A tajvani elnökválasztási eredményeknek lapzártánkig csak a helyi tőzsdén volt következményük: a feszültség növekedésének puszta lehetősége kezdeti erőteljes zuhanás, majd enyhe emelkedés után végül a részvényárak 2,6 százalékos eséséhez vezetett a hétfői záráskor. Ki lehet bírni.
A négy évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor Tajvan Kínai Köztársaság lakossága első ízben választotta meg közvetlenül az államfőt, kisebb volt a feszültség is. Akkor a kínai hadsereg vad haditengerészeti gyakorlattal, a szigetország lakóinak orra előtt elsüvítő rakétákkal igyekezett arra ösztökélni a tajvaniakat, hogy a Pekingnek jobban tetsző jelöltre voksoljanak, és még ez sem jött össze. Igaz, a lövöldözés hírére az Egyesült Államok megnyugtatásul rögtön tizenhat hadihajót vezényelt a térségbe.
Szó, lélek, küllem
A kínai fenyegetések ezúttal megmaradtak a szavak szintjén, és a kardcsörtetés ezúttal elsősorban a hazai közvéleménynek szólt. A tajvani választás napján partraszállási gyakorlatot végző katonákról hoztak címoldalas képeket a kínai lapok, egyikük pedig egy közvélemény-kutatás eredményét tette közzé, miszerint a kínaiak 95 százaléka kész volna fegyvert fogni, ha Tajvan könnyelműségében függetlenné nyilvánítaná magát. Akik érteni vélik a kínai nép lelkét, azt mondják, hogy ez tényleg így van: adott esetben a lakosság gyakorolna nyomást a kommunista vezetésre, nehogy má´ csorbuljon a birodalom. Bizony, érdekes nép a kínai.
És adott esetben viccesen tud kinézni. Mint például Csu Zsung-csi miniszterelnök múlt szerdán, amikor állkapcsát enyhén lefeszítve, alsó ajkát aszimmetrikusan kifelé fordítva, villogó szemét arra az imaginárius voltában is szánalmas pontra szegezte, amely az országa katonai képességeit kétségbe vonó szakértők összességét szimbolizálta. Eközben pedig imigyen dörgött: "Mit tudnak ezek Kína történelméről, mit tudnak arról, hogy a kínai nép utolsó csepp véréig kész megvédeni a nemzet egységét" - amennyiben nyelvünk egyáltalán alkalmas arra, hogy legalább utalásszerűen visszaadja rettentő szavait. Meg beszélt arról is, hogy helyesen teszik a tajvaniak, ha jól megfontolják a választásukat, mert adott esetben nem lesz már alkalmuk megbánni rossz döntésüket.
Az eredmények azonban megint csak azt mutatták, hogy Tajvan lakosságán nem fog az ilyesfajta beszéd. Ott örülnek, hogy végre elszokhatnak az ilyesmitől, és egyre magabiztosabban próbálgathatják a demokráciát. És ez Pekinget alighanem még az elszakadás lehetőségénél is jobban idegesíti. Most következett be ugyanis a történelem során először, hogy kínai emberek választás útján államfőt buktattak. Csen Sui-pien pedig erre még rá is tett egy lapáttal, amikor győzelmét követően kijelentette: megválasztása minden kínai számára azt az üzenetet hordozza, hogy a demokrácia mindenkinek a legszentebb joga. Kész csoda, hogy még ekkor sem szólaltak meg Tajvanon a szirénák.
Pontosítsuk azért a fentieket: a korábbi államfő csak közvetve bukott meg, amennyiben nem ő maga, hanem kijelölt utóda, Lien Csan kapta a három fő elnökjelölt közül a legkevesebb szavazatot: nem egészen hárommilliót, ami 23 százalékot jelent. ´vele - Li Teng-hujjal - nincs is nagy baj, 77 éves, jól tartja magát, nyugalomba vonul. És Tajvan jelentős részben éppen neki köszönheti a szélesedő demokráciát.
Amikor a kilencvenes évek elején a csangkajsekista nacionalista párt, a Kuomintang (KMT) elnökévé választották, ez már a liberális szárny győzelmét jelentette a párton belül. Mondjuk fel gyorsan a leckét: a nacionalistákat 1949-ben a kommunisták verték ki végleg a szárazföldről. Tajvan volt az utolsó bástya, ahová beszorulva egyre roskatagabb meggyőződéssel hittek a visszatérésben, mindenesetre megteremtették a saját kis diktatúrájukat, amelynek a tajvani őslakosok voltak az alattvalói. (Csen Sui-pien ebben az időben ellenzéki szervezkedés miatt börtönben ült.) Így ment ez a nyolcvanas évekig, amikor a gazdasági fellendülés és nyitottság már szétrepesztette a politikai kényszerzubbonyt. Li Teng-huj már maga is tajvani, az általa képviselt ideológiai irányvonal már elkanyarodott a feltétlen újraegyesülés törekvésétől, amelyet a nacionalisták ugyanolyan határozottan képviseltek, mint a kínai kommunisták, csak éppen ellenkező előjellel.
Számok, pénzek, álhírek
A tajvani közelmúlt feldolgozásának jelentős fordulópontjaként ünnepelte a helyi sajtó, amikor a fővárosban, Tajpejben néhány hete megjelent a 8-as busz. Ilyen viszonylat eddig nem létezett, mégpedig azért nem, mert annak idején a nacionalistákat kiűző kommunista hadtest ezt a számot viselte. Előfordult, hogy egy tájékozatlan utas ezt a járatot kereste, mire feljelentették, mint veszélyes elemet, aki Tajvanon szeretné látni a kommunista hadakat. De ez már ellenőrizetlen anekdota. És sokkal kisebb a jelentősége, mint a KMT-vel szemben egyre konkrétabb formában megfogalmazódó korrupciós és gazdasági összefonódási vádaknak, amelyek újabban már a pártvagyon eredetének a tisztaságát is kétségbe vonják. Olyannyira, hogy a kérdés az elnökválasztási kampány egyik témája lett. Az ellenzéki Haladó Demokrata Párt (DPP) - ennek volt a jelöltje Csen - bizonyítékok egész sorával kényeztette el a botrányéhes közönséget, amelyek gyanús kisajátításokra, sötét csatornákon elfolyt hatalmas kölcsönökre, az állam és a KMT közötti határvonal bizonytalanságára utalnak.
Az igazán látványos híresztelések azonban a jelöltek Kínával szembeni álláspontját illetően terjengtek. Csen a múlt héten az önmagát ábrázoló óriási transzparens előtt egy nagygyűlésen azt állította, hogy a KMT küldöttet menesztett Pekingbe, szavazóinak elriasztása érdekében hadgyakorlat rendezését kérve az ottani vezetőktől. A meghökkentés eszközeit kedvvel alkalmazó Csen - amúgy Tajpej polgármestere - egyébként szívesen állt rajongói elé Superman-jelmezben vagy James Bondnak öltözve. Lien a maga visszafogott módján legfeljebb kivételesen cserélte fel a KMT fehér kampány-egyendzsekijét álöltözetre - ilyenkor azonban az Orion űrhajó teljes legénységét igyekezett egy személyben megjeleníteni. Eközben arra biztatta a választókat, hogy ne szavazzanak a harmadik jelöltre, James Szungra, mert ezzel csak Csen esélyeit növelnék. Szung ugyanis szintén a KMT tagja - volt, egészen önjelöltsége bejelentéséig, ami után azonnal repült persze. Hármuk közül leginkább ő volna hajlandó egyezkedni Kínával a majdani egyesülés tárgyában.
Li Teng-huj természetesen Lien kampányát támogatta, de miután több, a környezetéhez tartozó vezető üzletember és tudós bejelentette, hogy Csent támogatja, új erőre kapott egy korábbi gyanú, miszerint maga Li is a keményen függetlenségpárti ellenzékkel rokonszenvez. Ez a feltevés Csennel ellentétes módon, de Szungnak is jól jött - terjesztették is mindketten az utolsó pillanatig.
Szung egyébként csak két százalékkal maradt le Csen mögött, aki voltaképpen nem győzhetett volna, ha nem osztódik meg a KMT. Csakhogy történetesen megosztódik, és ez is a válságát jelzi. Szung egyébként bejelentette, hogy új pártot alapít, menteni remélve a menthetőt.
Csiang-Csen-csúcs
Csen Sui-pien a kampány végén visszavett függetlenségi hevületéből. A kínai fenyegetésekre válaszolva azt mondta: Tajvan csak akkor nyilvánítja függetlenné magát, ha támadás éri. A pekingi törekvésekkel szemben elutasítja az "egy ország - két rendszer" hongkongi mintájú elvét, viszont jelezte, hogy készen áll közvetlen gazdasági kapcsolatok kialakítására Kínával, ami elől viszont a KMT mindeddig elzárkózott. Ez a pekingi vezetést is érdekelheti, hiszen a tajvani magántőke már most is vastagon ott van Kínában, és ez jó neki.
Tajvan újonnan megválasztott elnöke máris meghívta Csiang Cö-mint, a kínai állam és párt első emberét, aki azonban elvárja, hogy Csen előbb fogadja el az egyetlen és egységes Kína alapelvét. ´ azonban épp fordítva szeretné: tárgyaljanak a kapcsolatok összes lehetséges aspektusáról, feltéve, hogy Peking egyenrangú félként kezeli Tajvant, amelyet egyelőre szakadár tartományának tekint. A csúcstalálkozóra tehát valószínűleg még várni kell. De talán a kínai fenyegetések valóra váltására is.
Ko Vang-csi
