Törökország: Most jön a tizedik

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Május elseje nem hivatalos ünnep Törökországban. Bár Isztambulban számíthatunk arra, hogy ebben az évben is megrendezik a tüntetők és a rohamrendőrség szokásos összecsapását, a nagyvilág figyelmét elsősorban a leendő török köztársasági elnök személye köti le. Úgy tűnik, hogy ezúttal sikerült konszenzusra jutni az amúgy rendkívül széttagolt török politikai életben. Ezzel szemben kérdéses, hogy ez milyen árral jár majd.

Május elseje nem hivatalos ünnep Törökországban. Bár Isztambulban számíthatunk arra, hogy ebben az évben is megrendezik a tüntetők és a rohamrendőrség szokásos összecsapását, a nagyvilág figyelmét elsősorban a leendő török köztársasági elnök személye köti le. Úgy tűnik, hogy ezúttal sikerült konszenzusra jutni az amúgy rendkívül széttagolt török politikai életben. Ezzel szemben kérdéses, hogy ez milyen árral jár majd.

Ahmed Necdet Sezer. Nagy valószínűséggel így hívják majd a török köztársaság tizedik elnökét. Bülent Ecevit miniszterelnök úgy húzta elő az alkotmánybíróság elnökének nevét, mint a nyulat a kalapból. Április 26-án, szerdán este meg is született a történelmi kompromisszum: mind az öt, a parlamentben képviselt párt vezetője aláírta a Sezer jelölését javasoló ívet. Ellenfeleik így legfeljebb saját képviselőik lehetnek, akik közül nem mindenki fogadta egyhangú lelkesedéssel az irányított demokrácia efféle megnyilvánulását. Így alakult, hogy eredetileg tízen indultak az elnöki posztért, akik közül hét még hétfőn, elsején is versenyben volt. Maga Sezer egyébként sem április 27-én, sem május elsején nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget. A szükséges 367 szavazat helyett április 27-én 281, május 1-jén 314 voksot kasszírozhatott be. Két legerősebb ellenfele pedig az Erénypárt színeiben induló Nevzat Yalcintasü (61, 66 szavazat) és az ANAP-ot képviselő Yildirim Akbulut házelnök (56, 88 szavazat) volt. Külön figyelmet érdemel az MHP államminisztere, Sadi Somuncuoglu (58, 32), aki a jelölési határidő előtti utolsó percekben csak a képviselőtársaival folytatott és a televíziós állomások által közvetített közelharc után tudta bejelenteni a jelöltségét. Ennek oka az volt, hogy a párt frakciója szerint önjelölt akciójával megsértette a kialakult politikai kompromisszumot. Az Ecevit vezette DSP-ből kilépett, s független elnökjelöltként induló Nail Büyükerman (3, 2) valószínűleg a fején találta a szöget, amikor - egyébként dörgő tapsvihar közepette - emlékeztetett arra, hogy a Török Köztársaság elnökét választják, s nem kijelölik. Az elnökségért egyébként futottak még ketten: Dogan Güresü (DYP, 35, 32) és Rasim Zaimoglu (DYP, 7,3).

A harmadik forduló május ötödikén, pénteken lesz esedékes. Ha ekkor sem sikerül államfőt választani, a negyedik fordulóra már csak a két vezető jelölt marad a versenyben. Ha az ötödik forduló is eredménytelen maradna, ami nem valószínű, akkor a parlament, amelyet hivatalosan Törökország Nagy Nemzetgyűlésének hívnak, feloszlatja önmagát, és új választásokra kerül sor.

El Demirel

Ahhoz, hogy ez így alakulhasson, előbb az eddigi elnöktől, Süleyman Demireltől kellett megszabadulni. A látszat úgy alakult, hogy a parlamentben Ecevit kezdeményezte ugyan Demirel mandátumának meghosszabbítását, a javaslatot azonban a többség elutasította. Nem kis részben arra hivatkozva, hogy hivatali idejének hét éve alatt az elnök mást sem tett, mint a napi politikába ártva magát a saját hivatali idejének meghosszabbításán munkálkodott. Ecevit így bátran moshatta kezeit. Nagyon őszinte könnyeket azonban nem igazán sírhat, hiszen a török politikai élet elmúlt harminc éve jószerivel másról sem szólt, mint arról, hogyan kergette egymást ez a két, egyébként rendkívüli tehetséggel megáldott politikus végig a parlamenten és a kormányzati posztokon, senkit és semmit sem kímélve ezenközben, legkevésbé természetesen az országot. Még elgondolni is szomorú, hogy mit érhettek volna el, ha együttműködnek. Ecevit egyébként huszonhét éve buktatott már így elnököt, nevezetesen Cevdet Sunayt. Demirelnek így nem maradt más hátra, mint hogy valóban könnyező szemeibe vidámságot költöztetve készüljön a május 16-án esedékes búcsúra. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Törökországban lassan véget ér egy korszak: az 1960. május 17-i és az 1980. szeptember 12-i katonai hatalomátvétel által meghatározott politikai rendszer. Maga Sezer az első, már elnökjelöltként elmondott beszédében kijelentette, hogy mindenképpen szakítani kíván ezzel a hagyománnyal.

Gyönyörű

szavakkal hallgatja el

A török politikai életet nem azért nehéz megérteni, mert a parlamentben törökül beszélnek, hanem azért, mert már-már mitologikus jelképrendszerekbe csomagolva utalnak a török közelmúlt válságos eseményeire. Az eredendő bűn, az 1960. május 12-i katonai hatalomátvétel még negyven év után is kísért a török belpolitikában. A jelenlegi török politikai erők szinte mindegyike érintett volt az akkori eseményekben és az azt követő politikai rendezésben. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az 1980. szeptember 12-i katonai hatalomátvétel után a két, egymással 1945-50 óta szemben álló fő politikai erő megkettőződött. Amíg a két vezér, Ecevit és Demirel szilenciumot kapott, addig stábjuk új pártokat alapított. A jelenlegi, egy éve kormányzó furcsa koalíció éppen annak köszönheti létét, hogy az elmúlt választások során a közös indíttatású, de személyi okok miatt ellenségeskedő pártok egymást ütötték ki a nyeregből. Az ANAP a DYP-vel vitatkozott, míg Ecevit volt stábfőnökére és egykori pártjára mért katasztrofális csapást. Így futhatott be nevető harmadikként Bahceli és pártja.

Amit jelentenie kell

Ha Sezert megválasztják, márpedig ezt a kérdést szinte minden szakértő szerint eldöntöttnek lehet tekinteni, akkor megválasztását több szempontból is mérföldkőnek kell tekintenünk. Az alsó középosztályból származó Sezer Özal és Demirel után a harmadik civil államfője lesz a Török Köztársaságnak, ami azt jelenti, hogy mindenképpen vége a sztratokrácia korszakának. Ráadásul Sezer nem titkolja, hogy semmiképpen sem híve a katonák által kikényszerített 1983. évi alkotmánynak. El akarja töröltetni azokat az ideiglenes alkotmányrendelkezéseket, amelyek a katonák óhajának megfelelően a végrehajtó hatalomnak a törvényhozás feletti gyakorlati elsőbbségét és a politikai életbe való beavatkozásának lehetőségét hivatottak biztosítani. Szintúgy nem híve az 1983 óta Törökországban honos, széles jogkörökkel megáldott, ámde jogi és politikai értelemben senkinek sem felelős köztársasági elnöki hatalomnak. A török politikai szakértők máris arról beszélnek, hogy Sezer megválasztása nyílt visszatérés az 1980 előtti parlamentáris köztársasághoz. Ráadásul Sezer lehet az első török államfő, akit a kormány és az ellenzék vezetőinek konszenzusa emel a legfőbb méltóság székébe.

Dobrovits Mihály

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...