Miamiben kamerák tucatjai merednek a házra, ahol Elián korábban emigrált rokonai élnek, és ő maga is, mióta kiengedték a kórházból, ahová szerencsés megmenekülése után a tengeren hánykolódó belsőgumiról került. A helyi kubai kolónia leginkább Castro-gyűlölő kemény magja - a legrégebbi és az egészen friss emigránsok csoportja - azt akarja, hogy ez most már maradjon is így. Csakhogy az édesapja vissza akarja kapni a fiút. Jöjjön ő is Floridába, és máris az övé a gyerek - válaszolja erre az emigráns rokonság.
Az ügy az események lapzártakori, hétfő esti állása szerint ott tartott, hogy idősb González akár már kedden Floridába utazhat, mert Fidel Castro erre egy váratlan fordulat keretében engedélyt adott. Menne akár egyedül is, ha azonnal visszafordulhat Eliánnal együtt. Csakhogy a floridai rokonság megfellebbezte az amerikai bevándorlási hatóságok döntését, miszerint a kisfiúnak valóban az apja mellett a helye, hiszen édesanyja nem élte túl a tengeri átkelést. A tárgyalást május 11-re tűzték ki. Sebaj - döntött a derék Fidel -, utazzon az apa, de ne egyedül, hanem új felesége (a szülők már régebben elváltak), Elián féltestvére, továbbá - és ez nem tréfa - tizenkét osztálytársa, három pedagógus, három pszichológus, négy orvos, két ápolónő, két gyermekpszichiáter, nem utolsósorban pedig a havannai parlament elnöke, Ricardo Alarcón társaságában, aki feltehetően a népes - és vélhetően erősen belügyi kötődésű - küldöttség koordinátoraként ügyelne arra, hogy González apuka ne dőljön be az emigránsok és az amerikai életforma szirénhangjainak.
De a nagy felhajtás nem új eleme a történetnek, Kuba az első hetektől kezdve ráállította a propagandagépezetet az elrabolt gyermekre és az őt fogságban tartó floridai maffiózó-rokonság-bandára. Egymást érték a százezres hazafias tüntetések, városba fel-, vidékre lebuszoztatott tömegekkel. Megkönnyítette a dolgot, hogy az emigránsok kezdték, ők emelték Castro-ellenes presztízskérdéssé a kissrác ügyét, mondván, hogy gonosz törvény az, még ha amerikai is, amelyik nem engedi meg egy hatéves ártatlannak, amit még a legvéresebb és -kérgesebb gyilkosnak is, hogy vélelmezze a saját dolgát, hogy igaz lélekkel csicseregjen a bíró bácsi kérdésére: kívánol-e, kisded, a zsarnokság igájában, netán ehelyett szabadságban élni.
Amikor e sorokat szorgos nyomdagépek rendezik éppen végleges formába, letelik a határidő, amellyel a rokonokat próbálják szorongatni a bevándorlási hivatalnokok. Abban kellene nyilatkoznia kijelentését keze vonásával is megerősítve a családnak kijelölt szóvivője útján, hogy aláveti-e magát a fellebbezést követő, nagy eséllyel Elián távozását nemhogy lehetővé tevő, de kifejezetten előíró majdani döntésnek. Mert ha nem, a gyermek épp lejáróban lévő tartózkodási engedélye nem nyer meghosszabbítást, ami ott időzését kevéssé mozdítja elő.
És most már mindenki egyre idegesebb. Itt van például Al Gore alelnök, egyszersmind demokrata elnökjelölt. A múlt héten, szembehelyezkedve pártja és Clinton nézetével, korlátlan tartózkodási engedélyt sürgetett Elián és kubai családtagjai számára. Idősb González - nem tudni, mennyiben hazaszeretetből és mennyiben jótékony állami ösztönzésre - haraggal elegyes hökkenettel utasította vissza az indítványt, joggal mutatva rá, hogy őt erről nem kérdezte senki. Gore-nak nem mindegy persze, hogy szavaz majd ősszel Florida - bár a nép hangja meglehetősen elegyes, és hispán ajkú körökben sem egységes a közhangulat. Csakhogy a Castro-gyűlölőknek a kubai emigránsok körén belül is kisebbségben lévő tábora - a többség nem a diktátorbuktatást tekinti élethivatásának - igencsak elszánt, és akár a fizikai ellenállásra is készen áll, ha Eliánt érvényes és végleges végzés alapján kívánnák kubai családja körébe vezetni vissza a hatóságok. Miami város és a megye első embere is zavargásoktól tart, a szövetségi hatóságokra hárítva már jó előre a felelősséget.
A múlt héten az egyik oldalon ringbe szállt Gabriel García Márquez, Fidel Castro Nobel-díjas kolumbiai író cimborája, írásban fejtegetve, milyen erőszakos módszerekkel próbálja elszakítani otthon maradt családjától és Kubától Eliánt a konok floridai rokonság. A másik oldalon Gloria Estefan énekesnő (maga is gyerekként lett emigráns) vetette be népszerűségét a küzdelembe.
Maga a gyerek Kubában is, Floridában is óriásplakátokról masszírozza a könnyzacskókat. De hogy mi játszódhat le benne a tengeri horror és édesanyja elvesztése után, erről senki nem tud semmit. A múlt héten a rokonság hozzájárult, hogy az ABC televízió elbeszélgessen vele. Édesapjától nem kértek ehhez engedélyt, bár a tévétársaság dicséretére legyen mondva, hogy a hangját nem közvetítették, csak szövegalámondásként illesztették a képekhez, hogy nem szeretné, ha meglátogatná az édesapja, mert haza akarná vinni Kubába, márpedig ő nem szeretne oda menni. Nem éppen meggyőző szavak egy hatéves szájából. Nem hiszi, hogy az édesanyja meghalt. Ez már hitelesebbnek tűnik. Hogy mit szeret Kubában? Semmit. Na és Miamiben mit szeret? A válasz ugyanez. Semmit.
Előbb vagy utóbb eldől az ügye. De ettől még nem lesz jobb neki.
Kovácsy Tibor
