Miután Orbán és Putyin letette a telefont, Szijjártó cseverészett Szergej Lavrovval is

  • narancs.hu
  • 2024. december 12.

Külpol

A magyar fél ezzel most nem dicsekedett el, de az oroszok igen.

Szergej Lavrov és Szijjártó Péter telefonon beszélt egymással szerdán – derül ki az orosz külügyminisztérium csütörtöki közleményéből, amit a 444.hu vett észre. A hívást a magyar fél kezdeményezte. A közlemény szerint Szijjártó elmondta „Magyarország javaslatát az ukrajnai helyzettel kapcsolatban”, és azt, hogy „Zelenszkij elutasította a tűzszünetet és a nagyszabású fogolycserét az ukrán fronton”. Az orosz külügyminisztérium annak ellenére állítja Orbán Viktorra hivatkozva, hogy az ukrán fél már jelezte, semmilyen megbeszélést nem folytattak a magyar miniszterelnökkel.

„Szergej Lavrov a maga részéről megjegyezte, nem ez az első eset, hogy Kijev elutasítja a békében őszintén érdekelt államok – köztük Magyarország és Törökország – humanitárius jellegű kezdeményezéseit, amelyek a Fekete-tengeren átívelő zavartalan élelmiszer-ellátás megszervezését és biztosítását, az atomerőművek biztonságát célozzák.”

A közlemény azzal zárul, hogy az orosz fél részéről a konfliktus lezárásának reális módját Putyin július 14-i beszédében ismertette. Tegnap egyébként Putyin az Orbánnal folytatott telefonbeszélgetésben közölte, hogy „továbbra is kizárja a konfliktus békés rendezésének lehetőségét”. Ezt a miniszterelnök nem verte nagy dobra, csak az oroszok közreadásában jelent meg. Egyébként Oroszország az egyetlen, amely méltányolja Orbán békéért tett „erőfeszítéseit”. A magyar miniszterelnöknek sikerült épp Zelenszkijt megvádolni azzal, hogy nem érdekli a tűzszünet. Orbán azóta Törökországban folytatja a „békemisszióját”, ahol Erdogannal találkozott. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.