éhínség Kelet-Afrikában: Természetes csapás

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/17. (04. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jó kormányok vagy rossz kormányok, háború vagy béke, egyre megy: az Afrika szarvának nevezett térségben úgy hét-tíz évenként aszályos esztendők jönnek, és az aszály éhínséget jelent, az éhínség pedig halottakat, rossz esetben milliószámra. A mostani becslések szerint csak Etiópiában idén mintegy nyolcmillió ember szorul külső segítségre a túléléshez, ugyanannyi, mint a környező országokban.

Jó kormányok vagy rossz kormányok, háború vagy béke, egyre megy: az Afrika szarvának nevezett térségben úgy hét-tíz évenként aszályos esztendők jönnek, és az aszály éhínséget jelent, az éhínség pedig halottakat, rossz esetben milliószámra. A mostani becslések szerint csak Etiópiában idén mintegy nyolcmillió ember szorul külső segítségre a túléléshez, ugyanannyi, mint a környező országokban.

Nem véletlen tehát, hogy az éhínség Etiópia nevéhez kapcsolódik a köztudatban, csupán félrevezető. Akármilyen furcsa és érthetetlen, a nemzetközi segélynyújtás mértéke és gyorsasága az elképzelhető legszorosabban kapcsolódik azokhoz a képsorokhoz, amelyek a természeti katasztrófák helyszíneiről jutnak el az adományozó, fejlett országokba. A jótékonykodók pedig csak akkor tudnak hatékonyan segíteni, ha egy-egy feladatra összpontosítanak. Az etiópiai éhezőknek tehát ki kellett várniuk, amíg a mozambiki árvízi jelentések március első felében kikerültek a kataszrófahírek első vonalából, és még ezután is hetekig tartott, mire felfigyelt rájuk a világ. Csak ekkor kezdett látványosan növekedni a beígért élelmiszersegélyek tonnában mért mennyisége, amelynek a pontos nagyságára nézve nincsenek egységes adatok - hétszázezer és egymillió közötti számok repkednek. Hogy Etiópián kívül hol van még vészhelyzet, ennek felderítése már-már kisebbfajta kutatásokat igényel, amelyekből fokozatosan derül ki, hogy a veszélyeztetett terület sokkal szélesebb annál, amit Afrika szarvának szokás nevezni, Etiópiát, Eritreát, Szomáliát és Dzsibutit értve ez alatt. Az aszály ugyanis Szudán, Kenya, de még Uganda egyes területeit is sújtja, itt is hullik az állatállomány, itt sem számíthatnak termésre a földművelők, és ezek az államok sem képesek önerőből megbirkózni a problémával.

A fő ok,

amin nem segít semmi,

sem az előrelátás, sem az államférfiúi bölcsesség, a termelési ciklus fenntartásához nélkülözhetetlen esők elmaradása. Etiópiában a jó években két esős időszak van. Az első februárban kezdődik, rövid ideig tart, de bizonyos területeken jelentős részben meghatározza a termés mennyiségét. A második, a nyári hosszabban húzódik el. Az aszályt a klimatológusok az Atlanti- és a Csendes-óceán a szokásosnál alacsonyabb hőmérsékletével, tehát a víz párolgásának a mérséklődésével magyarázzák. Ennek következtében a korai esők már az elmúlt három évben sem voltak kellően bőségesek, idén pedig teljesen elmaradtak. A nyári esős évszak pedig túl későn érkezett. Kenya északi részében vannak olyan területek, ahol három éve egy csepp eső sem esett.

De az aszály csak az első az éhínség okainak a sorában. A második a népesség növekedése, amelynek az a következménye, hogy a megművelt föld egyre kisebb parcellákra oszlik, ezeket - szükségből - egyre intenzívebben művelik, a talaj termékenysége gyengül, a hozamok csökkennek, a tartalékok apadnak. A nomádok pedig leölik az állataikat, amelyek különben is szomjan pusztulnának, aztán lassan fogyni kezdenek a szárítotthús-készleteik, egyre nehezebb élelmiszert vásárolni, egész vidékek lakossága kerekedik fel, hogy elhullott állatok tetemeitől szegélyezett úttalan utakon hetekig vándoroljon a segélyosztó központok felé. Az ott táborozó élőhalottakról készülnek azután azok a képek, amelyeket időről időre mi is láthatunk.

Etiópia esetében tovább súlyosbítja a helyzetet a két éve tartó

határháború

Eritreával. Az utóbbi felajánlotta kikötőit a segélyszállítmányok fogadására, de az etióp kormány propagandatrükknek minősítette és visszautasította az ajánlatot. Eritrea viszont azzal vádolja szomszédját, hogy a háborúra fecsérli erőit ahelyett, hogy az aszály ellen küzdene. De az etióp kormány helyzetét az ország eladósodása is nehezíti. Hiába dolgoztak ki a korábbi éhínségek tapasztalaiból okulva aszály-előrejelző rendszert, hiába halmoztak fel időben élelmiszerkészleteket, az intézkedések - és az afrikai viszonylatban figyelemre méltó gazdasági és politikai reformok - hatékonyságát korlátozta, hogy az országnak az előző kormányzat értelmetlen költekezései miatt kellett törlesztenie. Az etióp kormány most szemére veti a külvilágnak, hogy nem hallgatta meg november óta ismétlődő segélykéréseit, pedig évekig próbált igazodni a nemzetközi elvárásokhoz. Csakhogy a határháború mára lerontotta nehezen felépített politikai hitelét.

A szomszédos Szomália esetében az adósságok nem játszanak szerepet, hiszen az országnak egyszerűen nincs kormánya, amelyet visszafizetésre lehetne kényszeríteni. Az aszály következményei itt is katasztrofálisak, de Szomália alighanem még kevesebb segítségre számíthat, mint Etiópia. Ennek többek között az az oka, hogy az egymással harcoló szomáliai klánok rendszeresen rátámadnak a segélyszállítmányokra, és a segélyszervezeteknek már az is komoly problémát jelent, hogy olyan sofőröket ültessenek a teherautókba, akiknek várhatóan nem esik majd bántódásuk a hosszú út során.

Márpedig Etiópia déli részébe, ahol most éppen a leginkább szükség van élelmiszerre, Szomálián keresztül vezet a hosszú út. Hosszú már csak azért is, mert

maguk az utak

minősíthetetlenek, egyes szakaszokon csak tíz-húsz kilométeres óránkénti sebességgel lehet haladni. Aztán, ha a konvojok nagy nehezen elérnek a határig, Etiópia Ogaden nevű délkeleti tartományáig, még mindig nem biztos semmi, hiszen fegyveres bandák garázdálkodnak itt is - vagy fosztogatnak, vagy nem, ki tudja előre. Ogadenben is öltek meg segélyszervezeti alkalmazottakat az elmúlt hónapokban.

A legújabb jelentések viszont arról szólnak, hogy hónapokon belül már nem is itt, hanem az ország északi részében lesz a legsúlyosabb a helyzet, ahol sokkal többen élnek. Aztán meg ismét másutt, és a probléma mindaddig úgysem oldódik meg, amíg az éhínségtől sújtott országok nem lesznek olyan csontszegények, mint amilyenek. Hogy ennek érdekében mit lehetne tenni - ez az, amire nem látszanak a válasznak még csak a körvonalai sem.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/17. (04. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...