzi a leginkább az egész látogatást, aminek jelentéktelenségét túlbecsülni aligha lehet.
Ara-Kovács Attila
