Nagyot nyerhet Emmanuel Macron pártja a francia nemzetgyűlési választásokon

  • narancs.hu
  • 2017. június 11.

Külpol

Sokan attól féltették az új elnököt, hogy nem lesz meg a többsége, most még a kétharmad is kinéz neki.

A legutolsó közvélemény-kutatások szerint a szavazatok 31,5 százalékát szerezheti meg Emmanuel Macron köztársasági elnök a Köztársaság Lendületben (La République en marche – LREM) pártja a francia nemzetgyűlési választások ma rendezett első fordulójában – írja az MTI.

A jobbközép Köztársaságiak 22 százalékra számíthatnak, Marine Le Pen Nemzeti Frontja 17 százalékkal a harmadik helyre lehet jó. A radikális baloldal 11,5 százalékon, a teljesen összeomlott, korábban kormányzó szocialisták 8 százalékon álltak szombaton az Ipsos közvéleménykutató szerint.

A francia választási rendszerben csak egyéni képviselőjelöltekre lehet szavazni, ha adott választókörzetben az első fordulóban senki sem éri el az 50 százalékot, második fordulót rendeznek, ahová a legalább 12,5 százalékot kapó jelöltek jutnak be. Az előrejelzések szerint a frissen megválasztott elnök, Macron pártja az 577 mandátumból 397-427-et kaparinthat meg, ami kétharmados többséget eredményezne.

Elég szép kilátások ezek ahhoz képest, hogy az LREM alig egy éve alakult, képviselőjelöltjeinek nagyjából fele teljesen újonc a politikában. Izgalmat okozhat ugyanakkor Macron hat miniszterének – köztük a korrupciós botrányba keveredett Richard Ferrand területfejlesztési miniszternek – a szereplése, nekik ugyanis le kell mondaniuk, ha nem tudják hozni saját körzetüket.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.